Az ukrajnai háború az emberéletek tömeges tönkretételén és elpusztításán túl jelentős éghajlatkárosító hatással is jár - hívták fel a figyelmet az üvegházhatás mértékét kutató kezdeményezés (IGGAW) kedden közzétett jelentésében.
A német és a svéd kormány, illetve az Európai Éghajlatvédelmi Alapítvány által finanszírozott IGGAW kutatóinak számítása szerint a konfliktus során eddig 311 millió tonna szén-dioxid került a légkörbe, ami körülbelül Németország éves kibocsátásának felét jelenti. A kibocsátás több mint egyharmada (37 százalék) közvetlenül a katonai tevékenységből származott, például a harci repülőgépek, hadihajók és harckocsik által elégetett üzemanyagból.
A tanulmányban szerepel, hogy a teljes szén-dioxid-kibocsátás közel egynegyedéért a háborúval összefüggő erdőtüzek és más tűzesetek a felelősek, amelyek jellemzően a frontvonalak közelében, valamint a határ menti területeken alakultak ki. A kutatók kiemelték, hogy ezek a tüzek jelentősen növelték a levegőbe jutó üvegházhatású gázok mennyiségét, így közvetlenül hozzájárultak a konfliktus környezeti és éghajlati hatásaihoz.
Ukrajna kártérítést követel Oroszországtól a konfliktus okozta éghajlati és környezeti károkért, az összeget pedig a környezeti szempontból fenntartható újjáépítés finanszírozására szánja. Kijev az ENSZ tavaly novemberben a brazíliai Belémben tartott éghajlatváltozási konferenciáján (COP30) 57 milliárd dollárra becsülte kártérítési igényét.
(MTI)