 A puccsal eltávolított hondurasi elnök |
Célszerű, ha áttekintésünket egy rövid összefoglalóval kezdjük, melyben kronológiai sorrendben vázoljuk a főbb eseményeket. Zelaya 2006. január 27-én lett Honduras miniszterelnöke, és 2009. június 28-án távolították el a hatalomból katonai puccsal, hivatali idejének egyébként 2010 januárjában kellett volna lejárnia. Zelaya azzal került ellenfelei össztüzének középpontjába, hogy 2009 júniusára népszavazást akart kiírni egy alkotmányozó nemzetgyűlés összehívásáról, hogy módosítani lehessen az alkotmányt, valószínűleg annak érdekében, hogy indulhasson a következő ciklusban is (a hondurasi alkotmány nem teszi lehetővé, hogy valaki kétszeri elnöki pozíciót tölthessen be).
Mivel a szavazással kapcsolatos logisztikai teendők a hadsereg a hatáskörébe tartoznak, Zelaya utasította a vezérkari főnököt, Romeo Vásquez Velásquez-t, hogy helyezzék ki a szavazóurnákat. Velásquez az utasítást megtagadta, és 2009 júniusára a hadsereg jelentős erőket vont össze az elnöki palota és a repülőtér környékén. A szavazóurnák végül Venezuelából érkeztek meg, és Zelaya a hívei élén hozzákezdett a szétosztásukhoz az országban. A Legfelsőbb Bíróság, a hondurasi kongresszus és a választási bizottság is alkotmányellenesnek minősítette Zelaya kezdeményezését. Végül az államügyész vádemelése után a Legfelsőbb Bíróság utasítására Zelaya-t letartóztatta a hadsereg.
Azonban innentől kezdve a hadsereg önálló akcióba kezdett, és alkotmányellenesen (a hondurasi alkotmány tiltja polgárainak más országba való kiadatását) Costa Ricába toloncolta Zelaya-t. Zelaya már ekkor puccsról és emberrablásról beszélt, és továbbra is elnöknek tekintette magát, ennek megfelelően részt is vett Nicaraguában a közép-amerikai vezetők találkozóján. A puccsot egyébként a nemzetközi közösség egységesen elítélte, ekkor még az USA is, továbbra is Zelaya-t tekintve elnöknek. Még egy életképtelen ENSZ-határozat is született erről.
Közben Zelaya párttársa és elárulója, Roberto Micheletti vette magához az irányítást, mivel a törvény szerint a miniszterelnök után a kongresszus elnöke következik a rangsorban (közben a kongresszus elfogadott egy levelet, melyben állítólag Zelaya lemond posztjáról – igaz, hogy Zelaya ilyet sohasem írt és juttatott el a kongresszushoz). Zelaya közben 2009. szeptember 21-én szó szerint „visszaszökött” Hondurasba és a brazil nagykövetségen húzta meg magát. Micheletti kijárási tilalmat vezetett be az országban, és követelte a brazil kormánytól, hogy adják át Zelaya-t felelősségre vonás végett. Micheletti még ultimátumot is intézett a brazil nagykövetségnek, de Brazília miniszterelnöke, Luiz Inacio Lula da Silva röviden és határozottan elintézte Micheletti követelését, mely szerint „nem egednek holmi puccsisták ultimátumának”. Október 29-én a cionista Hillary Clinton által történelminek nevezett megállapodást terjesztett elő Micheletti, mely szerint Zelaya letöltheti hivatali idejének fennmaradó 3 hónapját, de a hadsereg vezetéséről le kell mondania, és elfogadja, hogy a november 29-re kiírt választásokon sem ő, sem pedig Micheletti nem indulhat. Végül az új választásokon Porfirio Lobo győzőtt, de Zelaya-val egyetemben több más jelölt is bojkottálta a szükségállapot alatt tartott szavazást.
Most pedig nézzük meg jobban, miért is kellett Zelaya-nak távoznia a hatalomból. Talán a legfontosabb „bűne” az volt, hogy kiváló kapcsolatokat ápolt Hugo Chávez venezuelai, Morales bolíviai és a többi baloldali beállítottságú dél-amerikai politikussal. Ez a baloldaliság azonban jelenleg az USA és a cionista zsidó körök egyik legnagyobb ellensége, a zsidó lobbi által kézivezérelt Obama-kormányzat pedig mindent megtesz, hogy mérsékelje a befolyásukat a kontinensen. Zelaya révén csatlakozott Honduras az ALBA („Alianza Bolivariana para los Pueblos de Nuestra América”) nevű nemzetközi szervezethez, angolul Bolivarian Alliance for the Peoples of our America, mely a latin-amerikai és Karib-tengeri államok egy részét foglalja magában. Ezt a szervezetet még Hugo Chávez kezdeményezésére hívták életre az USA által erőltetett FTAA (Free Trade Area of the Americas) helyett.
