/Pontosítás és frissítések a cikk alatt./
Olvasónk írja: Egy év hat hónap börtönbüntetésre ítélte a bíróság Nagy Györgyöt, melynek végrehajtását három évre felfüggesztette. "Mellékbüntetésként" három éven keresztül nem vehet részt tüntetéseken, a felfüggesztett börtönbüntetés ideje alatt pedig évente el kell látogatnia a Jád Vásem holoakuszt-múzeumba, valamint tetszés szerint a Páva utcai vagy a Dohány utcai zsinagógában meg kell gyónnia bűneit, a büntetés ideje alatt legalább egyszer el kell látogatnia az auschwitzi munkatáborba és az ott látottakról, tapasztalatokról élménybeszámolót kell tartania a kirendelt pártfogójának - áll a beszámolóban.

Nagy György a mai tárgyaláson (kép: olvasónktól)
A "vádlott" továbbra sem ismerte el, hogy tagadta volna a "nemzetiszocializmus rémtetteit", az általa tartott táblán csupán a soá (veszedelem, katasztrófa) felirat volt látható, melyet a semmiből előtűnt Pásztor Tibor MSZP-s országgyűlési képviselő "holokauszt-tagadásként értelmezett".
Az ügyész vádbeszédében a vád tárgyát, soá-feliratot, valamint "a Harmadik Birodalom által elkövetett,  az egész világot mélyen megdöbbentő népirtást", a "holokausztot" a palacsintához hasonlította, miszerint több fajta palacsinta létezik, például a hortobágyi húsos palacsinta enyhén sós, a lekváros palacsinta édes, a Gundel palacsinta inkább desszert, de ha valaki meglát egy lágy állagú lepénytésztát, egyből a palacsinta jut eszébe...
Dr. Dénes Veronika az ítélet indoklásában súlyosbító körülményként értékelte, hogy a vádlott ellen "garázdaság" miatt a napokban már jogerős ítélet született (a vád szerint tojással dobálta meg Demszkyt), s miután az elmúlt hetekben "megerősödött a zsidó emlékművek elleni rongálássorozat", valamint a közelmúltban egy volt zsidó rabbit állítólag verbális támadás ért, ezért hozott precedensértékű, elrettentő ítéletet.
Az ügyész az ítéletet tudomásul vette, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.
A bírónő az ítélet kihirdetését követően ismét szóvá tette a korábban Kuruc.info-pólóban megjelenő hazafi ruházatát, szerinte a mostani ruházata sem volt kifogástalan, ugyanis Tiszaeszlár rovásírás feliratú pólóval provokálta a mindenható ítészeket...
(Kuruc.info - Motoros becenevű olvasónktól)
Frissítés: A facebookos hozzászólások alapján megállapítható, hogy a többség nem hajlandó elhinni az ítéletet, és valóban: a beszámolót beküldő olvasónk tévedett, ezért elnézést kérünk. De nem abban - mint ahogy sokan gondolnák -, hogy Nagy Györgynek nem kell Auschwitzba, a Jád Vásembe vagy a Páva utcába zarándokolnia, hanem "csak" annyiban, hogy nem kötelezik valamennyi "szent hely" felkeresésére, kegyesen felkínálták neki, hogy választhat egyet közülük.
Néhány perccel ezelőtt sikerült elérnünk az "elkövetőt", aki megerősítette: valóban másfél év felfüggesztettet kapott, és valóban meg kell ejtenie egy "tolerancialátogatást" a három felkínált helyszín valamelyikén: vagy Auschwitzba kell ellátogatnia egy alkalommal, vagy a Jád Vásembe, vagy pedig a Páva utcai holoközpontba - ez utóbbiban viszont háromszor kell tiszteletét tennie azért, hogy kiválthassa Auschwitzot vagy a Jád Vásemet, ha mégsem ezek közül választana. És utána valóban írásban kell a pártfogójának ecsetelgetnie, hogy milyen jelentős, pozitív irányú fejlődés ment végbe a lelkében ezen látogatások következtében.
Frissítés 2: A Kuruc.info értetlenül áll az ítélet előtt, s várja annak írásos formáját. Efféle mellékbüntetést nem ismer a jelenlegi jog, az új Btk.-ban vezet csak be a Fidesz valamiféle tanúságtételre kötelezést. Az általunk megkérdezett jogász szerint a bíró döntése törvény elleni ítélkezésnek minősül, ugyanolyan abszurd, mint ha pl. tíz fekvőtámaszra vagy sábesz viselésére ítélte volna Nagy Györgyöt.
Frissítés 3: Olvasónk írja:
Kedves Kurucok!
Cáfolnom kell az alábbi cikk 2. számú frissítésében foglaltakat:
A vádlottat a Btk. 82. § (2) bekezdése alapján kötelező pártfogó felügyeletre ítélték, mert a "demszkys" garázdaság miatti elítélése miatt visszaeső. A bíróság a "kötelező" látogatást a Btk. 82. § (6) bekezdése alapján írta elő, a rendezvények látogatásától pedig a Btk. 82. § (5) bekezdés c.) pontja alapján tiltotta el.
Tehát az ítélet a hatályos jogi szabályozásnak megfelelően került meghozatalra.
Üdvözlettel,
Dr. No
Frissítés 4: A még mindig kételkedők számára alább közöljük az MTI ma reggeli hírét (kissé lassan dolgoznak a héber tudósítók) eredeti formájában:
Nem jogerősen felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki egy holokauszttagadó férfira a Pesti Központi Kerületi Bíróság. A nemzetiszocialista rendszerek bűnei nyilvános tagadásának bűntette miatt indult ügyben az elsőfokú bíróság holokauszt-emlékhelyek látogatását is előírta a vádlottnak a kedden hozott ítéletben.
A Fővárosi Törvényszék honlapján olvasható közlemény szerint N. György 2011. október 23-án a Nem tetszik a rendszer nevű demonstráción nagy nyilvánosság előtt magasba tartott egy táblát, amelyen héberül "a holokauszt nem történt meg" felirat volt olvasható.
A bíróság a vádlottat a nemzetiszocialista rendszerek bűnei nyilvános tagadása miatt első fokon 1 év 6 hónap - végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett - börtönre ítélte, és elrendelte pártfogó felügyeletét.
Emellett külön magatartási szabályként előírta, hogy a vádlott ne látogasson politikai rendezvényeket, demonstrációkon ne vegyen részt. Továbbá legalább háromszor látogasson el a budapesti Páva utcai Holokauszt Emlékközpontba, és az ott látottak alapján összegezze, foglalja össze gondolatait, vagy egyszer tekintse meg az auschwitzi emlékhelyet, vagy a jeruzsálemi Jad Vashem Emlékparkot, és írja meg véleményét.
Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője felmentésért fellebbezett - olvasható a törvényszéki közleményben.
Az MTI információja szerint N. György egyike annak a két fiatalnak, akit hétfőn közérdekű munkára ítélt a bíróság, mert három éve tojással dobálták meg Demszky Gábor volt szabad demokrata főpolgármestert.
Az előző tárgyalásról írt tudósításunkhoz mellékelt videón valamennyire látszik a fenti gyalázatos döntést meghozó bírónő is: