Előzmények: Tarnóczy Szabolcs: A hungarizmus és a szebb jövő

Korábban Florian Geyer egyik cikkére írt válaszomban is jeleztem: sem időt, sem lehetőséget nem kaptunk a Sorstól arra, hogy „magunkba fordulva” „műveljük kertjeinket”, és elmélázzunk a világ állapotán. A gondolkodás és a vita természetesen szükséges, alighanem azonban bele kell törődünk abba, hogy a magyar nemzeti erők nem fognak valamiféle egységes ideológia mentén megszerveződve harcba indulni. Annál is kevésbé, mivel az évtizedek óta zajló kommunista-liberális-cionista agymosás következtében elképesztő tudatlanság uralkodik a magyar nép soraiban. Sajnos teljességgel elképzelhetetlen például a hungarizmus zászlaja alatt vagy Szálasi Ferenc nevében választást nyerni. A történelemoktatásunk ugyanis még mindig a háború győzteseinek propagandája alapján zajlik, miként a média legnagyobb része is a hazánkat gyarmatosító cionista erők kezében van. Jól teszi tehát Vona Gábor és a Jobbik, ha nyilvános fellépéseik alkalmával nem hivatkoznak a hungarizmusra és Szálasira. Ugyanígy gondolja Tarnóczy is, feltételezve ugyanakkor, hogy lelke mélyén azért Vona Gábor tisztában van azzal, hogy elképzelései számos ponton kapcsolódnak a hungarista elvekhez.

Meg kell azonban mondanom, hogy nem csak a hungarizmussal, Szálasival, a nemzetiszocializmussal és fasizmussal nem lehet választást nyerni (ez utóbbiaktól maga Vona Gábor el is határolódott a Jobbik kongresszusán elmondott beszédében), de a Szent Korona-tannal sem. „Mert az ezeréves magyar birodalom vezetői legitimitása sosem elsősorban a pillanatnyi vezető személy elveinek helyességén, de még csak nem is személye erkölcsi tisztaságán múlott, hanem azon, hogy elismeri-e maga fölött a Szent Korona-tant, akar-e hozzá igazodni. Elfogadja-e a Szent István által felajánlott, s Márián keresztül Krisztusra bízott Magyarország égi vezetését, s ennek szolgálatát?” – írja Tarnóczy Szabolcs. Nos, attól tartok, honfitársaink jelentős részének igencsak halvány fogalmai vannak a Szent Korona-tanról, ”Szent István felajánlásáról” és "Szűz Mária országáról” pedig a többség még csak nem is hallott. Vagy ha igen, akkor az „ezeréves papi elnyomással”, a „feudalizmussal”, a papi reakcióval”, vagy valami hasonló badarsággal hozza összefüggésbe. A kádári langyos vízből a konzumidiotizmus hülyeségébe belevetett milliók között pedig most már egyre többen vannak, akik azt sem tudják, eszik-e vagy isszák a „feudalizmust” és a „papi reakciót”. Ők, ha a Szent Koronáról meg Szent Istvánról hallanak beszélni egy politikust, oda sem figyelnek, vagy pedig azt kérdezik, hogy „miért kell folyton a múlton rágódni ahelyett, hogy a benzin árával foglalkoznánk”?

Lehetne persze azzal érvelni, hogy érthető ugyan, ha „kommunikációs okokból” elhallgatjuk a radikális nemzeti oldal viták során kiküzdött „ideológiáját”, mindamellett a „párt”, a „mozgalom” az „újra megtalált eszme” (mondjuk a hungarizmus) útmutatásai szerint cselekszik. Hasonlóképpen gondolkodtak a kommunisták is, akik mintegy ideológiai élcsapatnak tekintették a „pártot”, habár ők erőteljes propagandát fejtettek ki az „ideológiailag tudatlan” munkás és paraszti, értelmiségi rétegek meggyőzése érdekében. Számunkra azonban még a propaganda lehetősége is ki van zárva, mert az évtizedes agymosás és a kétségbeejtő történelmi tudatlanság következtében meghirdetett elveink ellenhatást váltanának ki a társadalom döntő többségéből.

A Szent Korona-tan azért sem képes megteremteni a nemzeti tábor egységét, mert vannak sorainkban protestáns hitüket komolyan vevő harcostársaink is, akik bár elfogadhatják magát a Szent Korona-eszmét, lelkesedni sosem fognak érte. Miként attól sem tekinthetünk el, hogy akadnak közöttünk olyanok, akik ilyen-olyan okokból csalódtak a kereszténységben, vagy éppen úgy vélik, Krisztus tanítása gyengítette a magyarság erejét. Én magam nem osztom ugyan a keresztényellenességet, mégis tényként kell elfogadnunk: a radikális nemzeti tábor hívei között jelentős számban találhatók „pogányok”, akiket a Szent Korona-tan, vagy éppen a keresztényszocializmus vagy a hungarizmus túlzott hangoztatása esetleg eltántorítana.