A kettő között óriási különbség van. Az USA verziója az EU-hoz hasonló liberális szabadkereskedelmi övezetet hozna létre, amely természetesen kiválóan szolgálná a zsidó karvalytőke érdekeit, és tönkretenné a nemzetgazdaságokat. Ezzel szemben az ALBA egy szocialista/szociáldemokrata és nemzeti értékekre épülő szervezet, mely a kölcsönös jólétet, gazdasági együttműködést és a cserekereskedelmet helyezi előtérbe. Tervezik egy közös elszámolási valuta, a SUCRE bevezetését is, mely később akár a gyakorlatban is megjelenhet valutaként. El lehet képzelni, milyen pánikot válthat ki az amerikai zsidó nagytőke berkeiben, ha kialakulna egy szélesebb körű, a dollárt mint nemzetközi fizetőeszközt mellőző kereskedelmi régió az USA szomszédságában. Így ugyanis a pénzből munka nélkül pénzt „kovácsoló” zsidó nagytőke nem tudná lefölözni ezen országok kereskedelmének hasznát. Rendkívül fontos, de ugyanakkor veszélyes lépést is hozott Bolívia és Venezuela vezetője, amikor is visszaállamosították a stratégiailag fontos energetikai ágazatokat és a bankszektort, így rövid idő alatt megszabadulva az országok erőforrásait kiszipolyozó multinacionális nagyvállalatoktól (ez a lépés Magyarország számára is kulcsfontosságú lenne, de a Fidesz ezt nyilvánvalóan nem fogja meglépni).
Ez természetesen tovább bőszítette a cionista USA-t és Izraelt. Érdemes megjegyezni, hogy a nemzetiszocialista Németország a 30-as években igen sikeres cserekereskedelmet folytatott Franco Spanyolországával, melyből szintén nem tudott hasznot húzni a zsidóság - meg is bűnhődtek érte a németek. Olaj a tűzre, hogy Irán megfigyelői státuszt kapott az ALBA-ban és Ahmadinezsád kiváló kapcsolatokat ápol Chávez és Morales elnökökkel.
Ahogy azt portálunk rendszeresen hírül adja, az ún. holokausztot folyamatosan megkérdőjelező Ahmadinezsád jelenleg Izrael és az USA szemében a „legfőbb gonosz”, így bármikor bekövetkezhet egy katonai csapás Irán nukleáris létesítményei ellen. Iránnak több szempontból is rendkívül fontos, hogy nyitni tudjon ezen országok felé az ALBA-n keresztül, például azért is, mert az USA gőzerővel lobbizik az Irán elleni újabb gazdasági szankciók érdekében. Az ALBA-ba jelenleg a következő fontosabb államok tartoznak: Venezuela, Bolívia, Ecuador, Kuba, Nicaragua és Dominika. Nagy előrelépés lenne, ha a komoly gazdasági erőt képviselő Brazília esetleg csatlakozna a jövőben. Fontos azt is megjegyezni, hogy a 2009-es gázai mészárlás után Venezuela és Bolívia is megszakították a diplomáciai kapcsolataikat Izraellel, ami komoly tüske az apartheid zsidó állam szemében, s nyilván rossz szemmel néznek minden olyan diplomáciai és kereskedelmi lépést, mely ezen vezetők elszigeteltségét csökkenti. Tehát Zelaya nagyon veszélyes vizekre evezett az ALBA-hoz való csatlakozással.
Azonban, ami sokkal közvetlenebbül vezetett Zelaya bukásához, az a speciális hondurasi gazdasági-társadalmi berendezkedés, melyhez hasonlót sajnos már sokszor láttunk a történelem során. Honduras nemzeti össztermékének 40%-a 5-6 család kezében összpontosul. Ezek a családok azonban eredetileg nem spanyol ajkúak voltak. Őseik akkor kezdtek beszivárogni Hondurasba, amikor elkezdődött a spanyol inkvizíció. Számuk lassan nőtt az évszázadok során, aztán ugrásszerűen emelkedni kezdett a nemzetiszocialista Németország megszületésével. Eközben az addig nem létező antiszemitizmus is felütötte a fejét, ami egyenes arányban növekedett a zsidó bevándorlók számával. A hondurasi antiszemitizmus akkor érte el csúcsát, mikor az 1970-es években és utána nagy számban érkeztek izraeli zsidók is. Az antiszemitizmus tehát egy teljesen természetes önvédelmi reakció a gazdatársadalom részéről. Honduras fővárosa, Tegucigalpa zegzugos utcáiban csak egy dolog a közös: a graffitik.
