A törvényben rögzített harminc napon belül kell új köztársasági elnököt választani - közölte a miniszterelnök az MTI kérdésére válaszolva a kormányszóvivői tájékoztatón csütörtökön.
Magyar Péter hangsúlyozta: az Országgyűlés feladata megválasztani az államfőt, "hiába próbálják páran dezinformálni az embereket", a jelen alkotmányos rendszerben nem lehet közvetlenül elnököt választani.
Szeptembertől azonban elindul egy átfogó alkotmányozási folyamat, amelybe minden magyar embert szeretnének bevonni, és ott majd lehet változtatni a köztársasági elnök megválasztásának szabályain is - mondta.
Augusztusban átmeneti időre választanak köztársasági elnököt az új alkotmány elfogadásáig, amelyet népszavazás fog megerősíteni - jegyezte meg a kormányfő.