Az igazságtalanság és a szélsőjobboldal elleni harcot jelölte meg választási programja céljaként az európai parlamenti választáson induló olasz Ilaria Salis, aki a magyarországi házi őrizetben felvett videóüzenetet a közösségi oldalakon közölte csütörtökön.
Zoom
Fotó: Il Messaggero
Ilaria Salis a másfél perces felvételen egy fotelben ül, hangsúlyozza, hogy házi őrizetben van, és megmutatja a bokáján elhelyezett elektronikus nyomkövetőt.
Azt mondta, a nyomkövető emlékezteti, hogy még fogságban van. "Huszonnégy év börtönt kockáztatok, ezért küzdelmem még nem ért véget" - hangoztatta.
Kifejtette, hogy a politika nem számít a szakmájának, mivel "más kontextusban politizálok, alulról". Magát úgy határozta meg, hogy állandó álláshely nélküli, helyettesítésekre hívott pedagógus, és "antifasiszta vagyok". Megjegyezte, hogy letartóztatása az utóbbi másfél évben felborította az életét.
Az antifa aktivistát a Zöldek és a Baloldal Szövetsége (AVS) indítja jelöltként az EP-választáson. Az olaszországi kampányt eddig Ilaria Salis apja folytatta, és most először szólaltak meg a Magyarországon házi őrizetben lévő nő európai programjával kapcsolatosan.
Salis elmondta, hogy Európában azért akar dolgozni, hogy a "hozzá hasonló igazságtalanságot elszenvedő emberek" ne maradjanak egyedül.
Célként tűzte ki a minőségi oktatást és az életszínvonal javítását, valamint a "szélsőjobboldal és annak diszkrimináló politikájával szembeni küzdelmet".
Annak érdekében, hogy "a szolidaritás, ne pedig a félelem legyen Európa őrlángja" - fűzte hozzá.
Apja, Roberto Salis az ANSA olasz hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy lánya lesz az egyetlen EP-jelölt, aki nem adhatja le szavazatát. Hozzátette, hogy a külföldi börtönökben tartózkodó többi 2500 olasz sem élhet szavazati jogával.
(MTI)