Azonban, szemben a magyarországi liberális hülyegyerek graffitijeivel, ezeknek társadalmi mondanivalójuk is van. Gyakran látott feliratok a következők: „Down with Gorilletti!” vagy „Cardianal coup leader” és a „Turks out of Honduras” (a „turks” itt nem összekeverendő a törökökkel, hanem nagyon helyesen a zsidók türk-kazár eredetére utal). A „turks” kifejezést igen gyakran használják Hondurasban azon családok összefoglaló neveként, melyek támogatták Zelaya megbuktatását. Ezen családok tagjai jórészt még spanyolul sem tudtak, mikor megérkeztek a gazdaországba, azonban rövidesen már a kezükbe is kerültek az ország stratégiai fontosságú ágazatai, azaz a bankszektor, az energiaszektor és a média. Fokozatosan kiszorították az addig meghatározó szerepet játszó német és spanyol származású polgári rétegeket és hatalmukat a családok közötti házasságokkal szilárdították meg (a Rotschildok hasonló módon koncentrálják a hatalmat a családjaikon belül). Utódaikat amerikai egyetemekre küldik tanulni és így azóta is biztosítva van hatalmi fölényük az országban. Jamie Rosenthal bankok, repterek, alkoholelőállító üzemek, futballcsapatok és különböző médiaérdekeltségek tulajdonosa. Ezenkívül befektetései kiterjednek az ingatlanpiacra, a mobilkommunikációra, a húsexportra és a biztosítási szektorra.
Fontos megemlíteni a Facussé és Nasser családokat is, melyeknek évtizedes hagyományaik vannak az üzleti érdekek és a politika ötvözésében. Ők birtokolják az ország textiliparának nagy részét, mely azért különösen fontos, mert a nagy multinacionális ruházati cégek pl. itt, Hondurasban állíttatják elő olcsón termékeiket. A két család ezen kívül még a vegyiparban és a színesfémiparban is érdekelt. Szerteágazó családi kapcsolataik révén már számos kormányzati és közigazgatási helyet birtokoltak, és gyakorlatilag nem születnek fontosabb gazdasági döntések az ő tudtuk és hozzájárulásuk nélkül.
Az Atalas család a Banco Fichosa tulajdonosa. Talán a Kafie család számít a legbefolyásosabbnak Hondurasban és főleg azért, mert üzleti érdekeltségeik már nemzetközi szinten is számottevők. Ők is a bankszektorban, az élelmiszeriparban és az építőiparban érdekeltek, s természetesen számos kormányzati megrendelés haszonélvezői.
Köztudomású Hondurasban, hogy ezek a családok csak ritkán esnek el egy-egy zsírosabb szerződéstől. Aztán ott van még a Canahuati család, mely szintén a nagyobb befolyással rendelkezők közé tartozik, mivel két újságot is birtokolnak, palackozó üzemeket, gyógyszergyárakat és számos gyorséttermi láncot is (KFC, Pizza Hut).
Természetesen mindegyik család hozzájárul a két nagyobb hondurasi párt anyagi támogatásához, így valósítva meg az „áldemokráciát”, melynek legtipikusabb példája az USA, ahol mind a demokraták, mind pedig a republikánusok a zsidó lobbitól kapják kampánytámogatásaik nagy részét. Sajnos hasonlóan kétpólusú, a zsidó érdekek előtt hajlongó politikai rendszer van kialakulóban Magyarországon is az MSZP és a Fidesz személyében, ezért is fontos egy zsidó befolyástól mentes harmadik erő bejuttatása a parlamentbe. Kitűnően írja le a hondurasi társadalom véleményét a kaftánosok fojtogató szerepéről a Radio Globo riporterének, David Romeronak a kijelentése élő adásban:
„Sometimes I ask myself if Hitler wasn't right when he wanted to finish with that race, through the famous holocaust, because if there are people that are harmful to this country, they are the Jews, the Israelites.”
(Néha azon morfondírozom, nem volt-e igaza Hitlernek, amikor le akart számolni ezzel a fajjal a híres holokauszt során, mert ha vannak emberek, akik kárt okoznak ennek az országnak, akkor azok a zsidók, az izraeliták.)
