A válasz Karsai László hivatalos holotörténész véleményét támasztja alá, aki 2008-ban a Népszabadságnak adott interjújában a következőképpen nyilatkozott: „Szálasi zsidópolitikája nagyságrenddel jobb, mint a német megszállás utáni Sztójay-kormányé. Azt hangoztatta, nem megölni kell a zsidókat, hanem dolgoztatni.” Karsai 2013-ban kénytelen volt elismerni azt is, amit a „fasiszta történészek” már régóta hangoztattak: a „nyilasterror elkövetői jórészt nem nyilasok voltak, hanem az 1944-ben hozzájuk csapódó társutasok, sok esetben katonaszökevények” - jelentette ki Karsai egy konferencián.

De hogy hozzávetőleg pontosan meghatározzuk a nyilasuralom idején, Budapesten meggyilkolt zsidók számát, vizsgáljuk meg először, hány zsidó tartózkodhatott Budapesten a nyilas-hatalomátvételt, vagyis 1944. október 15-ét követően? Veesenmayer, rendkívüli német követ 1944. október 28-án azt jelentette Berlinnek, hogy Budapesten március 20-án körülbelül 200 ezer zsidó tartózkodott. November végén egy újabb jelentésében pedig már 300 ezerre tette a budapesti zsidóság számát. Ez utóbbi adat túlzásnak tűnik, habár vegyük figyelembe: a május 15. és július 8. között zajló vidéki deportálások elől sok zsidó menekült a fővárosba. Sokan közülük bujkálni kényszerültek.

November-december folyamán azonban közel 50 ezer budapesti munkaképes zsidót az osztrák-magyar határhoz küldtek, ahol is erődítési munkálatokat végeztettek velük. A december elején felállított pesti gettónak kezdetben 33 ezer, 1945. január közepén azonban már 70 ezer lakója volt. (Ugyanis az úgynevezett „csillagos házakból” is a gettóba helyezték a zsidókat, továbbá mindazokat, akik a bujkálást megelégelve feladták magukat, vagy esetleg lebuktak.) Az Újlipótvárosban kialakított védett házakban (számuk kb. 50 lehetett) a külföldi államok menlevelének birtokában kb. 30 ezer fő tartózkodott (bár talán 50 ezren is rendelkeztek valamiféle menlevéllel), egyéb helyeken pedig további 35 ezer zsidó bujkált. (Minderre nézve lásd Gosztonyi Péter: Budapest lángokban 1944-45, Budapest, 1988.) Az ismertetett adatokat tekintetbe véve számoljunk tehát szerényen úgy, hogy a nyilasok hatalomra jutását követően Budapesten hozzávetőleg 180 ezer zsidó tartózkodott.

Vajon hányan haltak meg közülük? A Holokausztmagyarországon.hu című weboldalon a témával kapcsolatban az alábbi kijelentést találjuk: „A nyilas uralom idején, Budapesten körülbelül 8 ezer zsidót gyilkoltak meg a nyilasok. További mintegy 9 ezer üldözött a bombázás, az éhezés, a betegségek következtében halt meg, illetve önkezével vetett véget életének.” Gosztonyi Péter fentebb említett könyvében azonban más adatokat említ: „Saját kutatásaim alapján mintegy ezer főre teszem a Duna-parton és máshol a városban, a pártházakban legyilkolt áldozatok számát, akik golyó által vagy fulladás, illetve fagyás következtében vesztették életüket.” (Gosztonyi Péter: Budapest lángokban 1944-1945 Móra Kiadó Budapest, 1998. 70. old.) Ungváry Krisztián: Budapest ostroma című könyvének (Budapest, Corvina Kiadó, 2005. ) 246. oldalán pedig az alábbiakat olvassuk: „A Duna-parton mindennaposak voltak a kivégzések, itt kb. 2600-3600 embert gyilkoltak meg, de tömeggyilkosságok történtek a Városligetben, a Rákos-patak mentén, a pártház kihallgatásokra is használt mosókonyhájában – ahol a kihallgatások után az alvadt vértől bedugult a lefolyó – vagy a városban cirkáló teherautó platóján végezték ki foglyaikat.” Ungváry könyvének egy másik helyén pedig egy statisztikát közöl, mely szerint Budapest ostroma és a „nyilasterror” idején 15 ezer zsidó polgári személy vesztette életét (de mint Ungváry írja, ebben a számban a szovjet megszállás során életüket vesztett emberek is beleértendők), akik közül 7000 halt volna meg a „kivégzések” következtében.

