2019. március 22., péntek, Beáta, Csilla, Vazul napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Fórum
CSS váltás
Friss hírek
08:33 Kezdő még a pénzmosásban az érdi takarítónő08:10 Gázolásos támadás Kínában - hat halott, a sofőrt lelőtték07:59 Tűz ütött ki egy csurgói családi házban07:48 Bizalomvesztés miatt mondta le Boeing-rendeléseit az indonéz állami légitársaság07:31 Árvízvédelmi munkálatok kezdődtek Dél-Borsodban06:53 Pótlóbusz jár a 6-os HÉV vonalán a hétvégén22:57 Csak a szokásos alázás volt ma is a pályán a tótoktól22:41 Őrizetbe vette a hírszerzés Guaidó jobbkezét22:18 A dolgozók győzelmével ért véget a Hankook-sztrájk21:48 Száz liter fáradt olajat öntöttek egy árokba Egerben21:13 Egyiptomi késelt zsidókat - de nem valahol a két ország határán, hanem Amszterdamban20:58 Életpárti vélemény a lelkiismeret védelmében - olvasónk írása20:44 Az MTA "szabadságáért" tüntettek Budapesten19:55 Kuruc.info a Twitteren és az Instagramon - várjuk olvasóinkat!19:29 Egy kis segítség Donaldtól a választási kampányban: Trump Netanjahunak "ajándékozta" a Golán-fennsíkot
24 óra legolvasottabbjai

Antimagyarizmus, Elcsatolt részek ::

