Ausztrália hivatalosan is meghívta az országba Jichák Hercog izraeli államfőt, a meghívását Anthony Albanese ausztrál miniszterelnök jelentette be kedden az X-en. Hercog irodája később bejelentette, hogy az elnök elfogadta a meghívást, és "a lehető leghamarabb" eleget tesz a felkérésnek.
A hivatal bejelentette, hogy az elnök és Albanese telefonon beszélt egymással. A tájékoztatás szerint Albanese ismét mély megdöbbenését fejezte ki a helyi zsidó közösség ellen a sydney-i Bondi Beachen elkövetett vérengzés miatt, amely során két férfi - egy apa és fia - 15 embert megölt, többeket pedig megsebesített. A hatóságok szerint a merénylőket az Iszlám Állam terrorszervezet ideológiája mozgatta.
Hercog a maga részéről hangsúlyozta annak fontosságát, hogy Canberra minden szükséges intézkedést meghozzon az antiszemitizmus "veszélyes és példa nélküli" növekedése, valamint a szélsőséges, dzsihadista eszmék terjedése ellen.
Az izraeli elnököt az ausztráliai zsidó közösség is látogatásra hívta. Időpontot egyelőre nem tűztek ki.
(MTI)