Tizenhárom év után hétfőn visszatért műsorvezetőként a képernyőre Pálffy István, aki hétfőtől a Hír TV Napi aktuális című műsorában beszélget a meghívott vendégekkel. Az első adásban Kovács Zoltán államtitkár és Schmitt Pál egykori köztársasági elnök mellett Márki-Zay Péter egykori miniszterelnök-jelölet, Hódmezővásárhely polgármesterét is kérdezte, de az adás a Hír TV YouTube-csatornáján – a másik kettőtől eltérően – a cikk írásának időpontjában csak nem listázottként volt elérhető, majd a cikk megjelenése után már úgy sem, ugyanis pivátra állították azt, szúrta ki a Telex.
Zoom
Pálffy Márki-Zay pártjáról, a Mindenki Magyarországa Néppártról kérdezte annak elnökét, köztük arról az öt témáról, ami Márki-Zay szerint megkülönbözteti őket a többi párttól. Ezután váratlan beszélgetés következett a műsorvezető és Márki-Zay Péter között:
- Én erre egy másik példát akartam hozni, és hozom is, hogy mondjuk, ugye, van az, hogy, ugye, bizonyos türelemmel kétségkívül kell lenni egy olyan betegség felé, iránt, mint a pedofiloké, és ugyanakkor ott vannak a gyermekeik.
- Bocsánat, milyen türelemmel kell lenni a pedofília felé?
- A pedofil betegség felé.
- Miért kell türelemmel lenni a pedofília felé?
- Azért, mert minden beteggel szemben türelmet kell tanúsítani.
- Elnézést, de egy tömeggyilkos is lehet beteg, de ettől még nem kell türelmet tanúsítani a tömeggyilkossággal.
- Az is egy mentális betegség.
- Nem kell türelmesnek lenni a tömeggyilkossággal, és nem kell türelmesnek lenni a pedofíliával.
- Nem is azt mondom, hogy kizárólag türelmesnek kell lenni, én azt mondom, hogy nem lehet szembeállítani egy másik csoporttal. Tehát itt a gyerekek védelméről van szó.
- Nem lehet kérdés, hogy a pedofilokkal szemben a gyerekeket kell megvédenünk, ezért is kell rendszerváltás.
Itt Márki-Zay Kaleta Gábor egykori perui nagykövetről kezdett beszélni, Pálffy pedig ugrott a témáról a következő pontra, és folyt tovább a beszélgetés.
Alább a szóban forgó rész, az eredetit itt lehet megtekinteni:
Frissítés: kirúgták a türelmes alkoholistát
Pálffy István egyetlen napot tölthetett új állásában a Hír TV-nél műsorvezetőként: a csatorna azonnali hatállyal kirúgta. Az alábbi közleményt tették közzé honlapjukon:
A Hír TV-n 2023. augusztus 21-én sugárzott Napi aktuális című műsorban Pálffy István műsorvezető élő adásban olyan állítást és véleményt fogalmazott meg, amely teljesen összeegyeztethetetlen csatornánk elveivel és hitvallásával. A Hír TV elhatárolódik minden olyan kijelentéstől amely a pedofíliát támogatja, felmenti vagy népszerűsíti. A csatorna vezetősége ezúton is elnézést kér mindenkitől, akit ez a kijelentés megsértett vagy érzékenyen érinthetett. A Hír TV a mai napon azonnali hatállyal szerződést bontott Pálffy Istvánnal.
Ez azt jelenti, hogy Pálffy István egyetlen napot tölthetett új állásában, pedig korábban azt mondta: nem új terep neki a Hír TV.
A Hír TV nem teljesen ismeretlen terep számomra, vendégként eddig is sok vitaműsorban szerepeltem. Most azonban már nem a saját véleményemet mondom majd el a nézőknek, hanem napról napra a hazai közélet jelentős szereplőit, az éppen aktuális témák szakértőit kérdezem.
(Index nyomán)