1919., nagyszombat: a kisnyégerfalvi vérengzés


1919. április 19-én, nagyszombaton a védtelenül maradt Fekete-Körös völgyi falvak magyarirtás színhelyeivé változtak. A legnagyobb vérengzést Köröstárkány szenvedte el, mely vértanútelepülés nevét lassan megismeri a magyar nemzet. Ám a Körös túlsó partján fekvő Kisnyégerfalva szenvedéseit alig ismerjük.
A kisnyégerfalviak sorsa talán még kegyetlenebb volt, mint a tárkányiaké, mert a kisnyégerfalvi magyarokat még a saját falubeli románok sem védték meg – pedig megtehették volna, sőt sok esetben az atrocitások elkövetői mellé álltak!
A majdnem száz évvel ezelőtti történésekből kiemelt emberi sorsok legyenek örök emlékére a meggyilkoltaknak – minden magyar vértanúnak.
Mert magyar vagy! - 1919., nagyszombat: A kisnyégerfalvi vérengzés
I/XVII. rész
Nagyhét volt, húsvétváró bűnbánatra harangoztak minden este és reggel a falu harangjai. Tele volt a falu ideges izgalommal, magyarok, románok készültek, de ez alkalommal nem az ünnepre. A lelkekbe szorongás, félelem költözött, és gyanakvás a másik ember; a szomszéd, a falubeli iránt. Még nem lehetett tudni, mi lesz, kinek mit fog hozni a közeli ünnep, nagypénteki halált, vagy éppenséggel húsvéti feltámadást. Ferdén, sunyi szemmel nézték, méregették egymást az emberek már jó ideje, pedig máskor szomszédként, barátként, falubeliként egymást segítették, támogatták, ha úgy esett. Még egymás ünnepét is mindig tiszteletben tartották. Ha a románok ünnepeltek, mert nekik ünnepből jóval több volt, a magyarok vigyáztak arra, hogy csak a falun kívül dolgozzanak, megőrizve a faluban a románok ünnepének csendjét, nyugalmát. A románok is mindig ügyeltek arra, hogy a magyarok ünnepeit se sértse semmi. Most meg ráadásul valahogy úgy történt – csak a papok, pópák tudják, miért –, hogy a román és magyar nagypéntek és húsvét épp egybe esett. És most mégis, mintha a magyarok és románok nem ugyanazokat az ünnepeket várták volna. Egy az Isten, mondogatták, de most mintha csak az ünnep lett volna egy, de meglehet, még az sem. Mindenki a maga istenét próbálta így vagy úgy segítségül hívni.
Nem volt nagy a falu, magyar, román vegyesen élte a helyet, igaz, a magyarok többen a falu alsó részén, a Kerezstől nem messze, ahogy a folyót nevezték. A románok, a dombiak a falu feletti dombra telepedtek, nem mintha el akartak volna különülni a magyaroktól, de jobbnyira ott találtak maguknak és templomuknak helyet. Azért az évek folyamán románok is vettek házat az alsó részen, vagy magyarok is költöztek fel a dombra, nem sokan, de azért csak keveredtek, ha elvétve is a magyarok közé románok, a románok közé pedig magyarok költöztek. Ha nem is egy nyelvet beszéltek, nem egy volt a vallásuk, azért tisztelték, becsülték egymásban a falubelit. A határban sok helyütt egymás szomszédságában szántottak, vetettek, és ha úgy esett, együtt arattak is, mikor jókedvűen, mikor keserűen, szomorúan, reménytelenül kémlelve az ég felé. Néha esőért, néha pedig megértésért, segítségért fohászkodva a fennvallóhoz, ki-ki a maga nyelvén a magáénak hitt istenéhez. A magyaroké mintha valahogy erősebb lett volna, mert közöttük sokkal több volt a sok földes, számos állatot tartó nagygazda. De hát a közmondás is azt mondja „segíts magadon, mert Isten is megsegít”, és valahogy így is van, mert a nyégerfalvi magyarok nagyon igyekeztek, hogy rászolgáljanak Isten segítségére.
Nem csoda, hiszen közülük sokan a szomszéd faluból, Tárkányból nősültek, vagy jöttek menynek át a Körösön. Azok meg aztán igazán dolgos, szorgalmas emberek, akik látástól vakulásig dolgoztak, fáradságot, lehetetlent nem ismerve. Jó példával szolgáltak a nyégerfalvi magyar gazdáknak is, kiváltképp, ha közéjük házasodtak a gyerekeik. Tetszett vagy sem a román szomszédoknak, a román gazdáknak, a magyarok egyre csak gyarapodtak, gazdagodtak. Sok román család, ha már közöttük lakott, élt a jó példával, és igyekezett nem irigykedni, hanem úgy élni és úgy rendezni a dolgait, hogy családja hasznára váljon a gazdálkodás. Igaz, olyanok is akadtak, és ők voltak többen, akik nem nézték jó szemmel a magyar nagygazdák gyarapodását, töretlen akarását. Kimutatva vagy titkoltan, de az irigység nem hagyta békén őket, pedig az irigységnél soha semmi nem okozott több bajt a világon. Tudták ezt a magyarok is, de soha nem törődtek vele, nem érdekelte őket, más mit gondol róluk, ki miként vélekedik a világról, amit akkor a falu és a környék jelentett, és amin a magyar és román osztozkodott. Amiből mindenki annyit szakított le, amennyit bírt, vagy ereje, tehetsége engedte. A magyar gazdák vetettek, arattak, adtak, vettek, neveltek állatot, gyereket, ahogy Isten segítette és rendelte. Ő pedig úgy rendelte, hogy a hét hat napján mindenki annyit dolgozzon, amennyit csak bír, és úgy rendelje ügyes-bajos dolgait, hogy hiba abban ne legyen. Vasárnap, ha ebéd után megbeszélte a család a múlt héten elvégzett munkáit, ne szánja-bánja az elmúlt napokat.
