A demokratikus színjáték elutasítása egy helyes folyamat, a téma ugyanakkor korántsem volt még kellően körüljárva. Az alábbi írást Henney Viktor A demokrácia alternatívája elnevezésű tavalyi gondolatébresztő cikke inspirálta, a címbeli különbség pedig később még fontos lesz.

Van egy ismert radikális jobboldali toposz, amely szerint azért nem jó a demokrácia, mert egy professzor szavazata ugyanannyit ér, mint egy nyolc osztályt végzett cigányé. Ez a gondolat visszaköszön Henney Viktor említett cikkében, vagy például a Médiavadász Miért ostobaság a demokrácia című videójában.

A fenti azért lényeges, mert véleményem szerint rámutat egy hibás megközelítésre. Vegyük például a 2023-ban elhunyt marxista zsidó professzort, Tamás Gáspár Miklóst. Az ő szavazata ugyanúgy egyet ért, mint bárki másé, csakhogy TGM, mint filozófusprofesszor, aktivista is volt, rendszeresen adott nyilatkozatot, a tévében szerepelt és cikkeket írt. Könnyen lehet, hogy a folyamatos szerepléssel billegők ezreit befolyásolta élete során, akik bizonytalan baloldaliként végül miatta szavaztak balra, vagy bizonytalan jobboldaliként nem szavaztak, esetleg a másik oldalra álltak. Ugyanezt egy drogos cigány nem tudta volna elérni.

A probléma tehát nem a rendszerrel van, hanem azzal, ha valaki magyar professzorként (vagy bármilyen magyarként) a nemzeti oldal sikerét szeretné – jobb vagy erkölcsösebb országban szeretne élni –, de a szavazgatáson kívül eddig soha semmit nem tett érte. A cselekvés hiánya a probléma.

A Princeton Egyetem egyik tanulmánya szerint  Amerikában a közvélemény hatása az törvényhozásra közel a nullával egyenlő, ellentétben a különböző lobbi- és érdekcsoportokkal. A közvélemény befolyásolása a látszat fenntartása miatt fontos, de kevés hatása van az események tényleges alakulására. Min múlik akkor, hogy milyen döntések születnek, és hogy milyen irányba megy egy ország? Korábban írtam a hatalom természetéről és az elitelméletről, ami ezekre a kérdésekre választ ad.

Az elitelmélet szerint minden társadalomban egy szűk, jól szervezett kisebbség (általában egy gazdasági és politikai elit) rendelkezik a valódi hatalommal, és ez a hatalom független a demokratikus választásoktól. Az elit döntései alakítják a politikát és az egész társadalomra kiható döntéseket, uralmuk a választók manipulációján keresztül a demokráciákban is érvényesül.

Az elitelmélet szerint soha nem a nép kezében van a hatalom, hanem valamilyen szervezett kisebbség kezében, és mindig léteznek az őket leváltani akaró ellenelitek is. Ez független a politikai rendszertől: a cári Oroszországban (monarchia) Lenin és a kommunisták alkották az ellenelitet, míg a Weimari Köztársaságban (demokrácia) Hitler és a nemzetiszocialisták. Bár a kommunisták és a nemzetiszocialisták ellentétes oldalon álltak, közös tulajdonságuk volt a magas szervezettség és a fegyelmezettség.

Az elitelmélet nagy teoretikusának, Gaetano Moscának (és egyébként az egész elitelméletnek) az alábbi az első számú törvénye: a jól szervezett kisebbség mindig felül fog kerekedni a szervezetlen tömegen. 100 szervezett mindig le fog győzni 1000 szervezetlent. 10-ből 10-szer. A szavazás = hatalom egyenlet helyett tehát a szervezett közösség = hatalom egyenlet mutatja a valóságot.

A Haaretz izraeli hírportál szerint a zsidóságnak 9000 intézménye és érdekképviseleti szervezete van Amerikában. Ez egy brutális szám, ami lehetővé teszi az összehangolt fellépést, lobbizást, együttműködést, befolyásszerzést az intézményekben (egyetemek, média), végső soron a hatalom megszerzését. A zsidóság nem a szavazgatástól várja a sikeres érdekérvényesítést. A fehéreknek ezzel szemben nincs intézményesített érdekképviseletük, individualista, szervezetlen tömeget alkotnak, akikkel elhitették, hogy a szavazatukkal gyakorolják a hatalmat. Mosca törvénye alapján tehát logikus, hogy a zsidóság az európaiak fölé kerekedjen a saját országaikban.