Természetesen Romero kijelentése óriási vihart kavart, és nem kellett sokat várni, hogy az USA hondurasi nagykövete, Hugo Llorens és a zsidó fajvédő szervezetek (pl. az AJC, azaz American Jewish Committee) támadásba lendüljenek a még szabad sajtó megmaradt részei ellen. A Radio Globot egyébként Micheletti átmeneti kormánya által elrendelt szükségállapot részeként be is zárták, felszereléseit elkobozták. A zsidóellenes hangulatot tovább táplálják azok a híresztelések, miszerint Zelaya eltávolításában izraeli kommandósok is részt vettek (a Moszadot ismerve ezt nem lehet teljesen kizárni).
Visszatérve Zelaya-hoz, a volt elnök ígéretéhez híven Hondurasban maradt eredeti hivatali idejének lejártáig, majd 2010. január 27-én Dominikára távozott. Az USA holdudvarához tartozó Kanada, Kolumbia, Peru és Panama természetesen üdvözölte az új elnök, Porfirio Llobo megválasztását, ezáltal is legitimálva a katonai puccs eredményét.
Tehát ismét átsejlik a demokrácia értékeinek álságos leple alatt a cionista USA igazi arca: saját érdekei érvényesítéséhez nyugodt szívvel alkalmazza a kettős mérce és a sajátos jogértelmezés eszközeit. Ennek talán legmegdöbbentőbb példája, hogy a több mint 200 db nukleáris robbanófejjel rendelkező Izraellel szemben fel sem merül a szankciók lehetősége, ugyanakkor az urándúsítást polgári célra használó és teljes nemzetközi ellenőrzés alatt álló, nukleáris fegyverrel nem rendelkező Iránt folyamatosan szankciókkal és katonai csapásokkal fenyegeti az USA és Izrael.
Llobo ugyanakkor legitimációs hiánnyal is küzd, mivel Brazília, Argentína, Mexico és Venezuela nem akarják elismerni kormányát.
Sajnos ezt a csatát egyelőre elvesztette a nemzeti baloldal Hondurasban, azonban a jövőben bármikor bekövetkezhet egy Venezuelához és Bolíviához hasonló fordulat. Ehhez viszont elengedhetetlen a zsidó kézben lévő média államosítása, hiszen Zelaya esetében a média sikeresen fordította szembe az elnökkel a lakosság egy részét. Tanulnunk kell Honduras hibáiból, hiszen Magyarország hasonlóan sorsdöntő fordulatok előtt áll. Mindenképpen meg kell törnünk a zsidó média és bankrendszer hatalmát. Lehet Moralest bolsevik indiánnak hívni, de kérdezem én, mennyivel jobb egy, a magyar érdekeket eláruló, holohajlongó, Likud-szövetséges jobboldal, mint a nemzeti-szocialista bolíviai és venezuelai kormányzatok, melyek egy percig nem haboztak, hogy megszakítsák Izraellel a diplomáciai kapcsolatokat a gázai mészárlás után?
Az USA azonban nem éri be Honduras tönkretételével, a fő ellenség jelenleg is Venezuela az Iránnal ápolt különösen jó viszonya miatt. A vele határos Kolumbiában már a “War on Drugs” (hasonló szlogen mint a “War on Terror”, csak az előző szlogen Dél-Amerikában, míg a másik a Közel-Keleten adja meg a felhatalmazást az USA számára a független államok belügyeibe való beavatkozáshoz) álságos kampány neve alatt mintegy hét katonai bázist bérelt ki a hadserege számára, mely természetesen komoly aggodalmakat váltott ki Venezuelában. A Venezuela partjaihoz igen közel fekvő, holland fennhatóságú szigetek (Holland Antillák) pedig az Egyesült Királyság után az USA második legfontosabb európai csatlósa, Hollandia révén jelenleg is amerikai támaszpontok bázisául szolgál. Az elmúlt hetekben kényszerített két venezuelai harci gép a venezuelai légtér elhagyására egy amerikai kémrepülőgépet, mely ezen szigetek egyikéről szállt fel (Venezuela tiltakozását természetesen elhallgatta a cionista média. Sőt, csúsztatások révén végül úgy jelent meg a hír az európai sajtóban, hogy Chávez már az USA után Hollandiát is fenyegeti…).
