A brit The Times szerint a lengyel hadigépezet már készül egy esetleges konfliktusra Oroszországgal. Az újság rámutatott, hogy a lehetséges orosz támadásra való felkészülés nemcsak a hadsereget érinti – amely hatalmas összegeket költ fegyverkezésre –, hanem a lengyel állampolgárokat is, akik túlélési készségeket sajátítanak el.
„Csak feltételezhetjük, hogy Oroszország minket tesztel” – erről beszélt Lukasz Piatek ezredes, az F–16-os többfeladatú vadászgépek pilótája a szeptember 9-ről 10-re virradó éjszaka történt légtérsértést kommentálva.
A The Times szombaton megjelent cikkében hangsúlyozta, hogy a drónok lengyelországi lelövése „kényes ügy”. „El kell kerülni az emberekben és a vagyonban okozott károkat, valamint számításba kell venni az anyagi veszteségeket is” – magyarázta Piatek.
„Az oroszok mindig is fenyegetést fognak jelenteni Lengyelország számára. Ezért fektetünk ennyit a honvédelembe és fejlesztjük a képességeinket” – utalt az ezredes a Varsó és Moszkva közötti történelmi kapcsolatokra is.
Maksymilian Dura hadianyag-szakértő, nyugalmazott fregattkapitány szerint a lengyel légtérben történt esemény beleillik az orosz beavatkozások jól ismert mintáiba.
– Oroszország ezt már jó ideje csinálja: más országok GPS-jeleit zavarja, kibertámadásokat hajt végre, tengeralatti infrastruktúrát támad. És mindezt összeköti egy közös nevező: megengedték az oroszoknak, hogy következmények nélkül tegyék. Nem számítanak semmilyen retorzióra – nyilatkozta a lapnak Dura.
Az újság emlékeztetett arra, hogy Lengyelország Európában az egyik legmagasabb védelmi kiadással rendelkező ország, a GDP mintegy 5 százalékát fordítja fegyverkezésre. Emellett 210 ezer fős hadserege van, ami az egyik legnagyobb az európai NATO-tagállamok között.
„Nem fogod észrevenni a háborút, amíg az be nem kopogtat az ajtódon” – véli Marcin Kubica, a WB Group lengyel haditechnikai vállalat operatív igazgatója. A brit lap kiemelte, hogy a cég többek között 12 kilogrammos, 50 kilométeres hatótávolságú FlyEye pilóta nélküli repülőgépeket gyárt, amelyek segíthetnek az ellenséges célpontok elleni tüzérségi támadások koordinálásában. A lap idézte Kubicát, aki szerint ez a drón „annyira hatékony a fronton, hogy az ukrán katonák dalokat énekelnek róla”. Kubica elismerte, hogy a WB Group által gyártott drónok túlnyomó többségét Ukrajnának szállítják.
A brit szerkesztőség bemutatta azoknak a lengyeleknek a portréit is, akik a túlélés módjait gyakorolják egy esetleges katasztrófa idejére: a prepper mozgalom tagjait. Piotr Czuryllo túlélő-szakértő arról beszélt a The Timesnak, hogy a drónincidens után rengeteg telefonhívást kapott különböző korú férfiaktól és nőktől, akik csatlakozni akarnak a képzésekre. A workshopok témái között szerepel például ehető békák felismerése, hal kifogása és egyszerű menedék építése.
„Természetesen mindannyian félünk a háborútól. Úgy gondoljuk, hogy a következő háború kegyetlenebb lesz, mint valaha. De felkészültünk” – mutatott előre Czuryllo.
(Times - Index nyomán)