Vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség egy nő ellen, aki idős gondozottaitól ékszereket és használati tárgyakat lopott el, hogy értékesíthesse azokat - közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség sajtószóvivője pénteken az MTI-vel.
A vád szerint a nő egy segítő szolgálat gondozójaként 2023 nyara és 2024 ősze között két idős kecskeméti asszony házi gondozását látta el. Egyikükhöz több mint egy éven át járt, ez idő alatt az arany ékszereit - karkötőt, nyakláncokat, medált és a jegygyűrűjét is - észrevétlenül ellopta, majd egy részüket elzálogosította. Tettével a gondozottjának összesen 2,6 millió forint kárt okozott - tájékoztatott Bodó Marianna.
A nő a másik nyugdíjas asszonyt két hónapig gondozta, tőle díszterítőt, kanalakat és márkás edényt vitt el több mint 100 ezer forint értékben.
A tolvajnak amiatt is felelnie kell, mert egy üzletben a lopásgátlót kiszakította egy pólóból, majd magára vette a ruhát. Az eltávolított áruvédelmi eszközzel a kezében sétált ki a kapun, amely bejelzett, így a nőt az üzlet munkatársai a rendőri intézkedésig visszatartották.
A járási ügyészség a gondozónőt többrendbeli üzletszerűen elkövetett lopással vádolja, és vele szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozza.
Bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság dönt.





