Alább egy hosszabb riport, melynek szomorú aktualitást ad a legújabb, sümegi mentősverés. Talán mondanunk sem kell, hogy cigányokról van szó…
— A leghalványabb esélyt is látva heroikus küzdelem indul a bajba jutott ember életéért, s az egyik legjobb dolog, amikor hetek múlva találkozunk az illetővel az utcán — mondja a jászberényi mentőállomás vezetője Pomázi Gábor, amikor annak apropóján beszélgettünk, hogy Jászberényben jelenlegi helyén immár 35 esztendeje működik a mentőállomás.
— Mióta dolgozik mentősként?
— Immár 26 éve folytatom ezt a hivatást, 2005 óta pedig a jászberényi állomás vezetője vagyok.
— Mióta dolgozik mentősként?
— Immár 26 éve folytatom ezt a hivatást, 2005 óta pedig a jászberényi állomás vezetője vagyok.
— Ha sikeresen avatkoznak be, később az érintettek megköszönik munkájukat?
— A helyzet az, hogy ritkán ismernek meg bennünket az emberek, ami teljesen érthető is — mondta a mentőtiszt. — Az életéért küzdő balesetet szenvedett vagy épp infarktusos beteg gyakorta nincs is eszméleténél, amikor megérkezünk. Egy sikeres beavatkozást vagy épp újraélesztést követően azonnal a kórházba is kerül. Velünk legfeljebb az első fél órában, órában találkozik, gyakran nem is emlékszik arra, hogy elláttuk, de nem is várjuk el senkitől. Mégis van arra példa, hogy a megmentett megköszöni munkánkat, akár személyesen, akár mondjuk egy karácsonyi képeslappal.
— Gondolom úgy várnak önökre, mint a messiásra.
— Nincs az a gyors kiérkezési idő, ami a bajba jutott vagy a hozzátartozói számára ne egy örökkévalóságnak tűnne. Ezért is kell rendkívül gyorsan reagálnunk a riasztásokra, és a lehető leggyorsabban kiérkeznünk. A legtöbbször segítőkészek az emberek, látják, hogy megteszünk mindent. Az a feszültség azonban, ami a hozzátartozó iránti aggódás miatt kialakul, mást és mást hoz ki mindannyiunkból. Van akiből a segítőkészséget, van akiből pedig az agresszivitást.
Volt, hogy egy balesetet követően az érintettre olyan hatással volt a munkánk, hogy ezt a hivatást választotta. Nem ez a jellemző, de van rá példa, hogy bizony idegességében agresszívvá váló családtagokkal is találkoztunk. Van, hogy csak kiabálnak velünk, de volt eset, hogy szamuráj karddal várták kollégáinkat, vagy épp megdobálták a mentőautót. Általában a határozott fellépés elegendő az ilyen helyzetekben.
— Volt olyan eset, amire évek múlva is szívesen emlékeznek?
— Nehéz volna egy esetet kiemelni. A legszívesebben arra emlékszünk, ha sikerült megmenteni egy emberéletet, ha egy kritikus állapotban lévő betegen tudtunk segíteni. De azt sem felejti el az ember, amikor az első újszülöttet a világra segíti. Nekem az „első gyermekem” már elmúlt 25 éves.
— A helyzet az, hogy ritkán ismernek meg bennünket az emberek, ami teljesen érthető is — mondta a mentőtiszt. — Az életéért küzdő balesetet szenvedett vagy épp infarktusos beteg gyakorta nincs is eszméleténél, amikor megérkezünk. Egy sikeres beavatkozást vagy épp újraélesztést követően azonnal a kórházba is kerül. Velünk legfeljebb az első fél órában, órában találkozik, gyakran nem is emlékszik arra, hogy elláttuk, de nem is várjuk el senkitől. Mégis van arra példa, hogy a megmentett megköszöni munkánkat, akár személyesen, akár mondjuk egy karácsonyi képeslappal.
— Gondolom úgy várnak önökre, mint a messiásra.
