Giorgia Meloni kormányfő rendkívüli nemzetbiztonsági tanácskozást hívott össze Olaszországban vasárnap reggel azt követően, hogy az Egyesült Államok támadást indított iráni atomlétesítmények ellen.
A kormányfő vezette videóértekezleten többek között Antonio Mantovani, a miniszterelnökségi hivatalt irányító államtitkár vett részt, aki egyben a titkosszolgálati tevékenységért is felelős, valamint bekapcsolódott Antonio Tajani külügyminiszter és Guido Crosetto védelmi miniszter.
Crosetto a RAI olasz közmédia vasárnap reggeli rendkívüli híradásában úgy nyilatkozott, hogy az Egyesült Államok katonai bekapcsolódása az Izrael és Irán közötti konfliktusba "teljesen új helyzetet teremt, amelynek kimenetelét senki sem tudja megjósolni, figyelemmel követjük a fejleményeket".
Guido Crosetto szerint a súlyosbodó válságban Irán részéről is az eddiginél keményebb válasz várható.
A védelmi miniszter bejelentette, hogy megkezdődött az érintett térségben és az egész közel-keleti övezetben szolgáló olasz katonai kontingensek biztonságba helyezése. Hangoztatta, az olasz katonák semmilyen módon nem vesznek részt a támadásokban, és "nem is lehetnek az esetleges iráni megtorlások célpontjai".
Antonio Tajani külügyminiszter hangsúlyozta, hogy Olaszország a válság enyhülését és békét akar, "de Teherán nem birtokolhat atombombát".
A diplomácia vezetője elmondta, hogy megkezdődött a térségből távozni akaró olasz állampolgárok elszállítása. Az első repülőgép Tel-Avivból érkezik Veronába vasárnap este (nem feltétlenül olaszokkal, hanem olasz állampolgárokkal - a szerk.), és ezzel egy időben az Iránból távozó olaszok Bakun keresztül jutnak vissza Olaszországba.
Olaszországban már az utóbbi napokban megerősítették egyebek között az amerikai katonai támaszpontok, az infrastruktúrák, az izraeli, iráni diplomáciai épületek védelmét.
(MTI nyomán)