Felminősítette Görögországot az S&P Global Ratings, mindenekelőtt a világviszonylatban is kiemelkedő görög közfinanszírozási teljesítménnyel indokolva a lépést.
A nemzetközi hitelminősítő szombaton Londonban bejelentette, hogy Görögország hosszú és rövid futamidejű hazai és külső szuverén államadósság-kötelezettségeinek osztályzatát az eddigi "BBB mínusz/A-3"-ról egy fokozattal "BBB/A-2"-re javította.
Az új osztályzat kilátása stabil.
Az S&P a felminősítéshez fűzött indoklásában kiemelte, hogy becslése szerint a görög államháztartás tavaly a hazai össztermék (GDP) 3,5 százalékának megfelelő elsődleges többlettel zárt, vagyis számottevően jobb eredménnyel a kormány által kitűzött 2,1 százalékos többletcélnál.
A hitelminősítő közölte, hogy a 2025-2028-as időszakra éves átlagban 2,7 százalékos elsődleges államháztartási többleteket és 2,3 százalékos éves GDP-növekedési ütemeket valószínűsít Görögországban.
Az S&P megjegyzi, hogy a GDP-érték még mindig hozzávetőleg 15 százalékkal elmarad a görög adósságválság előtti szinttől, így van felülteljesítési mozgástér a görög gazdaságban.
A cég hangsúlyozza, hogy Görögországnak korlátozott mértékű közvetlen kereskedelmi kapcsolatai vannak az Egyesült Államokkal, így a megemelt amerikai vámoknak várhatóan csak mérsékelt hatásuk lesz a görög gazdaságra.
Az S&P Global Ratings várakozása szerint ugyanakkor a Next Generation EU (NGEU) névű európai uniós helyreállítási alap 2025-2026-os folyósításai élénkítik a beruházási aktivitást, és ez komoly felhajtóerőt ad a görög gazdaságnak.
A hitelminősítő előrejelzése szerint a tartós elsődleges államháztartás többletek és a külső hatásoknak ellenálló gazdasági növekedés környezetében a GDP-arányos görög államadósságráta 2028-ban 114 százalékra csökken.
Az S&P kiemeli, hogy ez 50 százalékpontos csökkenés lenne a 2019 végén mért szinthez képest, és világviszonylatban is az utóbbi időszak legerőteljesebb javulását jelentené.
(MTI)