Ha hiszik, ha nem, Németország még mindig fizet kártérítést az első (!) világháború miatt. A még fennálló tartozás kereken 56 millió eurót tesz ki. 1952-ig a németek 1,5 milliárd márkát fizettek ki az egykori győzteseknek jóvátétel címén, mivel a Párizs környéki „békeszerződés“ értelmében a háború kirobbantásáért egyedül Németországot és az Osztrák-Magyar Monarchiát terhelte a felelősség, és így minden elszenvedett kár megtérítéséről nekik kellett gondoskodniuk. Mivel az Osztrák-Magyar Monarchia szétesett, Németország maradt az egyedüli adós.

A kezdeti összeg, amit a győztesek 1919-ben háborús károk miatt Németországtól követeltek, 226 milliárd birodalmi márkára rúgott, amit később 132 milliárdra redukáltak. Franciaország, amely magát a háborús károk legnagyobb elszenvedőjének tartotta, Németország legszigorúbb anyagi megbüntetését követelte.

A párizsi béketárgyalások legmagasabb angol képviselője, John Maynard Keynes, 1919 júniusában tiltakozása jeléül lemondott tisztségéről a követelések teljesíthetetlen nagysága miatt, és jogosan figyelmeztetett, hogy ez csak egy újabb háború tűzét lobbantaná fel, ami aztán be is következett.

Hitler hatalomra jutása után 1933-ban természetesen leállította a kártérítések további fizetését (hisz ezen ígérete volt az egyik fő oka választási győzelmének), de a második világháború után a franciák és az angolok újra előálltak követeléseikkel.

Egy 1953-ban Londonban létrejött adóssági egyezményben rögzítették, hogy a felmerülő kamatok kifizetését Németország területi veszteségei miatt az ország újraegyesítéséig felfüggesztik. 1990. október 3-án a régi követelések újra érvénybe léptek, méghozzá 20 éves időtartamra, aminek 2010. október 3-án kellett volna lejárnia. De, ahogy az már lenni szokott, időközben találtak még néhány elfekvő régi számlát, és így csak a Jóisten a megmondhatója, hogy a németek kártérítés címén még meddig fognak fizetni.

Egyszerűbb a válasz a második világháborúért fizetendő kártérítések időtartamával kapcsolatban. Adolf Hitler jóslata, miszerint az általa életre hívott III. Birodalom 1000 évig fog fennállni, tulajdonképpen beigazolódni látszik. Csak azzal az apró korrektúrával, hogy ebből a tényleges létezése mindössze 12 év volt, míg a miatta való vezeklés és kárpótlás - ha a zsidókon múlik - 988 évig fog tartani.

Szenzációsnak számító felfedezéssel álltak elő német és angol történészek. Ezek szerint Albert Göring (1895-1966), Herrmann Göring egykori birodalmi marsall testvére, több száz zsidó életét mentette meg a nácik karmaiból. A történészek egybehangzó véleménye szerint ezt a Hitlertől a „zsidókérdés végső megoldásával“ megbízott birodalmi marsall támogatása nélkül egyszerűen elképzelhetetlen lett volna megcsinálnia.

Attól eltekintve, hogy mindezek ismeretében talán felül kellene vizsgálni Herrmann Göring megítélését - amire bizonyosan nem kerül majd sor, még megjegyezném, hogy Albert Göring, akinek létezését mindeddig homály fedte, a háború után - már csak a neve miatt is - hátrányos megkülönböztetésnek, sőt üldözésnek volt kitéve, míg végül 1966-ban koldusszegényen nyomorogva halt meg. Hogy is hangzik a híres régi közmondás? Jó tett helyébe jót várj! Albert Göring esete bizonyítja, hogy vannak azért kivételek.

Ilyen kivételnek számít a nyilas Fiala Ferenc, a Szálasi-kormány egykori sajtófőnöke is, aki 1944 őszén pozícióját és befolyását latba vetve számtalan zsidót mentett meg a deportálástól vagy az üldözéstől, köztük olyan hírességeket, mint Kosztolányi Dezső özvegye és Ádám nevű fia (akiket nyilas karszalagot viselő suhancok kezéből szabadított ki), vagy Szombathelyi Blanka színésznő, akinek Gárdonyban lévő nyaralójában biztosított menedéket. A háború után aztán ezt a segítséget az illető személyek úgy hálálták meg, hogy Kosztolányiné például kirúgta Fiala feleségét, amikor az azzal a kéréssel fordult hozzá, hogy a népbíróság előtt álló férje érdekében, tanúként mondjon néhány, az igazságnak megfelelő szót. Szombathelyi Blanka pedig, miután Amerikába került, és ott az Új Világ című magyar nyelvű lap tulajdonosa, ill. szerkesztője lett, még azt is letagadta, hogy valaha is hallott volna egy Fiala nevű illetőről.

