A Központi Nyomozó Főügyészség megalapozott gyanúja szerint Sára Botond, Budapest főispánja mintegy 70 ezer forint értékű bort fogadott el egy munkaerő-kölcsönző cég képviselőitől cserébe azért, hogy a hivatala minősített kölcsönbeadói státuszt adjon a cégnek. Az ügy ugyanazzal a nepáli munkaerő-kölcsönzéses történettel kapcsolatos, amelynek főszereplői Orbán Áronnal álltak üzleti kapcsolatban. /Bővített hír./
A Központi Nyomozó Főügyészség a 444-nek küldött közleménye szerint szerdán több helyszínen végeztek kutatásokat és lefoglalást, tanúkat hallgattak ki, és közölték a megalapozott gyanút Sára Botonddal. A gyanú vezető beosztású személy által elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette.
A gyanú szerint egy munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó kft. ügyvezetője 2023 második felében elhatározta, hogy minősített foglalkoztatóvá nyilváníttatja a cégét, ami a munkavállalási célú tartózkodási engedélyek egyszerűsített eljárásban történő elintézését tette volna lehetővé. Társai a tervet támogatták, hiszen papíron a kft.-n keresztül kívántak külföldi munkavállalókat foglalkoztatni Magyarországon. A státusz biztos megszerzése érdekében úgy döntöttek, hogy korrupciós kapcsolatba lépnek a döntésre jogosult vezetővel.
A gyanúsítottak közvetítőn keresztül 2023 második felében felkeresték Sára Botondot a kormányhivatal hivatalos helyiségében. A főispán ekkor utasította az ügyben eljáró hivatalos személyeket, hogy vegyenek részt a megbeszélésen. Az érdemi tárgyalást követően a kormányhivatal a céget minősített kölcsönbeadóként, határozatlan időre nyilvántartásba vette. A jogszabályi változások miatt a felek között később további egyeztetésekre is sor került, a hatósági kapcsolat 2024 végéig fennállt.
A megalapozott gyanú szerint Sára Botond a személyes találkozók során – a működésével kapcsolatban, jogtalan előnyként – több üveg, közel 70 ezer forint összértékű bort fogadott el a gyanúsítottaktól.
A főispán szabadlábon védekezik, az ügyben eddig összesen öt személyt hallgattak ki gyanúsítottként.
Sára Botond 2020 januárjától kormánymegbízottként, majd 2022 júliusától főispánként vezeti a Budapest Főváros Kormányhivatalát. Az ügy szélesebb hátteréhez tartozik, hogy a most korrupciós gyanúba keveredett munkaerő-kölcsönzéses ügy szereplői üzleti kapcsolatban álltak Orbán Áronnal, Orbán Viktor öccsével.
(Index)
Kapcsolódó: Letartóztatták Orbán Áron társait