Venezuela tehát két oldalról is amerikai nyomás alatt van, és így teljesen természetes, hogy nagy tételben vásárol korszerű orosz fegyverrendszereket, miközben próbál jó kapcsolatokat ápolni Iránnal is. Sajnos a jövőben számítani kell gazdasági szankciók és titkosszolgálati akciók bevetésére a liberális zsidó nagytőkének be nem hódoló országok esetében, melyre kiváló példa volt az iráni zavargások esete, ahol amerikai, brit és izraeli szolgálatok az interneten (Twitter, YouTube és Facebook révén) keresztül manipulálták az iráni lakosság egy részét a választások megkérdőjelezésére. A könnyen kiszámítható iráni állami retorzió pedig újra a malmukra hajtja a vizet, hiszen a világhálóra felkerült felvételek segítségével Iránt antidemokratikus és vallási fanatikus államként lehet beállítani, vele szemben ugyanis mindig lehet hivatkozni a Közel-Kelet “egyetlen demokráciájára”, Izraelre. Az iráni állam démonizálása pedig elengedhetetlen előfeltétele a katonai csapások megindításához. Sajnos ez a taktika rendkívül jól felépített, és igen nehéz ellene védekezni, de szerencsére azért nem úgy alakul mindig minden, ahogyan azt az USA és Izrael szeretné.
Azonban innentől kezdve a hadsereg önálló akcióba kezdett, és alkotmányellenesen (a hondurasi alkotmány tiltja polgárainak más országba való kiadatását) Costa Ricába toloncolta Zelaya-t. Zelaya már ekkor puccsról és emberrablásról beszélt, és továbbra is elnöknek tekintette magát, ennek megfelelően részt is vett Nicaraguában a közép-amerikai vezetők találkozóján. A puccsot egyébként a nemzetközi közösség egységesen elítélte, ekkor még az USA is, továbbra is Zelaya-t tekintve elnöknek. Még egy életképtelen ENSZ-határozat is született erről.
Közben Zelaya párttársa és elárulója, Roberto Micheletti vette magához az irányítást, mivel a törvény szerint a miniszterelnök után a kongresszus elnöke következik a rangsorban (közben a kongresszus elfogadott egy levelet, melyben állítólag Zelaya lemond posztjáról – igaz, hogy Zelaya ilyet sohasem írt és juttatott el a kongresszushoz). Zelaya közben 2009. szeptember 21-én szó szerint „visszaszökött” Hondurasba és a brazil nagykövetségen húzta meg magát. Micheletti kijárási tilalmat vezetett be az országban, és követelte a brazil kormánytól, hogy adják át Zelaya-t felelősségre vonás végett. Micheletti még ultimátumot is intézett a brazil nagykövetségnek, de Brazília miniszterelnöke, Luiz Inacio Lula da Silva röviden és határozottan elintézte Micheletti követelését, mely szerint „nem egednek holmi puccsisták ultimátumának”. Október 29-én a cionista Hillary Clinton által történelminek nevezett megállapodást terjesztett elő Micheletti, mely szerint Zelaya letöltheti hivatali idejének fennmaradó 3 hónapját, de a hadsereg vezetéséről le kell mondania, és elfogadja, hogy a november 29-re kiírt választásokon sem ő, sem pedig Micheletti nem indulhat. Végül az új választásokon Porfirio Lobo győzőtt, de Zelaya-val egyetemben több más jelölt is bojkottálta a szükségállapot alatt tartott szavazást.
Most pedig nézzük meg jobban, miért is kellett Zelaya-nak távoznia a hatalomból. Talán a legfontosabb „bűne” az volt, hogy kiváló kapcsolatokat ápolt Hugo Chávez venezuelai, Morales bolíviai és a többi baloldali beállítottságú dél-amerikai politikussal. Ez a baloldaliság azonban jelenleg az USA és a cionista zsidó körök egyik legnagyobb ellensége, a zsidó lobbi által kézivezérelt Obama-kormányzat pedig mindent megtesz, hogy mérsékelje a befolyásukat a kontinensen. Zelaya révén csatlakozott Honduras az ALBA („Alianza Bolivariana para los Pueblos de Nuestra América”) nevű nemzetközi szervezethez, angolul Bolivarian Alliance for the Peoples of our America, mely a latin-amerikai és Karib-tengeri államok egy részét foglalja magában. Ezt a szervezetet még Hugo Chávez kezdeményezésére hívták életre az USA által erőltetett FTAA (Free Trade Area of the Americas) helyett.
A kettő között óriási különbség van. Az USA verziója az EU-hoz hasonló liberális szabadkereskedelmi övezetet hozna létre, amely természetesen kiválóan szolgálná a zsidó karvalytőke érdekeit, és tönkretenné a nemzetgazdaságokat. Ezzel szemben az ALBA egy szocialista/szociáldemokrata és nemzeti értékekre épülő szervezet, mely a kölcsönös jólétet, gazdasági együttműködést és a cserekereskedelmet helyezi előtérbe. Tervezik egy közös elszámolási valuta, a SUCRE bevezetését is, mely később akár a gyakorlatban is megjelenhet valutaként. El lehet képzelni, milyen pánikot válthat ki az amerikai zsidó nagytőke berkeiben, ha kialakulna egy szélesebb körű, a dollárt mint nemzetközi fizetőeszközt mellőző kereskedelmi régió az USA szomszédságában. Így ugyanis a pénzből munka nélkül pénzt „kovácsoló” zsidó nagytőke nem tudná lefölözni ezen országok kereskedelmének hasznát. Rendkívül fontos, de ugyanakkor veszélyes lépést is hozott Bolívia és Venezuela vezetője, amikor is visszaállamosították a stratégiailag fontos energetikai ágazatokat és a bankszektort, így rövid idő alatt megszabadulva az országok erőforrásait kiszipolyozó multinacionális nagyvállalatoktól (ez a lépés Magyarország számára is kulcsfontosságú lenne, de a Fidesz ezt nyilvánvalóan nem fogja meglépni).
Ez természetesen tovább bőszítette a cionista USA-t és Izraelt. Érdemes megjegyezni, hogy a nemzetiszocialista Németország a 30-as években igen sikeres cserekereskedelmet folytatott Franco Spanyolországával, melyből szintén nem tudott hasznot húzni a zsidóság - meg is bűnhődtek érte a németek. Olaj a tűzre, hogy Irán megfigyelői státuszt kapott az ALBA-ban és Ahmadinezsád kiváló kapcsolatokat ápol Chávez és Morales elnökökkel.
 Chávez és Ahmadinezsád között baráti a viszony |
Ahogy azt portálunk rendszeresen hírül adja, az ún. holokausztot folyamatosan megkérdőjelező Ahmadinezsád jelenleg Izrael és az USA szemében a „legfőbb gonosz”, így bármikor bekövetkezhet egy katonai csapás Irán nukleáris létesítményei ellen. Iránnak több szempontból is rendkívül fontos, hogy nyitni tudjon ezen országok felé az ALBA-n keresztül, például azért is, mert az USA gőzerővel lobbizik az Irán elleni újabb gazdasági szankciók érdekében. Az ALBA-ba jelenleg a következő fontosabb államok tartoznak: Venezuela, Bolívia, Ecuador, Kuba, Nicaragua és Dominika. Nagy előrelépés lenne, ha a komoly gazdasági erőt képviselő Brazília esetleg csatlakozna a jövőben. Fontos azt is megjegyezni, hogy a 2009-es gázai mészárlás után Venezuela és Bolívia is megszakították a diplomáciai kapcsolataikat Izraellel, ami komoly tüske az apartheid zsidó állam szemében, s nyilván rossz szemmel néznek minden olyan diplomáciai és kereskedelmi lépést, mely ezen vezetők elszigeteltségét csökkenti. Tehát Zelaya nagyon veszélyes vizekre evezett az ALBA-hoz való csatlakozással.
Azonban, ami sokkal közvetlenebbül vezetett Zelaya bukásához, az a speciális hondurasi gazdasági-társadalmi berendezkedés, melyhez hasonlót sajnos már sokszor láttunk a történelem során. Honduras nemzeti össztermékének 40%-a 5-6 család kezében összpontosul. Ezek a családok azonban eredetileg nem spanyol ajkúak voltak. Őseik akkor kezdtek beszivárogni Hondurasba, amikor elkezdődött a spanyol inkvizíció. Számuk lassan nőtt az évszázadok során, aztán ugrásszerűen emelkedni kezdett a nemzetiszocialista Németország megszületésével. Eközben az addig nem létező antiszemitizmus is felütötte a fejét, ami egyenes arányban növekedett a zsidó bevándorlók számával. A hondurasi antiszemitizmus akkor érte el csúcsát, mikor az 1970-es években és utána nagy számban érkeztek izraeli zsidók is. Az antiszemitizmus tehát egy teljesen természetes önvédelmi reakció a gazdatársadalom részéről. Honduras fővárosa, Tegucigalpa zegzugos utcáiban csak egy dolog a közös: a graffitik.
