Vádat emeltek azzal a férfival szemben, aki idén januárban egy U-17-es teremfocimeccsen okozott súlyos sérülést az egyik kiskorú játékosnak – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t.
Saághy Flóra közölte, a férfit nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság, valamint súlyos testi sértés bűntettével vádolják.
Január 11-én a Balástyán rendezett futsaltornán a helyiek és egy idegen csapat mérkőzésén egy kisebb tömegjelenet alakult ki a pályán. Ezt látva a vádlott - a vendég csapat edzője - is berohant a pályára, és hazai csapat egyik játékosát ököllel úgy megütötte, hogy eltörött az orra.
A terhelt bűnösségéről a Szegedi Járásbíróság fog dönteni – közölte az ügyész.
Az MLSZ adatbázisa szerint az incidens a 2-2-es döntetlennel végződött KSE Balástya – Bácsalmási PVSE U17-es mérkőzésen történt. Az MLSZ Csongrád-Csanád Vármegyei Igazgatóságának fegyelmi bizottsága eljárást indított az edzővel szemben, és eltiltotta a sporttevékenység végzésétől.