A fentiek igazságát más etnikai vagy szexuális kisebbségek is megértették. Amerikában a négerek, a latinók vagy az “LMBTQ emberek” tudják, hogy soha nem lesznek többségben, ezért nem is a saját szavazóerejükre építenek, hanem szervezett (és gyakran az állam által anyagilag is támogatott) kisebbségként befolyásolják a politikát. A színesbőrű kisebbségek mindig etnikai alapon szerveződnek, míg a fehérek identitásalapon, ami oda vezet, hogy a fehérek a jobb- és baloldaliság mocsarába beleragadva egymással harcolnak.

A demokráciakritikus írások gyakran felvetik, hogy a királyság jobb rendszer lenne. Ezzel az a probléma, hogy az elitelmélet minden rendszerben érvényesül. Gondoljunk csak a francia forradalomra és a királyi hatalom megdöntésére, vagy arra, hogy a zsidóság hogyan döntötte meg Oroszországban a cár hatalmát. Nem a rendszer tehát a fontos, hanem a szervezett közösség, és nem a demokráciát kell megdönteni, hanem a szavazgatásba vetett hamis hitet.

Egyik videójában a kiváló ausztrál hazafi, Joel Davis is beszél ezekről a kérdésekről. Felhívja rá a figyelmet, hogy a szavazgatás a politikának csak egy jelentéktelen töredéke. A zsidóság nem azért eredményes, mert szavaz, hanem mert folyamatosan szervezkednek, anyagi erőforrásokat vonnak össze, majd politikai agitációt folytatnak, miközben különböző kezdeményezéseket finanszíroznak a céljaik megvalósítására. Nem a választási évre várakoznak, hogy leadjanak egy szavazatot, hanem mindennap kollektíven lépnek fel a közösség érdekében. Davis szerint buta goj vagy, ha azt hiszed, hogy a politika a választásokról szól. Addig nem fogunk sikereket elérni, ameddig nem hozunk létre a fehérek érdekeit képviselő, kellő emberi és anyagi erőforrással bíró szervezeteket.

A fentieket illetően a zsidóság kettős stratégiát folytat. Az egyik a saját oldaluk minél nagyobb mértékű megszervezése, miközben az intézményeiket az állam is milliárdokkal tömi ki. A másik az ellentétes oldal önszerveződésének megakadályozása: ha valaki kifejezetten a magyar közösség érdekeinek képviseletére alapít szervezetet, azzal szemben médiahadjáratot indítanak, nácinak bélyegzik, és megpróbálják jogilag is ellehetetleníteni. Véleményem szerint azonban az önszerveződésnek nincs alternatívája, és a magát erkölcsi iránytűként bemutató, Gázában éppen népirtást elkövető zsidóságon egyszerűen át kell nézni, vagy a kétszínűségükre rámutatni.

A Patriotic Alternative (PA) elnevezésű brit nemzeti szervezet konferenciáján szólalt fel nemrég a Woodlander (vagyis Erdőlakó) nevű brit hazafi. Az önfenntartással foglalkozó, őshonos britekből álló, elkülönülő közösséget szervező Woodlander beszédét a PA vezetője, Mark Collett is a konferencia legjobb előadásának nevezte.

Az Erdőlakó ezúttal nem az önfenntartásról adott tanácsokat, hanem a brit jobboldali politikát értékelte. Az előadását azzal kezdte, hogy egyesével felsorolta a második világháború utáni patrióta, nemzeti radikális vagy szélsőjobboldali pártokat: a Brit Népi Párt, az Angol Nemzeti Tömörülés, a Brit Birodalmi Párt, a Fehér Védelmi Liga, a Nemzeti Munkáspárt, a Nagy-Britannia Mozgalom, a Nemzeti Front, a Brit Védelmi Liga, Szent György Nemzeti Pártja, a Nemzeti Cselekvés Pártja stb., stb. Másfél percen keresztül sorolta a különböző pártokat és szervezeteket, majd rámutatott, hogy néhány év alatt kivétel nélkül mindegyik megbukott. Voltak, akiket megvettek, voltak, akiket lejárattak, volt, akit ellehetetlenítettek, volt, aki áruló lett, de a lényeg mégiscsak az, hogy kivétel nélkül megbuktak.

