A tajvani külügyminisztérium vasárnap felszólította Kínát, tartsa tiszteletben a szigeten a hét végén rendezett elnökválasztás eredményét.
A tárca közleményben "abszurdnak" nevezte a voksolással kapcsolatos pekingi visszhangokat, kiemelve, hogy több tucat ország gratulált már az eredményekhez.
A szombati elnökválasztáson a kormánypárt, a tajvani függetlenség támogatójának számító Demokratikus Haladó Párt (DPP) jelöltje, Laj Csing-Tö leköszönő alelnök győzött a szavazatok 40,1 százalékával, 71,9 százalékos részvételi arány mellett.
Az eredményhirdetést követően Laj külföldi újságíróknak azt mondta, a voksolás megmutatta a nemzetközi közösségnek, hogy "a demokrácia és az önkényuralom közül a tajvani nép az elsőt választja", aláhúzva: "Tajvan a demokrácia oldalán marad". Hozzátette ugyanakkor, hogy reméli, folytatódik Tajvan és Kína "együttműködése".
Az eredményhirdetés után nem sokkal Csen Pin-hua, a tajvani ügyekkel foglalkozó kínai hivatal szóvivője azt közölte, Peking "határozottan ellenzi" Tajvan függetlenségét, a kínai külügyminisztérium egyik szóvivője pedig leszögezte: csak egyetlen Kína létezik.
Frissítés: Amerikai politikusokból álló delegáció érkezett Tajvanra
Amerikai politikusokból álló delegáció érkezett Tajvanra vasárnap, nem sokkal a szigeten tartott elnökválasztás eredményének kihirdetése után.
Az amerikai kormány által működtetett Tajvani Amerikai Intézet küldöttségének tagjai között van Stephen J. Hadley volt nemzetbiztonsági tanácsadó és James B. Steinberg volt külügyminiszter-helyettes. A delegáció a tervek szerint hétfőn több magas rangú tajvani politikussal egyeztet majd.
A szigeten szombaton tartottak elnökválasztást, melyet a tajvani függetlenség támogatójának számító Demokratikus Haladó Párt (DPP) jelöltje, a jelenlegi alelnök, Laj Csing-tö nyert. Jóllehet az eredményhirdetés után Joe Biden amerikai elnök azt mondta, hogy az Egyesült Államok nem támogatja Tajvan függetlenségét, Washington a voksolás előtt néhány órával figyelmeztetett: elfogadhatatlan lenne, ha "bármely ország" megpróbálna beavatkozni a választásokba.
Az Egyesült Államok 1979-ben szakította meg diplomáciai kapcsolatait Tajvannal vagyis a "Kínai Köztársasággal", és vette fel a hivatalos kapcsolatokat a Kínai Népköztársasággal, amely szakadár tartományának tekinti a szigetet. Az "egy Kína" politika elismerése mellett Washington ugyanakkor továbbra is kapcsolatot tart fenn a tajpeji kormányzattal, és Tajvan legnagyobb fegyverszállítója.
Kína 2016-ban tiltakozott Washingtonnál, miután az akkori amerikai elnök, Donald Trump telefonon beszélt Caj Jing-ven tajvani elnökkel, az volt ugyanis 1979 óta az első ilyen magas szintű egyeztetés.
Zoom
Laj Csing-tö leadja szavazatát a tajvani választáson 2024. január 13-án (fotó: Yasuyoshi Chiba/AFP)
2. frissítés: Kína bírálta a Lajnak gratuláló külföldi kormányokat
A kínai külügyminisztérium vasárnap bírálta a tajvani elnökválasztás győztesének gratuláló országokat, köztük az Egyesült Államokat, melyet felszólított: tartsa magát az "egy Kína" elvéhez.
A tárca kitért Antony Blinken amerikai külügyminiszter Laj Csing-tönek küldött gratulációjára - melyben Blinken közölte, hogy Washington örömmel várja a Tajvannal való nem hivatalos kapcsolatainak továbbfejlesztését - és "a tajvani szeparatista erők felé leadott súlyosan helytelen jelzésként" értékelte azt. A pekingi külügyminisztérium kiemelte, hogy Blinken közleménye ellentétes az amerikai kormány saját politikai elkötelezettségével, mely szerint csak kulturális, kereskedelmi és egyéb nem hivatalos kapcsolatokat tart fenn a szigettel.
"Kína mindig is határozottan ellenezte az Egyesült Államok és Tajvan közötti hivatalos kapcsolatok bármilyen formáját, és határozottan ellenzi, hogy az Egyesült Államok bármilyen formában és bármilyen ürüggyel beavatkozzon Tajvan ügyeibe" - áll a tárca honlapján közzétett nyilatkozatában.
A londoni kínai nagykövetség szombaton hivatalos WeChat-fiókján közzétett közleményében elítélte David Cameron brit külügyminisztert is, miután ő közleményben gratulált Lajnak és pártjának.
"Felszólítjuk az Egyesült Királyságot, ismerje el azt az álláspontot, hogy Tajvan Kína tartománya, óvatosan kezelje a Tajvannal kapcsolatos ügyeket az »egy Kína« elvének megfelelően, és hagyjon fel minden olyan nyilatkozattal, amelyben beleavatkoznak Kína belügyeibe" - olvasható a követség oldalán.
Kína tokiói nagykövetsége szintén tiltakozott a szigetország kormányánál, miután Kamikava Jóko japán külügyminiszter szintén gratulált Lajnak a győzelemhez, "rendkívül fontos partnernek és barátnak" nevezve Tajvant, hozzátéve, hogy a munkakapcsolat Tajpejjel "nem kormányzati alapon" működik.
3. frissítés: Kínai külügyminiszter: Tajvan az egységes Kína része
A tajvani választás soha nem változtat azon a tényen, hogy a sziget az egységes Kína része - jelentette ki a kínai külügyminiszter vasárnap, miután a tajvani választók előző nap Laj Csing-tö eddigi alelnököt választották meg elnöknek.
"Bármi is legyen a választás eredménye, nem tud azon az alapvető tényen változtatni, hogy egyetlen Kína van, és Tajvan annak része" - jelentette ki Vang Ji külügyminiszter Kairóban Számeh Sukri egyiptomi külügyminiszterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Tajvan sosem volt ország és nem is lesz az - szögezte le Vang. "Nem volt a múltban sem, és egészen biztosan nem lesz a jövőben sem."
Vang Ji figyelmeztetett, hogy minden, Tajvan függetlensége érdekében tett lépést szigorúan megbüntetnek. "Ha bárki Tajvan szigetén a függetlenség irányába szándékozik lépni, az megpróbálja megosztani Kínát és biztosan súlyosan megbünteti a történelem és a törvény" - szögezte le Vang Ji.
Kína szakadár tartományának tekinti az 1949, a kommunisták polgárháborús győzelme és a Kínai Népköztársaság megalakulása óta önálló kormányzattal rendelkező szigetet, és soha nem zárta ki, hogy akár erővel is kész visszafoglalni Tajvant.
(MTI)