A hazai bruttó minimálbér összege euróban kifejezve a második legalacsonyabbnak számít az országos szintű minimálbért alkalmazó 22 EU-tagállam körében, vagyis csak a bolgár minimálbért haladja meg – derül ki az Eurofound 2025. januári adatokon alapuló elemzéséből, melyet a Portfólió szemlézett. A szociális, foglalkoztatási és munkaügyi kérdésekkel foglalkozó uniós ügynökség előző (2024. januári adatokon alapuló) felmérésében a magyar minimálbér euróban kifejezett összege még a román minimálbért is meghaladta, azonban Romániában két emelés révén közel 23%-kal nőtt az előírt legkisebb kereset összege 2024 januárja és 2025 januárja között szemben a hazai 9%-os emeléssel.
Zoom
Illusztráció: Getty Images
A hazai minimálbér idén januárban 9%-kal nőtt bruttó 290 800 forintra. A 2024 januárja és 2025 januárja közötti időszakban ennél nagyobb mértékben a jogszabályban meghatározott minimálbért alkalmazó többi 21 EU-tagállam közül hat országban nőtt az előírt minimális kereset összege.
Románia az éllovas e téren, ahol a vizsgált időszakban két alkalommal (2024 júliusában és 2025 januárjában) összességében 22,7%-kal emelték meg a minimálbért.
A sorban előttünk álló további öt ország – Horvátország (15,5%-os emelés), Bulgária (15,4%), Litvánia (12,3%), Csehország (10,1%), Lengyelország (10,0%) – szintén a közép-és kelet-európai térséghez tartozik.
A legalacsonyabb mértékű emelés Szlovéniában történt, ahol csak 1,9%-kal nőtt a minimálbér összege, míg Cipruson – ahol 2023-ban vezették be a minimálbért – nem változott a legkisebb bért keresők fizetése. A szigetországban ugyanis kétévente változtatnak a minimálbéren, és a következő ilyen alkalomra jövőre kerül sor.
Utolsó előtti helyen
Euróban számítva a hazai bruttó minimálbér összege a második legalacsonyabbnak számít az idei januári adatok szerint.
A 290 800 forintos bruttó minimálbér ugyanis az Eurofound által alkalmazott számítás szerint 707 eurónak felelt meg. Ennél az összegnél csak Bulgáriában kapnak kevesebbet a minimálbéren foglalkoztatott munkavállalók (551 euró).
A 2024. januári adatokon alapuló előző felmérésben a hazai bruttó minimálbér euróban számolt összege még a bolgár mellett a román minimálbért is meghaladta. Az akkori 266 800 forintos magyar minimálbér 697 eurónak felelt meg, míg a bolgár 477-nek, a román pedig 663-nak. Az idei januári adatok szerint azonban a román minimálbér már 814 eurót tesz ki.
Zoom
Abban, hogy a román bruttó minimálbér euróban számolt összege 2025 januárjában meghaladta a magyart, nem csak az játszott szerepet, hogy Romániában 2024 januárjához képest közel 23%-kal emelték a minimálbért, szemben a hazai 9%-os növeléssel. A közel 22,7%-os nominális emeléshez képest az euróban számolt román bruttó minimálbér összege hajszálnyival még nagyobb mértékben (22,8%-kal) nőtt, miközben Magyarország esetében a 9%-os nominális emeléshez képest jóval kisebb mértékben, csupán 1,4%-kal nőtt a minimálbér euróban számolt összege. A forint árfolyama ugyanis 2024 elején jelentősen erősebb volt, mint 2025 elején. Az Eurofound a 2024 eleji adatnál 383 forintos euróárfolyammal számolt, míg a 2025 januárinál 411 forintos kurzussal.
A bruttó minimálbérek euróban számított rangsorának élén Luxemburg, Írország és Hollandia áll. A listát vezető luxemburgi bruttó minimálbér 2638 eurót tesz ki, vagyis több mint 3,5-szer annyit, mint a hazai.
Garantált bérminimum
Az Eurofound elemzése kapcsán azonban ki kell emelni, hogy az összehasonlító felmérés kimondottan a minimálbérre vonatkozik, így Magyarország kapcsán nem fedi le teljesen a valós helyzetet, miután a legalább középfokú iskolai végzettséget, illetve középfokú szakképzettséget igénylő munkakörben foglalkoztatott munkavállalókat megillető garantált bérminimumot kapó dolgozók nagyobb arányt képviselnek a hazai munkaerőpiacon, mint a minimálbéren foglalkoztatottak.
A garantált bérminimum bruttó összege idén 7%-kal 348 800 forintra nőtt. Ha az Eurofound által idén januárra alkalmazott 411 forintos euróárfolyamot vennénk alapul, akkor euróban 849 eurót kapnánk a garantált bérminimum összegére. Ez pedig a 17. legmagasabb összeg lenne az országos minimálbért alkalmazó többi EU-tagállam előírt minimális keresetével összevetve. Így Bulgária mellett megelőznénk Lettországot, Romániát, Szlovákiát és Csehországot.
Magas az adóteher
Érdemes kihangsúlyozni, hogy az Eurofound összeállítása a bruttó minimálbérre vonatkozik, viszont az egyes országok eltérő adózási szabályai miatt a nettó, kézhez kapott fizetésről csak közvetve árulkodik. A magyar minimálbér az erősen adóztatottak között van az EU-ban, ugyanakkor a gyerekek után járó kedvezmény egy bizonyos körben javíthat a helyzeten.
Ha azt nézzük meg, hogy a bruttó minimálbér után a munkavállalóra mekkora mértékű átlagos adóteher (személyi jövedelemadó és társadalombiztosítási járulék) hárul egy egyedülálló személy esetében, akkor azt látni, hogy a 2024. júniusi adatok alapján ennek mértéke Magyarországon a második legmagasabb (33,5%) az EU-n belül. Ennél nagyobb elvonás csak Romániában terheli a bruttó minimálbért (közel 40%). Ezzel szemben a legkisebb mértékű elvonást Belgiumban vetik ki, ahol a terhelés mértéke nem éri el az 5%-ot.
Zoom
Valójában két EU-tagállamban (Cipruson és Portugáliában) 2024-ben nem is vetettek ki szja-t a bruttó minimálbérre. Több országban (Spanyolország, Görögország, Csehország és Málta) pedig elenyészőnek tekinthető az szja mértéke (1-2% körüli). Ezzel szemben Magyarországon 15%-os szja-t kell fizetni a minimálbér után, ami a legmagasabb rátának számít az EU-n belül az országos minimálbért alkalmazó országok körében. Magyarország mellett e körben csupán még Lengyelországban múlja felül a 10%-os szintet a minimálbérre kivetett szja mértéke. Dániában ugyan meghaladja a 30%-ot a legkisebb bérre kivetett szja, azonban az északi ország azon öt EU-tagállam közé tartozik (Ausztria, Finnország, Olaszország és Svédország mellett), ahol nem országos, hanem ágazati vagy annál alacsonyabb szinten állapodnak meg a munkaadók és a szakszervezetek az adott területen adható legkisebb bérről.
Az szja-val ellentétben társadalombiztosítási járulékot minden országban kell fizetni a minimálbéren foglalkoztatott munkavállalóknak. Ennek mértéke a belgiumi 1% alatti szintről a romániai 35%-ig terjed; Magyarországon 18,5% ez a ráta.