Minden magyar felelős minden magzatért – ezzel a jelszóval, a gyermekvédelemből kimaradó magzati életek védelmében is óriásplakát-kampányt indított társadalmi célú hirdetésként minden vármegyében az Anya-Ország Alapítvánnyal Novák Előd az egy évi képviselői jövedelme felajánlásából, egy hiánypótló anyaotthon létrehozása mellett, miután soha olyan kevés gyermek nem született Magyarországon, mint tavaly, idén pedig újabb 10% körüli csökkenés van a születések számában, miközben az abortusz a vezető halálok, sőt már újszülöttek megölését is törvényesítené az abortuszlobbi.
Zoom
Novák Előd és az Anya-Ország Alapítvány társadalmi célú hirdetése a Deák Ferenc téri metróállomáson
Az abortusz a családon belüli erőszak legelterjedtebb és legbrutálisabb formája, mely a legártatlanabb és legvédtelenebb emberek, azaz a magzatok ellen irányul. Pedig a gyermeket nem kötelező felnevelni, örökbe is lehet adni, sokan várnak rá…
Zoom
Segítsünk az édesanyáknak, hogy terhesnek tűnő állapotból várandóssá legyenek! – hívta fel a figyelmet az abortusztúlélő dr. Téglásy Imre és Novák Előd
Hazugság az Alaptörvényben, hogy „a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg”, ezért az „Orbán-kormány abortuszpolitikája = Gyurcsány-kormány abortuszpolitikája” üzenettel hívták fel a figyelmet Novákék sok éven át, hogy változtatni kellene. Szívügyük volt a szívhangtörvény (az abortusz előtt a gyermek szívhangjának meghallgattatása tájékoztatásul a döntés súlyára vonatkozóan), melynek bevezetésével esélyt kapnak a magzati életkorú gyermekek, hogy legalább az utolsó szó jogán életükben egyszer kommunikálni tudjanak saját édesanyjukkal, tehát a Mi Hazánk Mozgalom javaslata nem szigorítást, csupán tájékoztatást jelent. Bár többször leszavazták kezdeményezésüket, végül bevezették a szívhangrendeletet hosszú küzdelmük eredményeképp. 
Az Alaptörvény szép szavaival szemben valójában „bemondásra” végzik az abortuszokat, indoklás nélkül kérhető, és a helyzet vizsgálata nélkül el is végzik a terhességmegszakítást állami támogatással. Sokan tévesen egyfajta fogamzásgátlóként alkalmazzák az abortuszt, vagy egy fogászati beavatkozás szintjén kezelik ezt a súlyos döntést. Még az édesanya sem kap tájékoztatást döntése súlyáról, következményeiről. Ezért volt szükség a szívhangrendeletre. Következő lépésként az apákat is be lehetne vonni a szívhang meghallgatásába, a nőgyógyászatok folyosóin pedig társadalmi célú hirdetéseinek kiplakátolását kellene kötelezővé tenni, mint korábban a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatával tették – vetette fel Novák Előd.
Zoom
Dr. Téglásy Imre, hazánk egyik legaktívabb életvédője, az Anya-Ország Alapítvány létrehozója elmondta: egy ingatlan megvásárlásával komoly lépést tettek afelé, hogy megnyílhasson egy hiánypótló anyaotthon, mely a válsághelyzetbe került várandós és kisgyermekes magyar nőknek biztosítana átmeneti szállást, az abortuszok elkerülése érdekében, magyar életek megmentéséért. Ennek a menedékháznak a felújítása még hátra van, ennek érdekében gyűjtést indítottak.
Zoom
Az Anya-Ország Alapítvány számlaszáma: 11738008-20814410
Kapcsolódó: