Sebastian Kurz, az ibizai videóbotrányba, majd egy 2021-es korrupciós botránya is belebukó egykori osztrák kancellár is rajta volt az MCC fizetési listáján, a Fidesz áprilisi választási veresége után azonban 110 ezer eurót visszautalt a szervezetnek – adta hírül a Falter nyomán a 444 és a 24.
Kurz juttatásai egy, az MCC által megvett osztrák magánegyetemhez, a Modulhoz kötődtek, akiknek tanácsokat adott a volt kancellár. A tavaly 11 millió eurós veszteséget felhalmozó egyetemen azonban minderről semmit sem tudtak.
Sebastian Kurz a Fidesz veresége után lemondott a tanácsadói díjáról, és közel 40 millió forintnak megfelelő összeget vissza is utalt az MCC-nek. Előbbinél arra hivatkozva, hogy a megbízási díj összege meghaladta a közbeszerzési értékhatárt, ám a közel 40 millió forint visszautalására nem adott érdemi magyarázatot.
A volt osztrák kancellár Dream nevű kiberbiztonsági cégével egyébként a választás előtt a 4iG is együttműködést tervezett, melyről Jászai Gellért, a 4iG elnök-vezérigazgatója idén februárban azt nyilatkozta: „Az együttműködés előkészítése előrehaladott állapotban van” – április óta azonban nem érekezett erről újabb hír.
A dolog pikantériája, hogy amennyiben a Tisza-kormány még az idén nyáron megszünteti a nem egyetemi kekvákat, akkor a döntés értelmében az MCC által most 90 százalékban tulajdonolt, bécsi Modul magánegyetem a magyar állam tulajdonába kerül. Eközben a hazai egyetemek sorsa továbbra is kérdéses – jelenleg nagy részük állami fenntartáson kívül, alapítványi formában működik.
Az intézmény a lap szerint az MCC nemzetközi terjeszkedésének egyik bázisa lett volna: Bécs és Brüsszel mellett ugyanis Berlinben és Londonban is új központokat akart létesíteni a Fidesz-közeli szervezet, a kormányváltással azonban ezek a remények szertefoszlottak.