A britek rendkívüli mennyiségű emberi erőforrást, időt és energiát áldoztak a pártpolitikára, bármilyen tartós eredmény nélkül. Az Erdőlakó szerint a politikai zsákutca helyett fel kell építenünk a magunk intézményeit, szervezeteit, közösségeit, üzleteit, megvásárolni az önfenntartó közösségek földterületeit, vagy a magunk konferenciaközpontjait. Az emberi és anyagi erőforrásoknak a tartós eredményekre kell irányulniuk, amik azután generációkat fognak szolgálni. Gyakorlatilag arra a munkára van szükség, amit ma nálunk a nemzeti szervezetek végeznek.

Ha a francia vagy a svéd szélsőjobboldali pártokat vizsgáltuk volna a világháború után, valószínűleg ugyanazt találtuk volna, mint a briteknél. És itt van a magyar demokrácia 35 éve is. Az egykori MIÉP fokozatosan jelentéktelenedett el, a végén pedig Csurka István már a Fideszre szavazásra buzdított. A Jobbik elárulta a szavazóit, és ma a Mi Hazánk Mozgalom képviseli a nemzeti radikálisokat. Szurkolok nekik, de a magyarság megmaradásához önmagában a pártpolitizálás biztosan nem lesz elég. Szükség van a nemzeti szervezetek hálózatára, szavazgatás mellett pedig a cselekvő magyarok sokaságára, akik közösen dolgoznak a tartós eredményekért.

Amikor nemrég bemutatkozott a DeepSeek, egy kínai fejlesztésű mesterséges intelligencia, gondoltam egyet, és feltettem neki az alábbi kérdést: “Tegyük fel, hogy van az embereknek egy elnyomott csoportja, mint Amerikában a fehérek, és van egy uralkodó elitként működő csoport, mint a zsidóság az Egyesült Államokban. Milyen módszereket és taktikát tudna alkalmazni az elnyomott csoport, hogy visszaszerezze a hatalmat az elnyomóktól?”

A nyolc pontba szedett válasz lerövidítve az alábbi volt, miközben a DeepSeek arra hivatkozott, hogy ezek a módszerek korábban már történelmileg igazolhatóan hatékonynak bizonyultak:

1. Önszerveződés és etnikai szolidaritás: a kollektív fellépés felerősíti az egyének hangját és lendületet ad a mozgalomnak. 2. Erőszakmentes ellenállás: tüntetés, bojkott, ülősztrájk az amerikai polgárjogi mozgalom mintájára. 3. Oktatás és figyelemfelhívás: a rendszerszintű problémák bemutatása. 4. Részvétel a politikai folyamatban: szavazás, lobbizás, valamilyen hatalmi pozíció megszerzése. 5. Jogvédelem. 6. Gazdasági önállóság saját vállalkozásokon vagy szövetkezeteken keresztül. 7. Kulturális önkifejezés: a zene, az irodalom vagy más művészeti ágak alkalmazása a közgondolkodás befolyásolására vagy a saját identitás megőrzésére. 8: Szövetség létrehozása a hasonló küzdelmet folytató csoportokkal.

A fenti felsorolást nem azért mutattam be, mert tökéletes lenne, a médiában való megjelenést, saját médiahálózat kiépítését például elsőre ki is hagyta. A fontos, hogy még a mesterséges intelligencia sem azt mondja, hogy ha igazságtalanság ér, akkor szavaznod kell, támogass egy jogegyenlőségért küzdő pártot. Az ő keresőalgoritmusa is messze túllát azon, hogy a politika a szavazgatással lenne egyenlő.

