Nigériában a katonák több mint 60 dzsihadistával, köztük a Boko Haram terrorszervezet egyik parancsnokával is végeztek az ország északkeleti részén végrehajtott szárazföldi és légi műveletek során - jelentette be az afrikai ország hadserege pénteken.
A fegyveres erők közleménye szerint a hadsereg két külön műveletet indított csütörtök éjjel a Boko Haram, illetve az Iszlám Állam Nyugat-afrikai Tartománya (ISWAP) nevű terrorszervezet állásai ellen, és az egyik, a Csád-tó környékén végrehajtott akcióban végeztek a Boko Haram Amir Abu Fatima nevű parancsnokával és a helyettesével is.
Abu Fatima a hadsereg körözési listájának első helyén volt az állam pedig 100 millió naira vérdíjat (25 millió forint) is kitűzött a fejére.
Az utóbbi hónapokban a két dzsihadista szervezet fokozta támadásait a hadsereg támaszpontjai ellen, és több katonát megölt, illetve fegyvereket is zsákmányolt. Az AFP francia hírügynökség összesítése szerint a terroristák körülbelül egy tucat támadást intéztek katonai bázisok, valamint Borno, Adamawa és Yobe államokban lévő települések ellen.
(MTI)