Őrizetbe vették Szakács Istvánt, a Megafon influenszerét. Felesége a blogger közösségi oldalán tájékoztatott, hogy férjét szerda reggel elvitték a rendőrök, írja az Index.
A férjem nem követett el erőszakos cselekményt. Mindössze hangot adott a felháborodásának, és azt mondta: ha Orbán Viktort jogtalanul elviszik, azt mi sem fogjuk szó nélkül hagyni – fogalmazott a feleség, hozzátéve, hogy szerda reggel 6 órakor hét rendőr jelent meg az otthonukban.
Hozzátette, "házkutatást tartottak, majd elvitték a férjemet". Kiemelte, hogy feleségként ezt felfogni is nehéz, számára "ez a mai Magyarország egyik legmegrázóbb képe".
Szakács szerdán már korábban kiírta Facebook-oldalára, hogy "letartóztattak", de akkor nem közölt részleteket a történtekről.
Bárhonnan kiszabadítanák Orbán Viktort
Felesége bejegyzésében arra az esetre utalt, amikor Szakács közzétett egy videót, amelyben felszólította Magyar Pétert, hogy "meg ne próbálja" elvitetni Orbán Viktort a "pribékjeivel". A győri influenszer úgy fogalmazott, ha ez megtörténik, "akkor ötszázezer magyar fog menni, és ki fogjuk szabadítani akárhonnan, akárki áll velünk szembe".
Az ügy előzménye az ismert "aranykonvoj-akció", amelyben március 5-én, az M0-s autóút alacskai pihenőhelyén a Nemzeti Adó- és Vámhivatal 7 ukrán állampolgárt, köztük egy egykori titkosszolgálati tábornokot és 2 páncélozott pénzszállító autót állított elő, amelyek összesen 40 millió dollárt, 35 millió eurót és 9 kilogramm aranyat akartak szállítani Ukrajnába.
Az "aranykonvoj-akció" néven elhíresült rajtaütésről azonban azóta kiderült, hogy az ügy több szempontból is sántít, hiszen egyes információk szerint az akció időpontjáról és szükségességéről is maga Orbán Viktor dönthetett .
Az ukrán pénzszállítók ügyvédje, Horváth Lóránt pedig június végén Orbán Viktor, Farkas Örs, Hajdu János és Demeter Tamás gyanúsításával egyidőben elrendelt őrizetbe vételét és letartóztatását indítványozta. Az indítvány indoklásában úgy fogalmaztak, hogy magát a dokumentumot a sajtóban megjelent értesülésekre alapozták. Magyar Péter ezt követően úgy fogalmazott, hogy azonnali választ vár az ügyészségtől, hogy az aranykonvoj ügyében meghallgatták-e már gyanúsítottként Orbán Viktort és Hajdu Jánost.
Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész pedig elárulta, hogy két külön nyomozás is folyamatban van. Az egyik pénzmosás gyanúja miatt áll fenn (ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hatáskörébe tartozik), míg az ügyészség az elfogás során történt esetleges visszaéléseket vizsgálja. Ugyanakkor leszögezte, hogy a kiszivárgó információk veszélyeztetik a nyomozás sikerességét.
Takács szerint terrorcselekmény előkészítése a vád
Az influenszer őrizetbe vételére a Védvonal is reagált, Czunyiné Bertalan Judit, a Védegylet vezetője úgy fogalmazott, hogy "azonnali intézkedést követően a legkiválóbb ügyvédek közül fogjuk biztosítani a jobboldali influenszer jogi védelmét".
A tiszás önkény a rendvédelmi szerveket politikai furkósbotként használja, és mindenkire le akar csapni. A vélemény-nyilvánítás alapjogának szükségtelen és aránytalan korlátozása, ha valakit politikai véleményének kifejtéséért büntetőeljárás alá vonnak – idézi az MTI a közleményt.
A vezető kiemelte, hogy "ezután is fellépünk minden politikai megtorlás és félelemkeltés ellen".
A magát "szexi ellenzéki politikusnak" tartó Takács Péter azonnal reagált a hírre, közösségi oldalán úgy fogalmazott, hogy "a rettegő hatalom ma hajnalban letartóztatta az egyik ismert jobboldali influenszert".