 Zsidóellenes graffiti Tegucigalpa utcáin |
Azonban, szemben a magyarországi liberális hülyegyerek graffitijeivel, ezeknek társadalmi mondanivalójuk is van. Gyakran látott feliratok a következők: „Down with Gorilletti!” vagy „Cardianal coup leader” és a „Turks out of Honduras” (a „turks” itt nem összekeverendő a törökökkel, hanem nagyon helyesen a zsidók türk-kazár eredetére utal). A „turks” kifejezést igen gyakran használják Hondurasban azon családok összefoglaló neveként, melyek támogatták Zelaya megbuktatását. Ezen családok tagjai jórészt még spanyolul sem tudtak, mikor megérkeztek a gazdaországba, azonban rövidesen már a kezükbe is kerültek az ország stratégiai fontosságú ágazatai, azaz a bankszektor, az energiaszektor és a média. Fokozatosan kiszorították az addig meghatározó szerepet játszó német és spanyol származású polgári rétegeket és hatalmukat a családok közötti házasságokkal szilárdították meg (a Rotschildok hasonló módon koncentrálják a hatalmat a családjaikon belül). Utódaikat amerikai egyetemekre küldik tanulni és így azóta is biztosítva van hatalmi fölényük az országban. Jamie Rosenthal bankok, repterek, alkoholelőállító üzemek, futballcsapatok és különböző médiaérdekeltségek tulajdonosa. Ezenkívül befektetései kiterjednek az ingatlanpiacra, a mobilkommunikációra, a húsexportra és a biztosítási szektorra.
Fontos megemlíteni a Facussé és Nasser családokat is, melyeknek évtizedes hagyományaik vannak az üzleti érdekek és a politika ötvözésében. Ők birtokolják az ország textiliparának nagy részét, mely azért különösen fontos, mert a nagy multinacionális ruházati cégek pl. itt, Hondurasban állíttatják elő olcsón termékeiket. A két család ezen kívül még a vegyiparban és a színesfémiparban is érdekelt. Szerteágazó családi kapcsolataik révén már számos kormányzati és közigazgatási helyet birtokoltak, és gyakorlatilag nem születnek fontosabb gazdasági döntések az ő tudtuk és hozzájárulásuk nélkül.
Az Atalas család a Banco Fichosa tulajdonosa. Talán a Kafie család számít a legbefolyásosabbnak Hondurasban és főleg azért, mert üzleti érdekeltségeik már nemzetközi szinten is számottevők. Ők is a bankszektorban, az élelmiszeriparban és az építőiparban érdekeltek, s természetesen számos kormányzati megrendelés haszonélvezői.
Köztudomású Hondurasban, hogy ezek a családok csak ritkán esnek el egy-egy zsírosabb szerződéstől. Aztán ott van még a Canahuati család, mely szintén a nagyobb befolyással rendelkezők közé tartozik, mivel két újságot is birtokolnak, palackozó üzemeket, gyógyszergyárakat és számos gyorséttermi láncot is (KFC, Pizza Hut).
Természetesen mindegyik család hozzájárul a két nagyobb hondurasi párt anyagi támogatásához, így valósítva meg az „áldemokráciát”, melynek legtipikusabb példája az USA, ahol mind a demokraták, mind pedig a republikánusok a zsidó lobbitól kapják kampánytámogatásaik nagy részét. Sajnos hasonlóan kétpólusú, a zsidó érdekek előtt hajlongó politikai rendszer van kialakulóban Magyarországon is az MSZP és a Fidesz személyében, ezért is fontos egy zsidó befolyástól mentes harmadik erő bejuttatása a parlamentbe. Kitűnően írja le a hondurasi társadalom véleményét a kaftánosok fojtogató szerepéről a Radio Globo riporterének, David Romeronak a kijelentése élő adásban:
„Sometimes I ask myself if Hitler wasn't right when he wanted to finish with that race, through the famous holocaust, because if there are people that are harmful to this country, they are the Jews, the Israelites.”
(Néha azon morfondírozom, nem volt-e igaza Hitlernek, amikor le akart számolni ezzel a fajjal a híres holokauszt során, mert ha vannak emberek, akik kárt okoznak ennek az országnak, akkor azok a zsidók, az izraeliták.)
Természetesen Romero kijelentése óriási vihart kavart, és nem kellett sokat várni, hogy az USA hondurasi nagykövete, Hugo Llorens és a zsidó fajvédő szervezetek (pl. az AJC, azaz American Jewish Committee) támadásba lendüljenek a még szabad sajtó megmaradt részei ellen. A Radio Globot egyébként Micheletti átmeneti kormánya által elrendelt szükségállapot részeként be is zárták, felszereléseit elkobozták. A zsidóellenes hangulatot tovább táplálják azok a híresztelések, miszerint Zelaya eltávolításában izraeli kommandósok is részt vettek (a Moszadot ismerve ezt nem lehet teljesen kizárni).
Visszatérve Zelaya-hoz, a volt elnök ígéretéhez híven Hondurasban maradt eredeti hivatali idejének lejártáig, majd 2010. január 27-én Dominikára távozott. Az USA holdudvarához tartozó Kanada, Kolumbia, Peru és Panama természetesen üdvözölte az új elnök, Porfirio Llobo megválasztását, ezáltal is legitimálva a katonai puccs eredményét.