Az pedig, hogy a radikális jobboldalon szép számmal akadnak keresztényellenesek, sőt az iszlámmal rokonszenvezők, részben a hungarizmus hibája is. Kétségtelen, maga Szálasi - miként azt Tarnóczy Szabolcs is nyomatékosan hangsúlyozza cikkében - hithű katolikus volt, aki elfogadta a „Márián keresztül Krisztusra bízott Magyarország égi vezetését, s ennek szolgálatát”. Továbbá, mint Tarnóczy írja, „Szálasi időben felismerte azt is, hogy a vallásilag hitetlen nemzeti radikalizmus fából vaskarika.” Szép, szép, csakhogy ugyanez a Szálasi felismert mást is. Tarnóczy Szabolcs szavaival:„Szálasi már '20-as '30-as években világosan felismerte, hogy Magyarország elsődleges külpolitikai orientációja dél-kelet felé mutat, ahol turáni eredetű, szittya testvérnépek élnek: bolgárok, törökök, perzsák, valamint kaukázusiak. Ezzel szemben óvakodnunk kell a szláv és germán tenger közé szorítva attól, hogy bármelyikükkel is túl szoros, bizalmi kapcsolatba kerüljünk.” Mármost ha a „keresztény” „szláv és germán tengerben” veszélynek vagyunk kitéve, ezzel szemben a javarészt iszlám vallású „turáni eredetű testvérnépek” – a törökök és perzsák – a legszorosabb szövetségeseink, akkor abból nem következik, hogy nem fogjuk tudni támaszkodni a kereszténységre? Nem teljesen érthető, hogy ha a törökök és perzsák, továbbá a közép-ázsiai „szittya testvérnépek” barátságát keressük, akkor eszmeileg, vallási szempontból is idomulnunk kell hozzájuk, vagy legalábbis ha sokakban felébred újkeletű szövetségeseink, sőt rokonainak vallása iránti érdeklődés? Másképpen feltéve a kérdést, melyre a hungarizmus nem ad választ: ha a „keresztény” Európában elnyomás és gyarmati sors az osztályrészünk, és immár az egyébként is meggyengült protestáns egyházak is ellenségeink oldalára álltak, akkor nem érthető-e, hogy a magyar érdekeket mindenek elé helyező erők soraiban sokan elfordulnak a kereszténységtől?

Az alábbiakban pontokba szedve összefoglalom azokat az elveket, amelyekre Tarnóczy Szabolcs cikkében, mint a hungarizmus ma is aktuális üzenetére utalt:

1. „Nemzetünk megváltói kulcsszerepe”, „kiválasztott nép vagyunk”, igaz, teszi hozzá, „a mi kiválasztottságunk nem mások feletti uralomra felhatalmazó előjog, hanem alázatos, önfeláldozó szeretetszolgálat családunk, nemzetünk és az emberiség javára.”
2. „A hungarizmus… lényege nem más, mint magyarságunk különleges küldetésének tudatos és elkötelezett megélése.” Nagy igazság.
3. „A hungarizmus alapján állva az ember szimplán és egyszerűen magyar, mégpedig nem a rassz tisztavérűsége, hanem a közösség szolgálatának elkötelezett, erkölcsi identitása révén. A nemzet népeit a Szent Korona tan által megvalósuló egység kovácsolja szövetségessé a lelkek megmentéséért folytatott küzdelemben.” Elképzelhetőnek tarja bárki, hogy az utódállamok népei (románok, szerbek, szlovákok, ukránok) valaha is összefognak velünk a Szent Korona jegyében?
4. „… a szeretetben fogant igazság az egyetlen erő, mely megszabadíthatja a bűn által megromlott emberiséget a sátán rabságából.” Szép, szép, de mire megyünk ezzel a megállapítással?
5. „Annak lesz vezetői tekintélye a magyarság előtt, csak azt fogja követni a társadalom, aki hozzá (Szálasihoz) hasonlóan keményen megdolgozik népe bizalmáért.”
6. „A vallásilag hitetlen nemzeti radikalizmus fából vaskarika.”
7. „Magyarország elsődleges külpolitikai orientációja dél-kelet felé mutat, ahol turáni eredetű, szittya testvérnépek élnek: bolgárok, törökök, perzsák, valamint kaukázusiak.”
8. „A trianoni katasztrófa a magyar nemzet számára Krisztus kereszthalálának analógiája, mely azonban hitünk szerint feltételezi azt is, hogy nagypéntek után isteni törvény a húsvéti feltámadás. Ezért nem felesleges, hanem termést hozó mag minden hősiesen hozott életáldozat.”
9. „Szálasi gondolatvilágában az erőszak nem a szabadságharc leghatékonyabb és legalapvetőbb eszköze, hanem a legvégső és a legalacsonyabb rendű.”
10. „Krisztus tanításának követése lehetetlen elsődlegesen minden magyar testvérünk, másodlagosan minden embertársunk egyenlő méltóságának tisztelete és érvényre juttatása nélkül.”
11. „Mindenki egyenrangú tagja a nemzettestnek, aki magyar identitással és gyakorlatban is bizonyított elkötelezettséggel rendelkezik.”
12. „A magyarok nincstelen vagy nyomorgó paraszti és munkástömegeinek teremtett mivoltukból fakadó, alapvető emberi jogai.”
13. „A hungaristák számára értelemszerűen, szintén egyedül a zsidóság és a cigányság integrációja látszott problematikusnak.”
14. „A megoldást a hungaristák ennek ellenére mégsem az – általános, nemzetiszocialista modell szerinti – Európából történő kitelepítésekben, hanem az intenzív integrációra késztetésben, esetleg az önkéntes kivándorlásban látták!”
15. „A kitartás a hungarista ember magatartásának legalapvetőbb karakterisztikus jellemvonása. Az a szellemi lételv, mely szerint az Istenhez tartozó, nemzetileg elkötelezett magyarok feltétlenül hűségesek korábbi önmagukhoz, eszményeikhez, és akár életük árán is készek kitartani azon szent ideákért folytatott harcban, melyek – hitük szerint – üdvösségüknek feltétlen feltételei.”
16. „A hungarizmus szelleme sok ezer éves; egyetemes mivoltában messze túlmutat Szálasi Ferenc személyén és politikai pártjának programján, noha kétségtelenül benne fogalmazódott meg a legpregnánsabb formában.”