A »bűne« az volt, hogy kitett egy felháborodott posztot, amiben Orbán Viktor belengetett letartóztatásának hírére reagált. A vád: terrorcselekmény előkészítése… – fogalmazott a volt egészségügyi államtitkár.
Xanaxot ajánlott Karsai Dánielnek
Szakács István, a Megafon győri influenszere 2024-ben távozott a közéletből, miután felháborodást váltott ki a TikTok-élőzés közben tett megjegyzése. A férfi videóban reagált arra, hogy Sulyok Tamás köztársasági elnök elutasította Karsai Dániel, a gyógyíthatatlan ALS-betegségben szenvedő alkotmányjogász kérelmét. Karsai pár hónappal később, 2024. szeptember 29-én halt meg.
Akkor úgy fogalmazott, hogy Karsai Dánielnek Xanaxot kellene bevennie, hogyha "olyan állapotban érzi magát". Megjegyzését később minősíthetetlennek nevezte, és jelezte, hogy távozik – talán véglegesen – a közéletből.
Egészen pontosan ezt mondta:
Karsai Dániel kapja be… Azért, mert az életről egyedül a jóistennek van joga rendelkezni. A Karsai Dániel annyira izél. Tehát ha annyira olyan állapotban érzi magát, vegyen be két doboz Xanaxot, oszt viszon’ látásra.
Frissítés: Orbán szerint "szintet lépett az önkényuralom"
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke kiállt a Facebookon Szakács István "jobboldali influenszer" mellett, akit felesége Facebook-bejegyzése szerint szerdán reggel elvittek a rendőrök. A volt miniszterelnök az "önkényuralom" szintlépéseként értékelte a történteket, írja az MTI.
"Szintet lépett az önkényuralom, már akkor is elvisznek a rendőrök, ha kritizálni mered a miniszterelnököt. Ma ő, holnap te. Ne hagyjuk! Csütörtökön 18 órakor tüntetés a Sándor-palota előtt!" - írta Orbán Viktor, utalva arra, hogy a Fidesz és a KDNP demonstrációt hirdetett csütörtök estére az alaptörvény módosítása és a köztársasági elnök elmozdítása ellen tiltakozva.
2. frissítés: "terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntettének megalapozott gyanúja"
– Reggel hat órakor hét rendőr jelent meg a házunk előtt, csöngettek és kiabáltak, hogy engedjük be őket. Bejöttek, házkutatást végeztek. Senki nem mozdulhatott meg. Az egyik fiunk még az ágyban volt, a másik fiúra pedig rákiabáltak, hogy ne mászkáljon, maradjon, ahol van. Én a kanapén ültem – idézte fel a Magyar Nemzet kérdésére Szakács-Tanító Orsolya.
Elmondta, hogy rákérdeztek, mi a vád a férje ellen, amire a rendőrök azt válaszolták, hogy terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntettének megalapozott gyanúja miatt intézkednek.
– Kiderült, hogy István korábbi Facebook-bejegyzésére alapozták az egészet, amit nemrégiben posztolt arról, ha Magyar Péter politikai bosszúból elvitetné a pribékjeivel Orbán Viktort, akkor utcára menne a jobboldali tábor. Bilincsben, vezetőszáron vitték el a férjem – ecsetelte a feleség a részleteket. Arra is kitért, hogy
tudomása szerint nem érkezett feljelentés a férje ellen, a rendőrség saját hatáskörben járt el.
– Nem tudták megmondani, meddig lesz bent István. Rákérdeztem az egyik rendőrnél, aki erre csak annyit mondott, ha ma kiengedik, akkor kiengedik, ha nem, akkor nem – közölte Szakács-Tanító Orsolya.
Hozzátette: a férjének épp csak arra hagytak időt az egyenruhások, hogy a reggeli gyógyszereit be tudja venni, de még a követőinek sem üzenhetett a Facebookon.
