Növekszik a női vezetők száma a németországi állami vállalatok felsővezetésében - állapította meg a Nők a felügyelőbizottságokban (Fidar) nevű szervezet nemrégiben kiadott elemzésében.
Az elemzés szerint 2024. január 1-jén a 261 legnagyobb állami és tartományi tulajdonú vállalat felügyelőbizottságában a nők aránya az előző évhez képest 1,6 százalékponttal 38,7 százalékra emelkedett.
Az évi 1,6 százalékpontos növekedéssel azonban "a vállalatok még hét évig nem érnék el az 50 százalékos küszöböt" - írta a Fidar.
Anja Seng, a Fidar elnöke szerint az egyes állami vállalatok még mindig nem törekszenek eléggé arra, hogy jelentősen növeljék a nők arányát a vezetői pozíciókban.
A felsővezetésben a nők aránya 2,4 százalékponttal növekedett. Ez azonban 28,1 százalékkal alacsonyabb a felügyelőbizottságokban regisztrált arányhoz képest.
Az adatok szerint a vizsgált 103 állami tulajdonú vállalatnál a felügyelőbizottságokban magasabb a nők aránya (39,6 százalék), mint a vizsgált 158 tartományi tulajdonú vállalatnál (átlagosan 37,9 százalék). A Fidar hangsúlyozta, hogy az állami tulajdonú vállalatok közül 44-nél kötelezően 30 százalékos a nők aránya a felügyelőbizottságokban.
A felsővezetésben a tartományi tulajdonú vállalatoknál átlagosan 25,7 százalék a nők aránya, míg az állami tulajdonú vállalatoknál ez az arány már meghaladja a 30 százalékot. A Fidar kutatása szerint a nők aránya az utóbbi vállaltoknál több mint 10 százalékponttal magasabb, mint a magánszektor igazgatótanácsaiban a nők átlagos aránya.
(MTI)