Több tucatnyi kisvállalkozás zárt be az erdélyi Parajdon és környékén a tavaly májusban történt bányakatasztrófa óta. Főként a turizmusban, közétkeztetésben és utcai kereskedelemben érdekelt cégek szüntették be tevékenységüket - tudatta hétfőn István Róbert, a Hargita megyei állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági igazgatóság vezetője.
A székelyföldi intézményvezető a Hargita megyei prefektusi hivatal hétfői ülésén ismertetett jelentésében rámutatott: tavaly 135 határozatot regisztráltak a tevékenység megszüntetéséről kisvállalkozók részéről - számolt be az Agerpres. Ezek többsége Parajdon és más, turizmusból élő környékbeli településeken működött - mondta az intézményvezető.
A kisvállalkozások tevékenységének megszüntetése összefügg a Parajdon tavaly májusban bekövetkezett bányakatasztrófával, amelyben a Korond-patak vize elöntötte a székelyföldi turizmus egyik motorjának számító parajdi sóbányát.
István Róbert úgy nyilatkozott, hogy elsősorban az utcai kereskedelemmel foglalkozó kisvállalkozások - kürtőskalács-, lángos- és vattacukorárusok - szüntették be tevékenységüket. De szálláshelyek, panziók is vannak, melyek a bezárás mellett döntöttek.
A kisvállalkozók azzal indokolták döntésüket, hogy a turisták elmaradásával nem éri meg fenntartani a kereskedelmi tevékenységet. Közölték: amennyiben javulna a helyzet, újból kérvényezik a működési engedélyt.
Bár nem nagyvállalatokról van szó, a kisvállalkozások bezárása nagy hatással van Parajd és a fazekasságáról híres Korond gazdaságára. Számos helybéli családnak a megélhetése függött a turizmushoz kötődő bevételektől - mondta az igazgató.
István Róbert szerint Parajd és környéke volt a székelyföldi megye legaktívabb turisztikai térsége, a szezonális ellenőrzések mintegy 40 százalékát is itt végezték.
Jánó Edit Andrea, a Hargita megyei munkaerő-elhelyező ügynökség osztályvezetője szerint a parajdi bányakatasztrófa hatása a munkaerőpiacon is érezteti hatását. Mint közölte, a nagyközségben 2025 májusa és decembere között 69-ről 121-re nőtt a munkanélküliek száma.
Nemrég egy szálláshely jelentette be, hogy tucatnyi alkalmazottat bocsát el, de a csoportos elbocsátások mellett egyéniek is vannak.
Arról is beszámolt, hogy a településen jelenleg nincsenek üres állások, a munka nélkül maradt parajdiak a turisztikai ágazatban legközelebb a 37 kilométerre található Székelyudvarhelyen helyezkedhetnek el.
A román állami tulajdonban lévő parajdi sóbányába 2025 májusának végén zúdult be a felette folyó Korond-patak vize. Az áradat néhány nap alatt teljesen elöntötte a bányát. A sóbánya Székelyföld egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága volt, amelyet évente százezrek kerestek fel, és amelytől nemcsak az ott dolgozó bányászok, hanem a településen és a környékén létrejött több száz vendéglátóhely üzemeltetőinek és alkalmazottainak a megélhetése is függött.
(MTI nyomán)