Belpolitikai vitához vezetett Olaszországban, hogy az iszlám vallás böjti időszakát megtörő csoportos étkezést Milánóban a központi pályaudvar előtti téren rendezték meg.
Matteo Salvini, a Liga jobboldali kormányzárt vezetője közösségi oldalán hangoztatta, hogy "nem Kairóban vagyunk: mindez a Beppe Sala irányította Milánóban történt, ahol az önkormányzat támogatja a nyilvános iszlám ünnepeket. Ez a prioritás a baloldal számára ". Salvini úgy vélte, a történtek az iszlámnak való alávetettséget mutatják.
Giuseppe Sala milánói polgármester, aki a baloldal által támogatott független politikusként 2016 óta vezeti a több mint egymilliós várost, részt vett azon a csoportos étkezésen, amelyet szombat este a Stazione Centrale központi pályaudvar előtti téren tartottak több mint ötszáz résztvevővel.
A március elsején kezdődött és a hónap végéig tartó ramadán böjti időszakának megtöréséről volt szó, az úgynevezett iftárról. A csoportos étkezést a helyi muszlim közösség szervezte, Katar nagykövetségének anyagi támogatásával: a téren felállított asztalsornál helyet kapott Giuseppe Sala és Milánó más hatósági vezetői, valamint az arab országok diplomáciai képviselői.
Giuseppe Sala hétfőn úgy reagált Matteo Salvini bírálatára, hogy magánkezdeményezésről volt szó, amelyet a város nem finanszírozott. "Salvini nem tartja tiszteletben az alkotmányt, és úgy tesz, mintha nem tudná, hogy Olaszországban szabad a valláshoz való jog és a vallásgyakorlás is" - nyilatkozott a milánói polgármester.
Milánó történetében most először rendeztek utcai iftárt a város különböző helyszínein, így a keleti negyedekben is, ahol a lakosság több mint tizenhat százaléka bevándorló. A milánói muszlim fiatalok szövetsége üdvözölte az iftár megrendezését.
A Liga párt milánói képviselői, Silvia Sardone és Samuele Piscina közleményben hangoztatták, hogy egyes kerületek anyagilag támogatták a böjt megtörését jelképező csoportos étkezéseket, és volt, ahol a baloldali Demokrata Párt (PD) politikusai és ifjúsági tagozatainak tagjai is részt vettek az iftáron, arra kérve a csatlakozókat, hogy vigyenek magukkal imaszőnyeget.
"A baloldal nem titkolja többé a szándékát, (...) nem érdekli, hogy a muszlimok azt csinálnak a városban, amit akarnak, törvénytelenül működő mecseteket nyitnak, zavargásokat keltenek a külvárosokban és megtagadják a nők jogait. A baloldal szerint mindent szabad, számunkra viszont a törvények tisztelete, az átláthatóság és a keresztény gyökerek még nagyon is jelentős értékkel bírnak" - írták a Liga politikusai közleményükben.
Milánó a tízmilliós Lombardia tartomány székhelye, ahol az ország legnépesebb muszlim közössége él, több mint 360 ezren.
(MTI nyomán)