A Nemzetközi Tengerészeti Szervezet (IMO) főtitkára szerint a haditengerészeti kíséretek sem garantálják a kereskedelmi hajók biztonságát a Hormuzi-szorosban - írta a Financial Times nyomán a Portfólió.
Arsenio Dominguez, az IMO panamai főtitkára a Financial Timesnak nyilatkozva elmondta, hogy a katonai kíséret csökkenti a kockázatot, de nem szünteti meg. Kiemelte, hogy ez nem jelent hosszú távú vagy fenntartható megoldást a szoros újbóli megnyitására, a kereskedelmi hajók és a tengerészek továbbra is veszélyben vannak.
Irán a harcok kitörése óta legalább 18 hajót támadott meg az Öböl térségében, az ország új legfelsőbb vezetője, Modzstaba Hámenei pedig lezártnak nyilvánította a szorost.
A szoros földrajzi adottságai különösen megnehezítik a védelmet. Bár a legszűkebb pontján 33 kilométer széles, a mélyvízi hajózóutak együttes szélessége mindössze két tengeri mérföld, azaz nagyjából 4 kilométer. Az iráni oldalon hegyek magasodnak, amelyek kedvező pozíciót biztosítanak a támadóknak, így szinte figyelmeztetés nélkül csaphatnak le a hajókra.
Donald Trump amerikai elnök korábban megígérte, hogy az Egyesült Államok haditengerészeti kíséretet biztosít a kereskedelmi hajóknak az olajszállítások újraindítása érdekében, ám eddig nem történt érdemi lépés. Trump a Financial Timesnak adott hétfői interjújában „nagyon rossz jövővel” fenyegette meg a NATO-t, ha az európai szövetségesek nem csatlakoznak az amerikai erőfeszítésekhez. Azt is közölte, hogy elhalasztja a tervezett csúcstalálkozót Kínával, amennyiben Peking nem nyújt segítséget. Ezt azzal indokolta, hogy Európa és Kína sokkal jobban függ a Perzsa-öbölből származó olajtól, mint az Egyesült Államok.
Az IMO vezetője komoly aggodalmát fejezte ki az Öbölben rekedt hajók ellátási helyzete miatt is. Az élelmiszer-, víz- és üzemanyagkészletek fogyóban vannak, a kikötőkhöz való hozzáférés pedig korlátozott, mivel maguk a kikötői létesítmények is célponttá váltak. A szervezet arra kérte a hajózási társaságokat, hogy mérjék fel a fedélzeti készleteiket. Erre azért van szükség, hogy a segélyszállítmányokat a legrászorultabb hajókhoz tudják irányítani.
A brit tengerészeti hajózásbiztonsági szervezet (UKMTO) adatai alapján március 2. és 14. között mindössze 47 teher- és tartályhajó haladt át a szoroson. Ezek egy része George Prokopiou milliárdos hajótulajdonos flottájához tartozik, amelyek közül kettő Indiába szállít olajat. Dominguez felszólította a hajóüzemeltetőket, hogy egyelőre ne hajózzanak a térségben, és ne tegyék ki veszélynek a tengerészeket, sem pedig a hajókat. Kiemelte, hogy előbb a helyzet enyhülésére van szükség.
Az IMO szerdán és csütörtökön rendkívüli tanácsülést tart az öböl menti hajózási kockázatokról és a konfliktus mérséklésének lehetőségeiről.