Nem tudni, hogy Albert Göring miképpen dolgozta fel magában később a hálátlanságnak ezt a kőkemény megnyilvánulását, de Fiala Ferenc például többször is kijelentette, hogy ha vissza lehetne forgatni az idő kerekét, néhány dolgot bizony másképpen csinálna. Vajon mire gondolhatott majd 12 évi ÁVO-s börtön után?

Liszt Ferenc prófétai meglátása 1881-ből:

„Valamennyi keresztény nemzetnél, amellyel együtt ma zsidók élnek, eljön a pillanat, amikor felismerik, hogy számukra a zsidók megtűrése vagy kitaszítása az élet vagy a halál kérdéséhez hasonlóvá válik: egészség vagy örökös betegség kérdésévé, szociális béke vagy örökös levertség és láz kérdésévé.”

A kérdés csak az, hogy a magyarság számára ez a pillanat mikor fog elérkezni.

Az elmúlt hetekben nagy feltűnést keltett a németországi híradásokban, hogy az ország különböző részein elszaporodtak az állatok sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények. A legkirívóbb eset egy Hamburg melletti legelőn történt, ahol egy lótulajdonos hölgy egyik reggel azon kapott két ismeretlen férfit, hogy az egyik békésen legelésző lovával „szerelmeskedtek“. A férfiaknak sikerült kereket oldani. A rendőrség nagy erőkkel kezdte meg a nyomozást, mivel a környék birkái egy idő óta szintén nagyon idegesen és megfélemlítve kezdtek viselkedni.

Tulajdonképpen nem is csodálkozhatnánk, ha figyelembe vesszük, hogy a szodómia (állatokkal történő szexuális cselekmények), amelyet a középkorban még halállal büntettek, Németországban 1969 óta törvényileg engedélyezett. Az állatvédelmi törvény alapján csak abban az esetben büntethető 3 évig terjedő börtönnel, ha „durvaságból egy állatnak jelentős fájdalmat vagy szenvedést okoznak”. Nem tudjuk, enyhítő körülménynek számít-e, ha az aktus mondjuk közös megegyezés alapján jön létre, vagy súlyosbító körülménynek, ha az illető állat mondjuk még fiatalkorú. Mindenesetre kíváncsian várjuk, hogy a liberalizmus legnagyobb dicsőségére mikor engedélyezik végre az emberek és állatok közötti házasságot, mivel a jelek szerint ez már igencsak időszerű, és igény is lenne rá.

Mint ismeretes, nemrég Budapestre látogatott Hillary Clinton amerikai (?) külügyminiszter asszony, hogy részt vegyen a hazánk nagy fiáról elnevezett „Tom Lantos Intézet“ megnyitásán.

Csoda is lenne, ha mondjuk Magyarországra nem egy ízig-vérig magyarellenes zsidó gazember emlékét ünnepelni érkezett volna, hanem például Prohászka Ottokár szobrának a felavatására.

Clinton asszony valahogy szereti az ilyen és ehhez hasonló kiruccanásokat. Még First Lady korában, ahogy az illik, egy katonai temetőt látogatott meg nagy kegyesen. De, ahogy a kép is bizonyítja, a sok-sok sírkő közül mégis csak egyetlen vonzotta magához különösebb módon.

Rögtön érthetőbb az egész, ha felidézzük, hogy a Hillary Diane Rodham néven született Clinton asszony, aki élerajzírói szerint „fiatalon családjával együtt aktív tagja volt a Metodista Egyháznak”, 1999. augusztus 10-én a svéd Rádió I. adásában egy 17 órakor sugárzott interjú keretében a következőket mondta: „Nagyon kedves emlékeim vannak a nagyapámról, aki mindig magával vitt a zsinagógába.“

Kertész Ákos rátett egy lapáttal. Az ATV 2011. 9. 6-i reggeli műsorában szó szerint az alábbiakkal bővítette elhíresült „magyarokért aggódó" kirohanását:

„Egyáltalán van-e genetikusan olyan, hogy magyar? Szerintem nincs. Mert az a néhány finnugor törzs, amelyik elfoglalta az országot, az olyan kisebbségben volt számbelileg az itt élő szláv többséggel szemben, szláv, avar és mindenféle többséggel szemben, hogy genetikusan az el is enyészett, annak a genetikája, annak a honfoglaló társaságnak.”

Még szerencse, hogy genetikusan olyanok, mint zsidók, még vannak, akik most joggal elvárják, hogy őket államalapítóként is ismerjük el (Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) ügyvezető igazgatója a Zsidó Nyári Fesztivál megnyitóján).

