Geyer Flórián terjedelmes bírálatában ezt úgy értelmezte, hogy a kommunista Peking talpát nyalogatom.

Válaszomban hiába kértem vitapartneremet, hogy a cikkemben megjelenő akár egyetlen értékítéletét is idézze (abban ilyen nem volt), ezt nem tette, hanem viszont-viszontválaszában ismét nagy terjedelemben ugrotta át valamennyi állításomat, ismételte meg saját, az írásomban nem szereplő, önmaga által felállított tételek támadását, további vádakat fűzve korábbi dörgedelméhez, majd saját magát győztesnek kiáltotta ki.

Első válaszom végén azt írtam, rejtély Geyer Flórián támadásának oka. Azután, amit most írt, a rejtély számomra még mélyebbnek tűnik.

Vitairatát ezúttal egy olyan montázs vezeti be, amely „Florian Geyer munka közben” címet kapta és amelyen egy sztahanovista kalapál szét egy sarló-kalapácsos ötágú csillagot.

A szerző valóban hős, ha üti a kínai kommunistákat és a Jobbik „puhaságát” a pekingi kormánnyal szemben (ez viszontválaszának is tartalma), de felhívom szíves figyelmét, hogy manapság az ilyen cikkeket – saját névvel aláírva – örömmel fogadja a balliberális média is: bátorság sem kell hozzá.

E montázsnak egyébként annyi köze van a Jobbik keleti nyitásához, mint korábbi válaszát illusztráló képnek a mai kínai valósághoz: a Mao piros könyvecskéjét és a fegyvereket szorongató kínaiak abból a korból valók, amikor Kína véres harcokat vívott az Ussziri folyónál a szovjet kommunistákkal. Ha Geyer Flórián ellátogatna a mai Kínába, megdöbbenne, ugyanis ott nem gitáros pufajkásokkal találkozna, de nem is Józsefvárosi kínai piacon elébe táruló képpel. Persze erről sem tudom meggyőzni. Mint ahogyan arról a tényről sem, hogy – szemben azzal, amit állít -, Mao idején Konfuciusz tabu volt Kínában.

Geyer Flórián ezután a fejemre olvassa a Jobbik külpolitikai programjának a 72. oldalon található egyik bekezdését, mely után azt a szentenciát írja le, hogy „Tehát a Jobbik – választási programja szerint – nem Kína, hanem a Kelet felé kíván nyitni, ráadásul a keleti partnerek megválasztásában – nagyon helyesen – a magyarsággal rokon népekkel való kapcsolat kiépítését részesíti előnyben.”

Igazán kár, hogy a szerző nem vette a fáradságot, hogy eggyel tovább lapozzon programunkban, ugyanis a 73. oldalon ezt találhatta volna: „A globális hatalmi átrendeződés legnagyobb nyertese a délkelet-ázsiai térség és maga Kína, amely már egy éven belül is a világ második gazdasági hatalma lehet (az is lett – Gy. M.). A gazdasági átrendeződés következtében a délkelet-ázsiai térség lesz néhány éven belül a világ vezető gazdasági központja.”

Ez alatt pedig erre bukkanhatott volna a „Kapcsolataink a nagyhatalmakkal és meghatározó régiókkal” című fejezetben: „Elhanyagoltuk a kapcsolatépítést az elmúlt évtizedek legmeredekebben felívelő pályájú nagyhatalmával, Kínával és az ázsiai kontinenssel. Más európai országokkal ellentétben nem aknáztuk ki a dinamikusan bővülő kínai és indiai piac lehetőségeit.”

Ugyanez a fejezet A szebb jövő című része pedig így fogalmaz: „Stratégiai együttműködésre törekszünk Kínával és a délkelet-ázsiai régióval, a közös érdekek alapján, kihasználva a hídfőállás szerepünkből adódó előnyöket is.”

Vitapartnerem ezután a „kínai bolsevik rendszer elnyomásától” szenvedő ujgurokat és újra Tibetet említi.

Annak ellenére, hogy mi is testvérünknek érezzük az ujgur népet és mélyen együtt érzünk velük, meghirdetett keleti politikánkkal (senkinek a belügyeibe nem szólunk bele) nem vagyunk egyedül: sem a testvéri Kazahsztán, sem Üzbegisztán, sem Türkmenisztán, sem Kirgizisztán nem állt az ujgurok mellé ebben a konfliktusban. Három okból: mert fontos nekik a kínai kapcsolat; tudják, hogy ekkora birodalommal akkor sem állhatnának szemben, ha akarnának; okkal tartanak az ujgur szeparatistáktól, akik iszlamista fundamentalistaként a saját államberendezkedésüket is fenyegetné. Holott e népek közelebbi rokonai az ujguroknak, mint mi. Ha tehát a Jobbik (hány hadosztálya van a pápának? - kérdezte annak idején Sztálin) pápább akarna lenni a pápánál, éppen belső-ázsiai rokonnemzeteinkkel kerülnénk szembe.

Ami Tibetet illeti: az amerikai, magyar és a közötte lévő Tibet- és lámarajongóktól azt kérdezzük, a nagy tiszteletű dalai láma melyik asztalt verte Moszkvában, amikor a Szovjetunió vérbe fojtotta az 1956-os magyar szabadságharcot?

Geyer Flórián hatalmas tromfként veti szememre, hogy ha Kína belügyeibe nem avatkozunk, nem bíráljuk Pekinget, nincs jogunk Izraelt sem bírálni. Ez az a döbbenetes mondata, ami olyan csúsztatás, amely miatt valóban úgy gondolom, ezt önszántából ő sem gondolhatta komolyan, főleg azon a portálon, ahol két bírálata megjelent. Ugyanis míg Ujguria és Tibet Kína részét képezi (melyik ENSZ-határozat szól az ellenkezőjéről?), ahogyan Baszkföld és Katalónia Spanyolországét, addig Izrael az ENSZ által számtalan határozatban is megszállt területeknek nevezett Ciszjordániában és Gázában élő palesztinokat sanyargat és rutinszerűen támadja meg szomszédjait. Ezt ne tudná a kuruc.info-n megjelent cikkének szerzője? Ugyanez vonatkozik arra az állítására, hogyha következetes vagyok, hogy belügynek tekinthettem volna a Mavi Marmara ügyét is. Nem akarom elhinni, hogy Geyer Flórián a nemzetközi vizeken a török békehajó ellen elkövetett gyilkos támadást belügynek tekinti. Geyer álláspontját Izraelen és Seres Lászlón, valamint Navracsics Tibor Seres-imádó internetes körén kívül a Marshall-szigetek kormánya osztja. Még Washington sem kételkedik abban, hogy a megszállt palesztin területek megszállt palesztin területek, nem pedig Izrael része és így belügye.

Úgy érzem, „párbeszédünk” kezdettől fogva nem az. Viszont köszönöm Geyer Flóriánnak, hogy a Jobbik keleti nyitás programját részletesebben kommentálhattam.

A vitát részemről lezáró mondatként pedig hadd szögezzem le: jó lenne, ha hazánk ezúttal nem tartana ki utolsó percig a vesztes mellett, hanem a felmondhatatlan szövetségi viszonyok keretén belül a 21. század feltörekvő keleti hatalmaival nem csak „normális”, de a magyar politikai, kulturális és gazdasági érdekek elősegítése érdekében példásan jó viszonyt tartana fenn Oroszországtól kezdve Szingapúron át Kínáig minden olyan hatalommal, amely a Nyugattal ellentétben hazánk belügyeibe sem eddig, sem most, sem a jövőben nem akar beleszólni.

(Kuruc.info)