A Holokausztmagyarországon.hu weboldal készítői szerint a nyilasok (1944. október 15. és február 13. között) 8 ezer zsidót gyilkoltak meg Budapesten, Gosztonyi úgy tudja, hozzávetőleg ezret, Ungváry ezzel szemben annyit mond, hogy 2600-3600 zsidót „lőttek a Dunába”, de mint írja, „más helyen is történtek tömeggyilkosságok ”, és összességében 7000 a „kivégzett” zsidó személyek száma. Ungváry és a Holokausztmagyarországon.hu álláspontja tehát összhangba hozható, Gosztonyi Péter azonban bűnös módon sokkal kevesebb kivégzett zsidót feltételez.

Ha tehát azzal számolunk, hogy a nyilasok hatalomra jutását követően Budapesten 180 ezer zsidó tartózkodott, akkor - amennyiben Gosztonyi áldozati számokra vonatkozó adatát fogadjuk el hitelesnek – a „tomboló nyilasterrornak” a zsidók 0,6%-a esett áldozatul. Ha Ungváry hétezres adatából indulunk ki, akkor a „vadállati kegyetlenséggel öldöklő nyilas csőcselék” a fennhatóságuk alá került zsidók 4%-át ölte meg. Ha pedig a Holokausztmagyarországon.hu oldalon közölt adatokat tekintjük hitelesnek, akkor a budapesti zsidók 4,5%-át végezték ki a „az őrjöngő nyilasbanditák”. Amennyiben a nyugati határszélen erődépítési munkára vezényelt 50 ezer zsidót le is vonjuk a Budapesten tartózkodó választottak összlétszámából, akkor is zsidók 0,8%-át (Gosztonyi adata alapján), vagy pedig 5,5-6,2%-át (Ungváry, illetve a Holokausztmagyarországon.hu adatai alapján számolva) végezték ki a „tomboló nyilasterror” ideje alatt.

Csakhogy a nyilasuralom idejére esett Budapest két hónapon át tartó ostroma, és a zsidóság egészében véve az ellenség győzelmében reménykedett, sokan közülük pedig ténylegesen is igyekeztek akadályozni a védelmi erőfeszítéseket. Vajon az egri várvédők, a francia jakobinusok a forradalom idején, Párizs védői 1870-ben, vagy éppen a Leningrádot védelmező katonák 1941-44 között vajon milyen mértékű terrorral igyekeztek szorongatott hazájuk, városuk védelmét megszervezni, és hány „árulót” végeztek ki? Az igaz kérdések – melyeket manapság feltenni is tilos – a következők: vajon ha a németek és magyar szövetségeseik valóban a zsidóság teljes kiirtására törekedtek, nem lettek volna képesek a magyar fővárosban rekedt közel kétszázezer zsidó túlnyomó többségét megölni? A 0,8%-os vagy akár az 5,5-6,2%-os zsidó áldozati számokat figyelembe beszélhetünk egyáltalán „tomboló nyilasterrorról”? Ne felejtsük el továbbá azt sem, hogy az 50 ezer, az osztrák-magyar határra küldött budapesti zsidót sem a „haláltáborokba küldték”. Nem is tehették, lévén, hogy a holokauszt-mitológia egyik tétele szerint 1944. október vagy november folyamán Himmler elrendelte az „elgázosítások leállítását”.

Perge Ottó - Kuruc.info

Frissítés: Perge Ottó fenti cikkében olvasható, hogy "Veesenmayer, rendkívüli német követ 1944. október 28-án azt jelentette Berlinnek, hogy Budapesten március 20-án körülbelül 200 ezer zsidó tartózkodott. November végén egy újabb jelentésében pedig már 300 ezerre tette a budapesti zsidóság számát. Ez utóbbi adat túlzásnak tűnik, habár vegyük figyelembe: a május 15. és július 8. között zajló vidéki deportálások elől sok zsidó menekült a fővárosba. Sokan közülük bujkálni kényszerültek."

Ehhez azonban annyit fűznék hozzá, hogy a 300 ezer fős adat nem tűnik túlzónak, ugyanis a Nemzetközi Vöröskereszt 2. világháborús tevékenységéről kiadott többkötetes jelentésében rögzíti, hogy 1944 novemberében Magyarország vidéki területeiről 100 ezer zsidó áramlott be Budapestre. Ez nem csupán alátámasztja a 300 ezres adat hitelességét, de helyből cáfolja a vidéki zsidóság megsemmisülését is, ami egyébként a holokauszt hivatalos verziója szerint már július közepére le is zajlott.

Kapcsolódó: A mai ok a holokausztozásra: hetven éve "szabadult fel" a pesti gettó - figyelemreméltó túlélési arány