Igaz, mostanában semmi sem úgy ment, mint ahogyan kellett volna. Amióta kitört a háború, mintha fenekestől fordult volna fel a világ rendje. Az emberek is sokat változtak: a magyarok a háború kitörésekor még magabiztosabbak lettek, mint azelőtt. Biztosak voltak a győzelemben, a háború gyors befejezésében, és azzal a tudattal engedték el fiataljaikat messzi frontokra, hogy azok hamarosan hazakerülnek, mert azt ígérte Ferenc Jóska, a császár. A románok meg olyan egykedvűséggel szemlélték, hallgatták a háborús híreket, mintha nekik igazán semmi közük sem lenne semmihez. Ha valamelyik román legénynek menni kellett katonának, hát ment, mást nem tehetett, de minden lelkesedés, önbizalom nélkül. A magyarok győzni mentek, és akartak is. Hogy megesik, valamelyikőjük végleg ott marad valamelyik fronton, tudták, az is megeshet, mert a háború az nem játék – mondogatták az öregek. Az itthon maradottak aztán úgy nekifeküdtek a munkának, mintha semmi sem történt volna, és mindent megtettek, hogy arra a kis időre, amíg visszajönnek a férfiak, minden dolguk rendben legyen, és lehetőleg semmi ne érezze a munkás karok hiányát. A gyerekből hamarabb lett legény, a legényből pedig markos fiatalember. Nem mintha azelőtt nem, de az asszonyok, lányok is ott segítettek, ahol csak tudtak, mert lemaradni, elmaradni másoktól senki sem akart. A család szekerét nyomni, tolni kellett, akármi is történt a világban. Csakhogy az idő egyre telt, a háborúnak meg csak nem akart sehogy vége lenni. Mind több embert hívtak a seregbe, mind nagyobb lett a hiány. A lelkesedés kezdett idegeskedéssé változni, a lendület kényszerű kínlódássá alakult. Mind többen hiányoztak, és mind többen végleg mentek el, csak a gyászlevél hozta a hírüket, hogy melyik fronton lelték hősi halálukat. És az idő egyre csak telt, egyik nehéz év a másik után. Mintha nem lett volna elég a mindennapi testi sanyargatás, a hosszú háború gyötrelmes évei, egyik napról a másikra olyan hírek szivárogtak be a faluba, amik a magyarok lelkét is megérintették. Hogy nem lehetett leinteni őket, mint amolyan háborús rémhíreket, arról tettek a falubeli románok is.
Mind többen mondogatták, először csak suttogva, aztán mind hangosabban, hogy a román királynak és a regáti románoknak Erdélyre fáj a foguk, és hogy a magyarok és a németek vesztésre állnak a frontokon, és hogy nem sok idő múlva meg is fogják támadni a románok Magyarországot. Az eladdig hallgató román falubeli egyszerre nagyszájú bátor prókátor lett. Román világ lesz itt nemsokára, mondogatták mind többen, volt már elég a magyarokból. Miért az övék a legjobb földek, miért vannak szebb, nagyobb házaik, mint a románoknak, miért gazdagabbak, tehetősebbek? Itt az ideje, hogy megforduljon ez a világ, itt az ideje, hogy a románok legyenek az urak, ha nem másért, hát azért, mert a medencében tízszer annyi román van, mint magyar! Tovább nem lehet tűrni, hogy a magyarok uraskodjanak! – fröcsögték mind hangosabban egymás között. Persze sok minden a magyarok fülébe is eljutott, akarva vagy akaratlanul.
A magyarok hallgattak és végezték mindennapi dolgaikat, ám mind nagyobb gyanakvással nézve az őket körbevevő románságra. Eddig is tudták, érezték, hogy a románok jóval többen vannak, mint a Belényes környéki magyarok, de nem sokat törődtek velük. Végezte mindenki a maga dolgát, mit sem törődve azzal, hogy a belényesi marhavásárban vagy a piacon sokkal több a román, mint a magyar. Legyenek, elférnek, sok embert elbír a föld, mindenki a maga helyét tölti be, nem a másét. Nem is volt baj semmi eddig, de hogy most a hosszú, veszteséges háború lassan a végét járta, a világ és benne az emberek nagyon kivetkőztek magukból. Belényesben mind több román gyűlt össze, egymást biztatva, bátorítva, hogy maholnap vége a magyar világnak, itt az ideje, hogy a románok felemeljék a fejüket, mert hát sokkal többen vannak, mint a magyarok. A pópák is rátettek mindenhol egy lapáttal; tüzelve, csábítva a népet arra, hogy elégtételt vegyen vélt vagy valós sérelmein.
Gábor Ferenc
Köröstárkány, 2013. március
(Folytatjuk)
(Továbbította az MVSZ Sajtószolgálat)
Reklám


Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Időkép
Hőtérkép
Legolvasottabb hírek
Dossziék

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2019 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle ipv6 ready