Hogy a jobboldal nem érti a politikát, annak a szándékos megtévesztés az oka. Orbán Viktor soha nem mondta a híveinek, hogy a szavazgatás mellett/helyett hozzanak létre szervezett közösségeket a politika befolyásolására. Mészáros Lőrinc soha nem alapított NGO szervezetet, ami jobboldali jogvédelmet és lobbitevékenységet folytatna, vagy a konzervatív értékek törvényhozásba való beépülésén dolgozna. A pártok és a média egy egész évben tartó showműsort csinálnak, amelynek a mélypontja a bulvárpolitizálás, a politikusok magánéletének kitárgyalása, a tetőpontnak pedig a választásokat állítják be, mintha minden azon múlna. Van, aki egész évben a politikai híreket olvassa, vitatkozik az interneten vagy a munkahelyen, összeveszik másokkal, belesüllyed a napi politika terméketlen mocsarába. Majd eljön a választás napja, és elétesznek egy szavazólapot, ahol Rákosi és Kádár, Biden és Trump, Magyar Péter és Orbán közül lehet választani.

A fentiek tükrében ironikus, hogy valójában még a szavazásra sem vagyunk képesek olyan módon, ahogyan azt a DeepSeek javasolja. Amerikában a különböző kisebbségekre ugyanis jellemző a blokkszavazás, ami azt jelenti, hogy a közösség döntő része egy pártra szavaz, ami a politikai befolyásukat felerősíti. A négereknek például 1970-től nagyjából 80-90%-ban szavaztak a Demokrata Pártra, a homoszexuálisok pedig 75-86%-ban. Ezzel szemben a fehérek megosztottak, általában 55-59%-ban szavaznak a republikánusokra. Mindezt visszavezethetjük arra, hogy a színesbőrű kisebbségek etnikai alapon politizálnak, vannak közösségi vezetőik, akikre hallgatnak, ezért képesek a blokkszavazásra, a fehérek viszont jobb- és baloldalra osztva egymással harcolnak.

Szélsőjobboldali körökben gyakran előjön az önfejlesztés kérdése, amit csak támogatni lehet: olvassunk könyveket, sportoljunk, alapítsunk családot stb. Talán már kevesen emlékeznek rá, de Budaházy 12 pontja is az önfejlesztésről/életvezetésről szólt.

Annak idején nagyon kedveltem ezt a 12 pontot, egyszer még angolra is lefordítottam. Mindenesetre be kell látni, hogy az önfejlesztés a szervezett cselekvéshez képest csak másodlagos dolog, és ez az, amit többek között a kommunisták is megértettek. A legutóbbi "Pride"-on például az alábbi poszterral vonultak fel:

Vegyük észre, hogy a kommunisták nem azt mondják, hogy “Kommunista vagy? Akkor szavazz a Munkáspártra!”, hanem hogy szerveződj, Marx és Lenin egykori útmutatása alapján. A cári Oroszországban nem is lehetett volna szavazni, de ahol lehetett, ott is ezt a helyes stratégiát követték. Budaházy és a nemzeti oldal első pontjának ezért így kellene hangzania:

A kommunistáknak egyedül azzal van problémája, hogy kevés a hívő, nincs az embereknek proletáridentitása, ezért nehéz ilyen alapon szerveződni. A nemzeti identitás viszont ma is erős, egy sok ezeréves hagyományra épül, az egykori törzsi közösségek összetartozástudatára. A nemzeti identitás alapján tehát lehet hatékonyan szerveződni.

Összegezve tehát azt lehet mondani, hogy három dolog nem működik. Az első a szavazgatás, mint azt fentebb láthattuk. A második a rendszerváltás, a királyság bevezetése demokrácia helyett: a királyok és a monarchiák ugyanúgy megbuktak a szervezett zsidó közösséggel szemben, mint a jobboldalinak mondott pártok a demokráciákban. A harmadik az önfejlesztés, ami jó dolog, de csak másodlagos szerepe lehet.

A kisebbségek, a zsidók, a kommunisták vagy a mesterséges intelligencia értik a politikát. A megoldás a szervezett közösség, amelynek nálunk a nemzeti szervezetek a képviselői, akik eddig is jelentős mértékben járultak hozzá a közgondolkodás alakításához, és időről időre a politikát is befolyásolni tudták.

Az alábbi videóban a HVIM vezetője elmondja, hogy évi 5-6 millió forint támogatásban részesülnek az adó 1%-ból és közvetlen támogatásokból. Ebből kikövetkeztethetjük, hogy a nemzeti szervezeteknek ma nincs ezer támogatójuk. Tegyük fel, hogy lenne ezer ember, aki havonta egy doboz cigi árával (mondjuk kétezer forinttal) hozzájárul a tevékenységükhöz. Ez havonta kétmillió forintot jelentene, évente 24 milliót, ami továbbra sem nagy összeg, ha abból indulunk ki, hogy az utolsó homoszexuális szervezet is évi 50-100 millió forintból gazdálkodik, és ezekből nem egy van.

