Hat és fél év börtönre, valamint hat év közügyektől eltiltásra ítélte a Tatabányai Járásbíróság B. Szilviót, aki két fiatal zsámbéki táncos és egy édesapa halálát okozta tavaly januárban bedrogozva Tatabánya határában. A férfi a büntetés kétharmada után bocsátható szabadlábra feltételesen. A balesetben az apukáját és a barátait elveszítő egyetlen túlélő, Barnabás, illetve az elhunyt fiúk szülei szerint felháborító ítélet született, írja a 24.
Zoom
B. Szilvió fehér színű, feszülős, hosszú ujjú felsőben, sötét farmerban és szabadlábon érkezett a tatabányai bíróságra. Leült a folyosó végén, és különösebb érzelmek nélkül nézett maga elé. A bírósági folyosó másik felén az áldozatok hozzátartozói beszélgettek egymással. Egyikük többször is elsírta magát. Az egyik áldozat, Cs. Marcell apukája maga elé nézve letörten várta a tárgyalást.
– Nem három család, hanem sokkal több család életét tette tönkre. Igazi példaképek voltak mindannyian. Ötszáz ember volt ott a temetésükön. Amikor az ember kívülállóként nézi a dolgokat, akkor képes reálisan gondolkozni, de ilyenkor roppant nehéz. A törvény szerint tíz évet kaphatna maximum, remélem, hogy megkapja azt a kilenc évet, amit az ügyészség kért rá – mondta az édesapa.
Nem kapta meg...