3. frissítés: négyórás kihallgatás és rabosítás után szabadon engedték
Szakács István a letartóztatás körülményeiről az Indexnek elmondta, hogy "reggel visított a csengő, ajtót nyitottak, és azonnal berontott hozzájuk négy rendőr a Nemzeti Nyomozó Irodától, illetve további három a Készenléti Rendőrségtől, akik megbilincselték, majd tájékoztatták, miről van szó": a Facebook-videóról, ahol a hatóságok állítása szerint arra buzdított, hogy "ha Orbán Viktort lecsukják, akkor mi ott fel fogjuk harapni a börtön ajtaját, és akkor kiszabadítjuk".
Az "influenszer" tagadta ezt az állítást, és azzal védekezett, hogy csak jogilag fog kiállni a volt miniszterelnök mellett,
de ők azt mondták, hogy egy szót rosszul mondtam, és amiatt van ez az egész.
Szakács István közölte, hogy "házkutatást tartottak nála, de olyat, hogy mindenhova benéztek, terrorcselekményre alkalmas eszközt kerestek", utána bevitték a rendőrségre, kihallgatták, rabosították, majd szabadon bocsátották.
A Megafon influenszere megerősítette, hogy terrorcselekménnyel gyanúsították, és a rendőrség közölte vele, hogy az ehhez hasonló ügyekben tízből kilenc esetben börtön jár ezért, amelyekre példaként a hatóság bombatámadással fenyegető gyerekeket hozott fel.
Szakács István azt is elárulta, hogy már kapott jogi segítséget az ügyben, a felesége azonnal értesítette a Védvonalat, és Czunyiné Bertalan Judit intézkedett.
- Én abszolút azt érzem, hogy ez kormányzati nyomásra történt, tehát ez egy koncepciós ügy − fogalmazott arra a kérdésre, miszerint szerinte van-e ráhatása a kormányzatnak erre az esetre. Hozzátette, hogy mivel "nagyhangú véleményvezér", ezért "el akarnak hallgattatni. Én ezt érzem. Vagy meg akarnak félemlíteni".
A rendőrség akciójáról elmondta, hogy normálisak voltak a hatóságok munkatársai, humánusan folytatták le az eljárást. Bár durvának nevezte, hogy reggel hatkor rángatták ki az ágyából, és azonnal megbilincselték, és bilincsbe verve vitték ki az utcára. A teljes procedúra állítása szerint négy órát vett igénybe, a bevitel után felvették a jegyzőkönyvet, az ujjlenyomatát, majd utána szabadon engedték.
Az eljárás alatt Szakács István saját állítása szerint higgadt volt, miután kiengedték, akkor egy kicsit lelkileg megviselte a dolog, "de ez még jobban megerősített abban, hogy ki kell állnom a hazám mellett és a magyarok mellett. Legfőképp minden magyar mellett, még a tiszások mellett is, akik most tapsolnak, mert ma én, holnap ti". Ugyanakkor megjegyezte, hogy még nem lehet tudni, pontosan mi várható a mai eset után, de bízik az igazságszolgáltatásban.
4. frissítés: BM: az "ismert aktivistával" szembeni ügyben a rendőrség az ügyészséggel egyeztetve járt el
Az ismert aktivistával szembeni ügyben a nyomozóhatóság valamennyi érdemi eljárási cselekményt az ügyészséggel egyeztetve hajtott végre - tájékoztatta a Belügyminisztérium (BM) szerdán az MTI-t.
A tárca közleményében a sajtóban szerdán megjelent hírekkel kapcsolatban azt írta: "tájékoztatjuk a nyilvánosságot, hogy az ismert aktivistával szembeni ügyben a nyomozóhatóság valamennyi érdemi eljárási cselekményt az ügyészséggel egyeztetve hajtott végre".
Közlésük szerint a hatóságok önállóan, a jogszabályoknak megfelelően járnak el.
Czunyiné Bertalan Judit fideszes politikus, a Védvonal vezetője szerda reggel azt tudatta az MTI-vel, hogy a Védvonal hajnalban értesült Szakács István őrizetbe vételéről. A politikus kora délután már arról számolt be, hogy Szakács István otthon van.