— Nincs az a gyors kiérkezési idő, ami a bajba jutott vagy a hozzátartozói számára ne egy örökkévalóságnak tűnne. Ezért is kell rendkívül gyorsan reagálnunk a riasztásokra, és a lehető leggyorsabban kiérkeznünk. A legtöbbször segítőkészek az emberek, látják, hogy megteszünk mindent. Az a feszültség azonban, ami a hozzátartozó iránti aggódás miatt kialakul, mást és mást hoz ki mindannyiunkból. Van akiből a segítőkészséget, van akiből pedig az agresszivitást.
Volt, hogy egy balesetet követően az érintettre olyan hatással volt a munkánk, hogy ezt a hivatást választotta. Nem ez a jellemző, de van rá példa, hogy bizony idegességében agresszívvá váló családtagokkal is találkoztunk. Van, hogy csak kiabálnak velünk, de volt eset, hogy szamuráj karddal várták kollégáinkat, vagy épp megdobálták a mentőautót. Általában a határozott fellépés elegendő az ilyen helyzetekben.
— Volt olyan eset, amire évek múlva is szívesen emlékeznek?
— Nehéz volna egy esetet kiemelni. A legszívesebben arra emlékszünk, ha sikerült megmenteni egy emberéletet, ha egy kritikus állapotban lévő betegen tudtunk segíteni. De azt sem felejti el az ember, amikor az első újszülöttet a világra segíti. Nekem az „első gyermekem” már elmúlt 25 éves.
— Gondolom negatív emlékekkel is meg kell birkózni.
— Igen, a legrosszabb az, amikor megtesz mindent az ember, de mégsem tud segíteni. Az megvisel minden mentőst. Nem csak a sikert, a sikertelenséget is megbeszéljük a kollégákkal.
Havonta akár ötszáz bevetés
A jászberényi mentőállomást jelenlegi helyén három és fél évtizeddel ezelőtt október elején nyitották meg. Maga a mentőszolgálat pedig már több mint hat évtizede tevékenykedik a városban. Ez idő szerint egy eset- és három mentőgépkocsival, 31 mentős havonta négy-, ötszáz alkalommal lát el különböző mentési feladatokat.
A jászberényi mentőállomás fejlesztésén folyamatosan dolgoznak, sokszor alapítványi, pályázati támogatásokból fejlesztik eszközeiket, javítják munkakörülményeiket. De előfordult már az is, hogy egy baráti beszélgetést követően egy nyolcvan ezer forintos támogatással sürgősségi ollókat vásárolhattak, más esetben GPS berendezéseket szerelhettek fel, de arra is volt példa, hogy egy helyi vállalkozó hírül véve, hogy meglehetősen idősek az állomáson található székek, egy kisteherautónyi ülőalkalmatosságot vitt be a mentősöknek.
— Igen, a legrosszabb az, amikor megtesz mindent az ember, de mégsem tud segíteni. Az megvisel minden mentőst. Nem csak a sikert, a sikertelenséget is megbeszéljük a kollégákkal.
Havonta akár ötszáz bevetés
A jászberényi mentőállomást jelenlegi helyén három és fél évtizeddel ezelőtt október elején nyitották meg. Maga a mentőszolgálat pedig már több mint hat évtizede tevékenykedik a városban. Ez idő szerint egy eset- és három mentőgépkocsival, 31 mentős havonta négy-, ötszáz alkalommal lát el különböző mentési feladatokat.
A jászberényi mentőállomás fejlesztésén folyamatosan dolgoznak, sokszor alapítványi, pályázati támogatásokból fejlesztik eszközeiket, javítják munkakörülményeiket. De előfordult már az is, hogy egy baráti beszélgetést követően egy nyolcvan ezer forintos támogatással sürgősségi ollókat vásárolhattak, más esetben GPS berendezéseket szerelhettek fel, de arra is volt példa, hogy egy helyi vállalkozó hírül véve, hogy meglehetősen idősek az állomáson található székek, egy kisteherautónyi ülőalkalmatosságot vitt be a mentősöknek.
(SZOLJON)