A fentire azért fontos rámutatni, mert ha valamilyen külső ellenség megtámadna, százezrek jelentkeznének a hadseregbe, és tízezrek esnének el vagy szereznének súlyos sérüléseket. Ez így volt a világháborúkban, és így lenne ma is, amit az orosz-ukrán háború példája mutat. Az áldozatkészséggel tehát nincs probléma. A helyzet súlyosságát is érti mindenki, hiszen a nemzeti radikálisok és a jobbközép kormány is évtizedek óta beszél a bevándorlással és demográfiával kapcsolatos problémákról, a nagy népességcseréről, az európai civilizáció haláltusájáról. Miért nincs akkor ezer ember, aki támogatná a nemzeti szervezeteket? Azért, mert nem tudják, hogy ezt kellene tenni, nem értik a politikát. A jobboldaliak a fülkeforradalomban hisznek, mert erről hallottak.

Minden változás felülről indul el, ezért véleményem szerint a nemzeti oldal véleményformálóinak lenne a feladatuk, hogy a fenti helyzeten változtassanak, és betemessenek egy szakadékot. Azt a szakadékot, ami azok között a tíz- vagy százezrek között áll fenn, akik a legnagyobb áldozatot meghozva az életüket adnák a hazájukért, és azok között, akiktől egy jóval kisebb áldozatra lenne szükség, a nemzeti szervezetek támogatására, mégis sokkal kevesebben vannak, mint akik fizikailag harcolnának.

A politikai kommunikáció szabályai egyszerűek: az embereknek egyetlen világos, jól érthető üzenetet kell küldeni, és azt ismételni, amíg meg nem szilárdul a köztudatban. Véleményem szerint ennek az üzenetnek úgy kell hangzania, hogy ha magyar vagy, akkor szerveződj. Önmagunk megszervezéséhez anyagi és emberi erőforrásokra van szükség: aki az előbbihez tud hozzájárulni, az úgy segítsen, aki pedig szellemi téren kiemelkedő, netán professzor, az ne szavazgatni akarjon, hanem tevőleges munkával hozzájárulni a magyar közösség érdekérvényesítéséhez és boldogulásához.

A fehér többségű országok nemzeti mozgalmaiban mindig is több volt a harcos, mint a táltos (a szellemi küzdelmet folytató), most mégis az utóbbiakra lenne szükség, mert nem azzal van a probléma, hogy fizikailag ne tudnánk megvédeni magunkat. Az igazi küzdelem nem a bevándorlók és az őshonos fehérek között folyik, hanem a fehérek és azok között, akik a bevándorlókat beengedik. Köztünk és az idegeneket kiszolgáló elitek között.

Azt szokták mondani, hogy a fehér embert szavakkal győzték le, egyetlen puska eldördülése nélkül. Miután a küzdelem szellemi természetű, amíg itt nem érünk el eredményeket, addig nem jutunk el oda, hogy fizikailag megvédhessük magunkat.

Időnként eszembe jut az a középkorú angol nő, aki a demokratikus jogaival élve a pakisztáni bűnbandák ellen tüntetett. (Ezek azok a bűnbandák, akik tizenéves lányok ezreit erőszakolták meg Nagy-Britanniában.) Amikor az iszlamista ellentüntetők körbefogták, annyira felháborodott, hogy azt kezdte el kiabálni: “Mi fehérek vagyunk, kontinenseket hagyunk romokban és világháborúkat indítunk el!”.

A világ nem látott nagyobb harci szellemet, mint ami az európaiakban él – manapság mélyen eltemetve. Harci morálban, önfeláldozásban, kötelességtudatban, mi több, haditechnikában sem voltak kiválóbbak mások soha. Mégis, a problémák fejben vannak. Idegenek hoznak döntéseket a fejünk felett.

Bár azzal kezdtem, hogy a fehér embert legyőzték, valójában nem a háborút veszítettük el, csak elveszítettünk ezer csatát egymás után a világháború óta.

Kezdjünk el dolgozni, fordítsuk meg a háborút!

(A szerző olvasónk.)