A felsorolt pontok konkrétumokat alig tartalmaznak. A „kiválasztottság-tudat” kétségkívül erősíti elszántságunkat és harci kedvünket, és önbizalmat ad, így hát afféle „nemzeti propagandának” el tudnám fogadni. (A valóságban minden nép kiválasztottnak tartja magát. Ezen az alapon mi is megtehetjük.) A szeretet és az igazság kapcsolatát én a magam részéről sokkal összetettebbnek látom, mint Tarnóczy Szabolcs, ezen kívül a „nemzet népei”, vagyis a körülöttünk élő és magyar területeket megszállva tartó népek a Szent Korona-tant sohasem fogadják el. A nemzeti radikalizmus keresztény jellege mellett érvelni van értelme, csakhogy – mint utaltam rá – a kérdés az, miképpen egyeztethető össze a kereszténységre történő hivatkozás a turáni, keleti, perzsa, török orientációval? A hungaristáknak igazuk volt, amikor arról beszéltek, hogy Trianon után „van föltámadás”, csakhogy azóta elvesztettünk egy újabb háborút, eltelt 70 év, és szövetségesek híján a revízió megvalósítása sokkal nehezebb, mint bármikor korábban. Hogy az erőszak a legvégső eszköz, valamint hogy a nehéz sorsú tömegek helyzetén a radikális nemzeti erőknek feltétlenül javítani kell, teljes mértékben magától értetődő állítások. Ami pedig a „cigányokat és zsidókat” illeti, tény, hogy velük van a legtöbb bajunk, de mi van akkor, ha nem hajlandók sem „önként kivándorolni”, sem pedig „intenzíven integrálódni”? (Egyébként a nemzetiszocialisták is eredetileg a zsidók „önkéntes kivándorlását” tűzték ki célul.)

Végezetül vitathatatlan tény, amit Tarnóczy Szabolcs cikkében állít: „Nemzetünk (és az egész emberiség), történelmének 24. órájában, gyötrő rabságban szenved, egy korábban még soha nem tapasztalt dimenziójú, globális szellemi (és anyagi) válság utolsó fázisaként.” Így van, csakhogy a cikkben leírt általánosságok egy jottányival sem vittek közelebb az alapkérdés megválaszolásához: mit kellene tennünk annak érdekében, hogy nemzetünk elkerülje a katasztrófát és a pusztulást?

Tarnóczy Szabolcs cikkében számos érdekes gondolat és sok általánosság van. A tisztázó viták hasznosak, habár úgy vélem, a közvélemény nem az alapján szavaz egyik vagy másik politikai erőre, hogy annak mennyire van értelmes, egységes, logikus elemekből álló ideológiája vagy akár csak programja. (A Fidesz és az MSZP annak ellenére nyert több alkalommal választásokat, hogy semmiféle értelmes ideológiai háttérrel nem rendelkeznek.)

Adolf Hitlert egyszer megkérdezték, nem gondolja-e, hogy a nemzetiszocialista párt programjában meglévő belső ellentmondások miatt mozgalma nem fog hatalomra jutni? Válasza az volt, hogy ettől nem tart, ugyanis a Biblia is tele van súlyos belső ellentmondásokkal, a kereszténység mégis rohamos gyorsasággal terjedt el a világban.