Tánczos Barna romániai ügyvivő mezőgazdasági miniszter szerint tizenkét uniós tagállam támogatja a barnamedve védettségének csökkentését, megítélése szerint jól indult az erre irányuló román-szlovák kezdeményezés - erről maga a tárcavezető beszélt egy csütörtöki szakmai konferencián Bukarestben.
Tánczos Barna az eseményen úgy értékelt, hogy a romániai hatóságok "jobb lábbal" kezdték el az uniós szabályozás módosítására irányuló folyamatot, melyet a továbbiakban is folytatni akarnak.
"A Románia és Szlovákia által indított kezdeményezés 12 tagállam támogatását bírja. Meg kell értenie mindenkinek, hogy nem lehet egy lapon említeni az olyan országok medvepopulációját, mint Spanyolország, Franciaország, Románia vagy Szlovákia, mondjuk a Hollandiáéval" - idézte a tárcavezetőt az Agerpres román hírügynökség.
A miniszter hangsúlyozta: a kérdésben rugalmasabb megközelítésre van szükség. Hagyni kell a tagállamokat, hogy felléphessenek az emberi élet és az anyagi javak védelmében, ugyanis a jelenlegi uniós szabályozás nem felel meg a realitásnak.
A bukaresti eseményen Tánczos Barna emlékeztetett, hogy a környezetvédelemért felelős uniós biztossal egyetértettek abban, hogy romániai szakemberek az uniós illetékesek előtt is ismertetik a romániai medvepopulációt feltérképező, genetikai bizonyítékokon alapuló tudományos kutatás eredményeit.
A tárcavezető elmondta: felkérte az illetékes kutatóintézet, valamint a brassói és suceavai egyetem szakértőit a brüsszeli bemutató megtartására, és közlése szerint jövő héten ennek időpontját is leszögezhetik az európai intézményekkel.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) minisztere két hete jelentette be, hogy Románia és Szlovákia közös állásfoglalásban kéri az Európai Bizottságot: tegye rugalmasabbá a barnamedve szigorú védelmére vonatkozó uniós előírásokat az EU azon térségeiben, ahol tartósan stabilizálódott a populáció helyzete.
Tánczos Barna múlt héten az EU több intézményében is tárgyalt a kérdésről, és azt kérte ezektől: vegyék figyelembe az említett romániai adatokat az európai szabályok adaptálása során, hogy olyan megoldásokat lehessen találni, amelyek lehetővé teszik a tagállamok számára a differenciált megközelítést a tagállamok sajátos helyzetének függvényében. A tárcavezető szerint az Európai Bizottság jelenleg azt vizsgálja, hogy a madárvédelmi és az élőhelyvédelmi irányelvek milyen mértékben alkalmazkodnak a jelenlegi realitáshoz.
A miniszter arról is beszámolt, hogy látogatása során meghívta az Európai Bizottság környezetvédelmi biztosát, látogassa meg az Erdélyt átszelő Via Transilvanica turista útvonalat, fedezze fel Románia vad tájait, és tekintse meg, hogy miként élnek együtt a romániai vidéki közösségek a természettel.
A romániai barnamedve-populációt feltérképezni hivatott felmérés eredményei azt mutatták, hogy az országban él Európa legnagyobb medvepopulációja, és itt figyelhető meg a medvefajok legnagyobb genetikai sokfélesége. A kutatás szerint az egyedszám 10 600 és 12 700 közöttire tehető. A felmérés elkészítésében 800 szakember vett részt három éven át, akik országszerte 24 000 genetikai mintát gyűjtöttek.
Romániában az elmúlt hónapokban jelentősen megszaporodott a lakott területre bejáró barnamedvék száma, továbbá számos esetben, az ország különböző térségeiben támadt emberre medve. Legutóbb június elején vesztette életét egy 34 éves férfi medvetámadás következtében az erdélyi Szeben megyében.
(MTI)





