Magyar Péter felveszi az európai parlamenti mandátumot – erősítette meg Brüsszelből bejelentkezve kedd este. Hosszas magyarázkodása során azt állította: ha az EP-munkája a pártépítés és a Tisza-közösség kárára megy, akkor lemond a mandátumáról, fél év múlva pedig újra megszavaztatja az embereket arról, hogy maradjon, vagy menjen.
Zoom
Fotó: MP Fb-oldala
Magyar arról is beszélt, hogy hosszú napon vannak túl, nemrég ért véget a Néppárt ülése, ahol 97 százalékos támogatottságot kapott a Tisza. Magyar szerint ez "Magyarországon egy fontos nap".
Kiemelte, hogy bár korábban azt mondta, nem ül be az Európai Parlamentbe, most "változott a helyzet". Szerinte az elmúlt három hónapját arra tette fel, hogy "a saját hazánkat lépésről lépésre visszavegyük". Hangsúlyozta: reméli, senki nem vitatja el tőle, hogy ezen dolgozik tovább is – ezt mérlegelve döntött úgy, hogy felveszi a mandátumot. Hozzátette, hogy amikor arról beszélt, hogy nem fog beülni az EP-be, maga se gondolta, hogy ekkora sikere lesz a Tiszának. Szerinte viszont
nem hazugság, hogy végül felveszi a mandátumot, hanem a körülményekhez alkalmazkodás.
Magyar azonban azt is hozzátette, hogy ez a mandátum nem öt évre szól, látni akarja ő is, hogy mennyi kinti tartózkodással és mennyi munkával jár az EP. (Holott a volt felesége korábbi munkája miatt ezt nagyon jól tudja - a szerk.) A politikus most azt állítja,
ez hozzájárul majd ahhoz, hogy a következő országgyűlésen a Tisza Párt győzzön.
Úgy fogalmazott:
Való igaz, többször nyilatkoztam azt, hogy nem tervezem felvenni ezt a mandátumot, és értem a rengeteg kritikát, amit emiatt kapok, de a Néppártban befolyásos, nagy frakciónk van, ez nagyon sok lehetőséget nyújt nekünk
Magyar hétfőn megszavaztatta, hogy felvegye-e a mandátumát: erről most azt mondta, úgy tudja, hogy "a Fideszben ki volt adva, hogy szavazzanak nemmel" a kérdésre. (Pedig kb. ez lehetett a legnagyobb vágyuk jelen pillanatban, mert egyrészt ez az első törés a rajongók körében, ezt lehet látni a hozzászólásokból, Magyar sértődöttségéből és magyarázkodásából is, másrészt pedig minél többet ül a brüsszeli és strassburgi sóhivatalban, annál kevesebbet tud a pártja építésével foglalkozni itthon - a szerk.)
Magyar szerint ha ő nem venné fel a mandátumot, akkor is sokat kéne külföldre mennie, ezt viszont most megteheti az EP-n belül, ahol
természetesen senki nem háborúpárti.
Magyar hozzátette, hogy az EP-fizetésének a felét (4000 eurót, miközben havonta kb. 20 ezret keresnek a mindenféle juttatással együtt, ezt ő maga is leírta, amikor a világ legnagyobb kamuállásának nevezte az EP-képviselőséget - a szerk.) felajánlja jótékonysági célra majd. Elsősorban családokat terveznek vele támogatni, de júliusban szavazást fog kiírni arról, hogy első fizetése kinek menjen. A politikus felkérte a többi képviselőt – köztük Deutsch Tamást is – hogy legalább fizetésük felét ajánlják fel ők is.
Végül újra elmondta: megérti, hogy kritikusak az emberek, de meg fogja mutatni, hogy "lehet ezt jól csinálni". Pláne, tette hozzá, hogy ő nem "teniszezni meg klubokba fog járni", hanem "dolgozni fog".
"Senki nem gondolhatja azt, hogy a következő két évben nekem az Országgyűlés a feladatom" – mondta még el. Hozzátette, persze ezt is tervezi majd csinálni, hogy végül "ne Orbánra vagy Gyurcsányra, hanem valamire lehessen szavazni". De "most már vége van a one-man-shownak", csapatmunka jön, tette hozzá. Kérdésekre még azt elmondta, hogy nem fog kiköltözni Brüsszelbe, ingázni tervez, mert "látta a rossz példákat, és figyelembe vette azokat".
Alább a videó, amelyen már nem a körülrajongott kormánybuktató népmesei hős, hanem a csalódott híveinek magyarázkodó Magyar Péter látható - és ez még csak a kezdet:
Frissítés: az MP-rajongók első sokkja: "a politikában nem lehet mindig mindenkinek megfelelni"
Az első megdöbbenés, melyet nagyon sok fog még követni, amikor meg kell nyilvánulni fontos kérdésekben, vagy döntést kell hozni, mert kiderül, hogy mindegyik naiv híve azt látta bele Magyar Péterbe, amit akart, mindenki vágyálmának pedig nyilván nem fog tudni megfelelni. Innentől már csak lefelé tart az út.
A 24 összegyűjtötte a tegnap bejelentkezésből a magyarázkodásokat, melyek jól jelzik, miért tarthatatlan hosszú távon a Magyar Péterre épített kollektív álomvilág:
(Kuruc.info - Telex - MTI nyomán)