 Porfirio Llobo feleségével a beiktatási ceremónián |
Tehát ismét átsejlik a demokrácia értékeinek álságos leple alatt a cionista USA igazi arca: saját érdekei érvényesítéséhez nyugodt szívvel alkalmazza a kettős mérce és a sajátos jogértelmezés eszközeit. Ennek talán legmegdöbbentőbb példája, hogy a több mint 200 db nukleáris robbanófejjel rendelkező Izraellel szemben fel sem merül a szankciók lehetősége, ugyanakkor az urándúsítást polgári célra használó és teljes nemzetközi ellenőrzés alatt álló, nukleáris fegyverrel nem rendelkező Iránt folyamatosan szankciókkal és katonai csapásokkal fenyegeti az USA és Izrael.
Llobo ugyanakkor legitimációs hiánnyal is küzd, mivel Brazília, Argentína, Mexico és Venezuela nem akarják elismerni kormányát.
Sajnos ezt a csatát egyelőre elvesztette a nemzeti baloldal Hondurasban, azonban a jövőben bármikor bekövetkezhet egy Venezuelához és Bolíviához hasonló fordulat. Ehhez viszont elengedhetetlen a zsidó kézben lévő média államosítása, hiszen Zelaya esetében a média sikeresen fordította szembe az elnökkel a lakosság egy részét. Tanulnunk kell Honduras hibáiból, hiszen Magyarország hasonlóan sorsdöntő fordulatok előtt áll. Mindenképpen meg kell törnünk a zsidó média és bankrendszer hatalmát. Lehet Moralest bolsevik indiánnak hívni, de kérdezem én, mennyivel jobb egy, a magyar érdekeket eláruló, holohajlongó, Likud-szövetséges jobboldal, mint a nemzeti-szocialista bolíviai és venezuelai kormányzatok, melyek egy percig nem haboztak, hogy megszakítsák Izraellel a diplomáciai kapcsolatokat a gázai mészárlás után?
Az USA azonban nem éri be Honduras tönkretételével, a fő ellenség jelenleg is Venezuela az Iránnal ápolt különösen jó viszonya miatt. A vele határos Kolumbiában már a “War on Drugs” (hasonló szlogen mint a “War on Terror”, csak az előző szlogen Dél-Amerikában, míg a másik a Közel-Keleten adja meg a felhatalmazást az USA számára a független államok belügyeibe való beavatkozáshoz) álságos kampány neve alatt mintegy hét katonai bázist bérelt ki a hadserege számára, mely természetesen komoly aggodalmakat váltott ki Venezuelában. A Venezuela partjaihoz igen közel fekvő, holland fennhatóságú szigetek (Holland Antillák) pedig az Egyesült Királyság után az USA második legfontosabb európai csatlósa, Hollandia révén jelenleg is amerikai támaszpontok bázisául szolgál. Az elmúlt hetekben kényszerített két venezuelai harci gép a venezuelai légtér elhagyására egy amerikai kémrepülőgépet, mely ezen szigetek egyikéről szállt fel (Venezuela tiltakozását természetesen elhallgatta a cionista média. Sőt, csúsztatások révén végül úgy jelent meg a hír az európai sajtóban, hogy Chávez már az USA után Hollandiát is fenyegeti…).
Venezuela tehát két oldalról is amerikai nyomás alatt van, és így teljesen természetes, hogy nagy tételben vásárol korszerű orosz fegyverrendszereket, miközben próbál jó kapcsolatokat ápolni Iránnal is. Sajnos a jövőben számítani kell gazdasági szankciók és titkosszolgálati akciók bevetésére a liberális zsidó nagytőkének be nem hódoló országok esetében, melyre kiváló példa volt az iráni zavargások esete, ahol amerikai, brit és izraeli szolgálatok az interneten (Twitter, YouTube és Facebook révén) keresztül manipulálták az iráni lakosság egy részét a választások megkérdőjelezésére. A könnyen kiszámítható iráni állami retorzió pedig újra a malmukra hajtja a vizet, hiszen a világhálóra felkerült felvételek segítségével Iránt antidemokratikus és vallási fanatikus államként lehet beállítani, vele szemben ugyanis mindig lehet hivatkozni a Közel-Kelet “egyetlen demokráciájára”, Izraelre. Az iráni állam démonizálása pedig elengedhetetlen előfeltétele a katonai csapások megindításához. Sajnos ez a taktika rendkívül jól felépített, és igen nehéz ellene védekezni, de szerencsére azért nem úgy alakul mindig minden, ahogyan azt az USA és Izrael szeretné.
A.V. - Kuruc.info
