Részlet a szégyenletesen alákérdezős, egyetlen kényes kérdést sem érintő propagandabeszélgetésből:
– Olyan szövetségre van szükség, amely a katonai erő alkalmazásától sem riad vissza. A Nyugat csak akkor kerekedhet felül, ha valahol hajlandó harcolni. És jobban járunk, ha mi választjuk meg a hadszínteret. Márpedig a leggyengébb láncszem Irán.– Katonai beavatkozásra gondol?– Igen! A Nyugat úgy döntött, hogy az egyetlen „fegyver”, amit bevet, a szankciók. Csakhogy a Kelet megbirkózott a szankciókkal. Kína, Oroszország, Irán, Észak-Korea, a BRICS együttműködésének éppen ez a célja. A szankciók nem működnek. Szóval a Kelet joggal kérdezi: ha a szankciók nem működnek, a Nyugat nem hajlandó harcolni, akkor mégis ki állít meg minket? Azt csinálunk, amit akarunk! A Kelet nagyon is kész harcolni. Oroszország, Irán már bizonyította, hogy kész harcolni és áldozatokat hozni. Kína? Még a jövő kérdése.Hiába erősebb katonailag a Nyugat, ha nem hajlandó harcolni. Valahol erőt kell mutatni. Irán erre a legalkalmasabb hely. Ha elpusztítanánk Irán fegyvergyártó kapacitásait, ha Izrael felsorakozna Ukrajna mögött, az az orosz–ukrán háborúra is jelentős hatással lenne.
Alább olvasható a teljes interjú:
A Nyugatnak erőt kell mutatnia, és Irán a leggyengébb láncszem
Gáza és Ukrajna valójában ugyanannak a globális küzdelemnek az eltérő hadszínterei – magyarázta lapunknak Amir Avivi korábbi izraeli dandártábornok, aki a Danube Institute meghívására érkezett Budapestre. Az Izraeli Védelmi és Biztonsági Fórum (IDSF) alapítója és elnöke arra figyelmeztetett, hogy a Nyugatnak előbb-utóbb erőt kell mutatnia valahol. Az egykor Gázánál is szolgáló katona úgy vélekedett, Izrael mindenesetre hamarosan támadásba lendül. Még akkor is, ha ezzel szélesebb regionálisabb háborút kockáztat.
 Amir Avivi volt izraeli dandártábornok (fotó: Kurucz Árpád) |
– A fél világ visszafojtott lélegzettel várja: újra lángra gyúl a Közel-Kelet?
– Kétségtelenül olyan helyzetben vagyunk, hogy bármikor kirobbanhat egy teljes körű háború a Közel-Keleten. Izrael mostanra megteremtette a feltételeit, hogy eltörölje a Hamászt mint kormányzati-katonai szervezetet. Még ha beletelik is egy kis időbe, Gázában már alapvetően jól haladnak a dolgok. Az ország figyelme ezért délről észak felé fordul. Hatszázezer embert kellett ugyanis kitelepítenünk, visszatérésükre pedig az egyetlen esély, ha kiverjük a Hezbollahot Dél-Libanonból. Elméletileg el lehetne ezt érni diplomáciailag is, ha az Egyesült Államok elég erősen és határozottan lépne fel. Csakhogy nem ez történik.
Így valószínűleg Izrael kénytelen lesz újabb háborút kezdeni, az pedig könnyen teljes körű regionális konfliktussá szélesedhet ki.
Egyébként már így is hét fronton állunk helyt: lőnek minket Jemenből, Irakból, Szíriából, Libanonból, Iránból, Gázából és Ciszjordániából. Ismétlem, mindezt könnyen megelőzhetné egy talpraesett amerikai vezetés. Olyan, amely hajlandó szövetséget építeni Irán megállítására. Ha ez nem történik meg, jobb a háborúra készülni.
– Akkor a novemberi amerikai elnökválasztásig aligha történik valami?
– Erre nem várhatunk. Libanon ellen ugyanis télen sokkal bonyolultabb lenne a támadás, miközben a Hezbollah a köd és más körülmények rejteke alatt könnyebben törhetne be, vagy lőhetne ki rakétákat. Ha Izrael megoldást akar találni állampolgárai hazatérésére, akkor azt most kell megtennie. Az Egyesült Államoknak ugyan nem fűlik a foga egy újabb háborúra, de sokat mégsem tesznek, hogy elkerüljék.
– Hamász, Hezbollah, Irán – melyikük jelenti a legfőbb fenyegetést Izraelre?
– Valójában minden az Izrael és Irán közt dúló háborúról szól. Teherán stratégiája nem a közvetlen harc, hanem úgynevezett proxyk („kihelyezett haderők”) kiépítése. Ezt látjuk a húszikkal Jemenben, a milíciákkal Irakban és Szíriában, és ilyen a Hamász és a Hezbollah is. A logika mindenütt ugyanaz: rakéták, drónok, határ menti csapatok. Mindannyiuk mögött Irán áll. Közben igyekeznek nukleáris fegyvert is kifejleszteni. Viszont ha azt megszerzik, az teljesen felborítaná a globális erőviszonyokat. Egy iráni nukleáris fegyver nemcsak Izraelre, az egész világra veszélyt jelentene.
– Tehát előbb-utóbb elkerülhetetlen a szembenézés Iránnal?
– Azt kellene megérteni, hogy mindez egy globális háború része. Létezik egy kínai–orosz–iráni front, amely a Nyugattal áll szemben. Ugyanúgy fenyegetik Izraelt, mint Tajvant, vagy az oroszok Európát.
A problémát az jelenti, hogy a Nyugat nem egységes. Ahhoz, hogy felvegyük a kesztyűt az agresszív Kelettel, kiterjedt, nyugati–izraeli–szunnita koalícióra lenne szükség.
Ezzel viszont visszatértünk oda, hogy ennek összekovácsolásához amerikai vezetés kellene. Ehhez képest Izrael egyedül áll. Az amerikaiak ódzkodnak tőle, hogy megtámadják Iránt, és végérvényesen leszámoljanak nukleáris ambícióikkal.
– Szunnita koalíciót említett. Ezek szerint arra számít, hogy az arab államok is Izrael oldalára állnának?
– Már eddig is több arab állammal rendeztük a diplomáciai kapcsolatainkat. Három közös érdek köt össze minket a mérsékelt arab államokkal.
- Az első létkérdés: hogy mindannyiunk közös ellensége Irán.
- A második a szélsőséges szunnita ideológia fenyegetése, mint amilyen az Iszlám Állam, az al-Kaida, vagy a Muszlim Testvériség.
- A harmadik a gazdaság: mindenki jól felfogott érdeke, hogy belássa, a stabilitáshoz és a növekedéshez együttműködésre van szükség.
– Csakhogy a rendezés egyik gátja a gázai háború. Hogy áll most az a front?
– Gázában a Hamász mint katonai szervezet lényegében megsemmisült. Ettől persze még rengeteg terrorista maradt, de hadseregként megszűntek működni. Ugyancsak elveszítették minden kormányzó funkciójukat. Összességében a Hamász erőinek 70 százalékát, fegyvergyártási képességeinek szinte egészét elpusztítottuk. Egyúttal lezártuk az egyiptomi határt, elvágtuk a csempészútvonalakat, ezzel annak az esélyét is, hogy újjáépítsék magukat. Közben a szervezetet lefejeztük, vezetőiket likvidáltuk, már csak Jahja Szinvárt kell megtalálnunk. Csak idő kérdése, hogy mikor omlanak teljesen össze. Lehet, hogy eltart majd egy darabig, ahogy a kiterjedt terrorinfrastruktúra megsemmisítése sem megy azonnal. De Izrael biztosan győzött. Ez teszi lehetővé, hogy tizenegy hónap után észak felé fordulhatunk.
A védekezés után végre támadásba lendülhetünk.
– És mi lesz a porig rombolt Gáza sorsa?
– 1994-ben, amikor a Palesztin Hatóság irányítása alá került Gáza, szó szerint kőkorszaki volt. Hét évnyi uralom elég volt hozzá, hogy a kőkorszaktól eljussanak odáig, hogy rakétákat lőnek Izraelre. Óriási katonai képességeket építettek ki. Szóval egy biztos: nem követjük el még egyszer ugyanezt a hibát. Az izraeli kormány álláspontja – amely jelentős társadalmi támogatást is élvez –, hogy a Hamász után a városokat uraló, helyi klánoknak kell kormányozniuk. Hasonlóan az Egyesült Arab Emírségekhez.
Lehet egy nap Dubaj Gázából? Az biztos, hogy hosszú időbe fog telni. De ennek a célnak kell lebegnie a szemünk előtt.
– A várost talán újjáépíthetik, de mihez kezdenek a sokat szenvedett lakossággal?
– Először is meg kell szabadulnunk a radikális eszméktől, ami hosszú és bonyolult folyamat, egyúttal elképzelhetetlen Izrael komoly közreműködése nélkül. A Marshall-tervvel is négy évbe telt „nácítlanítani” Németországot, illetve hat évbe Japánt. A lépés elkerülhetetlen, különben ördögi körbe keveredünk, amely csak újabb terroristákat termel ki, akik ellen örökké harcolhatunk. Meg lehet változtatni egy társadalmat? Szerintem igen, mint mondtam, láttunk már ilyet Németországban is.
– Október hetedike után a palesztinkérdés megoldása is lekerült az asztalról?
– Nem elképzelhetetlen a megoldás, de ehhez először meg kell szabadulnunk a szélsőségesektől, illetve a helyi klánokkal meg kell egyeznünk. Az biztos, hogy a sokat erőltetett kétállami megoldás nem működik, mert az egyszerűen nem életképes. Egyfajta városállamokat viszont például el tudok képzelni, amiket Európában is jól ismernek, gondoljunk csak San Marinóra! Jelenleg a palesztinkérdés nem prioritás. Most a legelső Izrael biztonsága, aztán következnek a kétoldalú megállapodások a szunnita, Iránnal szemben álló országokkal. Arról nem is beszélve, hogy jelenleg nincs palesztin vezetés, amellyel meg lehetne egyezni. És ezt nem csak én mondom: a ciszjordániai palesztinok 95 százaléka mondta azt, hogy nem kérnek a Palesztin Hatóságból.
– Nemzetközi szövetség építéséről és megállapodásokról beszél, miközben egyre nagyobb nyomás nehezedik Izraelre a gázai háború miatt. Nem zárják ki ezek egymást?
– Európa jobban tenné, ha kínai–orosz–iráni fronttal törődne. A kínaiak, az oroszok, az irániak vannak hatással az európaiak életére, nem a palesztinok. Nem véletlen, hogy manapság Izrael és Európa egyre mélyebb katonai együttműködést épít ki. Mindenki megértette, hogy újra fegyverkezni kell. Hogy sokkal közelebb kerültünk a világháborúhoz, mint a világbékéhez. És éppen Irán az, amely fegyvereket, rakétákat, drónokat ad Oroszországnak. Irán tehát ugyanolyan veszélyt jelent Európára is. Ami az érme másik oldalát illeti, az Egyesült Államok azt szeretné, ha Izrael felsorakozna Ukrajna mögött, dacára annak, hogy az oroszok ott vannak a szomszédunkban Szíriában. Egy korábbi washingtoni nagykövetünk mesélte nekem, hogy egy alkalommal az amerikaiak kérdőre vonták, Izrael miért tárgyal az oroszokkal és a kínaiakkal is. Ő erre azt válaszolta, olyan ez, mint mikor egy fiú és egy lány járnak, de a lány más fiúkkal is randevúzik. A fiúnak semmi mást nem kellene tennie, csak megkérni a lányt kezét. Nos, az Egyesült Államok nem kérte meg Izrael kezét. Mit jelent ez?
Azt, hogy ha az amerikaiak nem állnak száz százalékig Izrael mellé Irán ellenében, akkor Izrael sem fog Ukrajna mögé állni Oroszország ellenében.
Ha majd az Egyesült Államok koalíciót épít a szunnita országokkal együtt a radikálisok és az irániak ellen, akkor Izrael is fegyvereket ad Ukrajnának. Olyan szövetségre van szükség, amely a katonai erő alkalmazásától sem riad vissza. A Nyugat csak akkor kerekedhet felül, ha valahol hajlandó harcolni. És jobban járunk, ha mi választjuk meg a hadszínteret. Márpedig a leggyengébb láncszem Irán.
– Katonai beavatkozásra gondol?
– Igen! A Nyugat úgy döntött, hogy az egyetlen „fegyver”, amit bevet, a szankciók. Csakhogy a Kelet megbirkózott a szankciókkal. Kína, Oroszország, Irán, Észak-Korea, a BRICS együttműködésének éppen ez a célja. A szankciók nem működnek. Szóval a Kelet joggal kérdezi: ha a szankciók nem működnek, a Nyugat nem hajlandó harcolni, akkor mégis ki állít meg minket? Azt csinálunk, amit akarunk! A Kelet nagyon is kész harcolni. Oroszország, Irán már bizonyította, hogy kész harcolni és áldozatokat hozni. Kína? Még a jövő kérdése.
Hiába erősebb katonailag a Nyugat, ha nem hajlandó harcolni. Valahol erőt kell mutatni. Irán erre a legalkalmasabb hely. Ha elpusztítanánk Irán fegyvergyártó kapacitásait, ha Izrael felsorakozna Ukrajna mögött, az az orosz–ukrán háborúra is jelentős hatással lenne.
– Ukrajnában nincs esély az oroszok elleni győzelemre?
– A Nyugat óriási támogatást ad Ukrajnának, de az ukránok így sem tudják kiverni az oroszokat a Donbaszból. A kérdés, hogy az Egyesült Államok és Európa meddig hajlandó önteni a pénzt és a fegyvert Ukrajnába, eredmények nélkül. Előfordulhat, hogy idővel, vagy az amerikai elnökválasztás eredményétől függően – és ne felejtsük, hogy a gazdaságuk is hatalmas kihívásokkal küzd – Washington megelégeli, hogy nem térül meg a befektetése. Én arra számítok, hogy ha az ukránoknak nem sikerül felszabadítani a megszállt területeket, akkor eljön a pillanat, amikor a Nyugat megszabadulna a problémától. Főleg, mert most csak Kína kezére játsszák Oroszországot. Márpedig egy kínai–orosz szövetség stratégiailag a legrosszabb, ami csak történhet a Nyugattal.