Kalmár Szilárd, a Demokratikus Hálózat alelnöke (Népszava Online 2011.09.08.):

„Kertész Ákos minden kétséget kizáróan kemény és gusztustalan jelzőket használó kritikát mondott a magyarokról. Mivel az ominózus sorokat már a fél ország kívülről ismeri, ezért azokat én nem írom le. A tartalom gyalázatosnak tűnik egy, kettő és sok olvasatra is. Ilyen kíméletlen indulattal csak az beszélhet a magyarokról, aki minden másnál jobban szereti népét.”

Ez eddig rendben is lenne, most már csak azt kellene tisztázni, hogy Kertész Ákosnak melyik a népe?

Adolf Hitler írja a Mein Kampfban 1924-ben:

„Miközben a cionisták a világgal azt próbálják elhitetni, hogy a zsidóság népi önrendelkezése egy palesztinai önálló állam megalapításában kielégítésre találna, a zsidók ismét becsapják a buta gójokat, mégpedig a legravaszabb módon. Egyáltalán nem arra gondolnak, hogy egy zsidó államot azért építsenek fel Palesztinában, hogy azt maguk belakják, hanem csak azt kívánják, hogy nemzetközi garázdálkodásuknak olyan szervezeti központja legyen, amelyet saját felségjoguk alatt szerveznek és kivonnak a többi állam beleszólási joga alól. A leleplezett szélhámosok menedékhelyét és a jövő zsiványainak főiskoláját akarják megteremteni.”

A fenti sorok igazságtartalmát Izrael fennállása óta számtalan példa igazolta. Lehet, hogy Hitler mégis próféta volt?

Ha valaki 24 órával korábban ismeri fel és mondja ki az igazságot, mint a többiek, akkor ez azt jelenti, hogy az illetőt 24 órán keresztül bolondnak, sőt gazembernek tartják.

Az igazán nagy igazságok a világtörténelem folyamán kezdetben mindig istenkáromlásnak számítottak.

Abraham Lincoln (1809 -1865) amerikai elnök (1861-1865) megállapítása:

„Egyes embereket be lehet csapni örökké, ugyanúgy, ahogy mindenkit egy bizonyos ideig. De mindenkit mindig – ez lehetetlen."

Jó lenne, ha ezt a nagy igazságot a zsidók is megjegyeznék maguknak.

Koncz Zsuzsa Kossuth-díjas előadóművésznő 2011. október 20-án az ATV Start vendégeként örömmel újságolta, hogy az Élet Menete Alapítvány javára jótékonysági koncertet ad a zsinagógában.

Ennek a hírnek mi is kimondottan örülünk, mivel éppen ideje, hogy minden oda kerüljön, ahová való.

A jól ismert zsidó felfuvalkodottság napjainkra elérte a nyilvánvaló elmebetegség szintjét.

Erre a legjobb példa Kertész Imre Nobel-díjas író legújabb, „Mentés másként" című könyvében található. Kertész ugyanis a 2001 és 2003 közötti naplójegyzeteit tartalmazó művében 2002. október 26-i dátummal a következő megdöbbentő bejegyzést írja:

„A magyar nácik - akik közt számos zsidó akad - gyaláznak. Két hivatalos zsidó, egy Reich-Ranicki nevű lengyel-német, meg az Ausztriában lebzselő volt sztálinista Lendvai Pál kijelentette, hogy a Nobel-díjat nem nekem kellett volna megkapnom.”

Ezek szerint azt a meghatározást, hogy kit tekinthetünk „náci"-nak, sürgősen újra kell értelmezni, mégpedig úgy, hogy akinek nem tetszik a „Sorstalanság" – az náci, még akkor is, ha - mint esetünkben - két hétpróbás bolsevista gazemberről van szó.

És még mondja valaki, hogy ez a Kertész tehetségtelen író. Ha másért nem is, de ezért a megállapításáért talán mégis csak megérdemelte a Nobel-díjat.

Minden korban vannak emberek, akik másképp gondolkoznak, mint a többség. Ez azt jelenti, hogy nem úgy gondolkoznak, mint azok, akik nem gondolkoznak.

A XIX. századvég talán legnagyobb hatású, de mindmáig agyonhalgatott kultúrfilozófusa, Houston Stewart Chamberlain szavai jutnak eszembe:

„Nem kell valakinek hiteles hettita orrot viselnie, hogy zsidó legyen. E szó mindenekfölött az érzés és gondolkodás mikéntjét jelenti. Az ember nagyon gyorsan lehet zsidó, anélkül hogy izraelita lenne. Némely embernek csak sokat kell zsidókkal érintkeznie, zsidó újságot olvasnia, zsidó életfelfogást, irodalmat és művészetet magáévá tenni, hogy azzá váljon. Pál apostollal be kell látnunk: nem az a zsidó, aki kívülről az, hanem aki belülről az."

Ezen is elgondolkozhatnának egyesek!