„A mai parlamenti napirend előtti vita dinamikája más volt, mint az elmúlt hetekben” – többek közt ezt állapította meg Török Gábor a Facebook-oldalán. A politikai elemző némi megtorpanást is felfedezni vélt az államfőt lecserélő kormányban.
Török a parlamenti ülésnapról azt írta, az ellenzék arról beszélt, „hogy Magyar Péter az államfőjelölés kapcsán defenzívába került, ami nyilvánvalóan túlzás, de az kétségtelen, hogy a választás óta először volt érzékelhető a miniszterelnök és a kormánypárt megtorpanása”. Ugyanis nem volt világos a stratégiai irány szerinte.
Magyar a felszólalásában „egymás tiszteletéről és a nemzeti egységről beszélt, majd viszontválaszában ismét – megszokott stílusában – az ellenzéki képviselőket támadta”. A legfontosabb kérdésről, a köztársasági elnök jelöléséről csak annyit mondott, várják a javaslatokat. Eközben viszont a Tisza frakcióvezetője felszólalásának végén megjegyezte, a frakció egyhangúan Polgár Judit mögött áll.
(Telex nyomán)





