A magyar kormány terrorszervezetté nyilvánította a csehországi terrortámadásért felelős nemzetközi csoportot - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalára feltöltött videójában szombaton. Kiemelte: Magyarország és a magyar családok biztonságát megvédik.
Orbán Viktor emlékeztetett: Csehországot pénteken terrorista támadás érte, Magyarország pedig ez úton is kifejezi támogatását és együttérzését Andrej Babis cseh miniszterelnöknek és a cseh embereknek.
A közel-keleti háborúval sajnos a terrorizmus olyan helyeken is felütötte a fejét, ahol nem vártuk - mondta a kormányfő.
"Ezért még az éjszaka folyamán egyeztettem a nemzetbiztonságért felelős vezetőinkkel és a csehországi terrortámadásért felelős nemzetközi csoportot terrorszervezetté nyilvánítottuk" - közölte, hozzátéve, ha a csoport (a The Earthquake Faction vállalta a merényletet anticionista felindulásból és a palesztin népirtás ellenzése miatt - a szerk.) bármely tagja Magyarország területére lép, azonnal elfogják.
Orbán Viktor hangsúlyozta: az energetikai létesítmények után a védelmi ipari gyáraknál is meg kellett erősíteni a védelmet.
Rámutatott: a terrorfenyegetettség szintjét már a közel-keleti háború kirobbanását követően megemelték, most ezt a megerősített készültséget fenntartják.
"Akármi is történik, Magyarország és a magyar családok biztonságát meg fogjuk védeni" - emelte ki a kormányfő.
(MTI)
Korábban írtuk:

.jpg)








