Stefan Gusa, a tömeggyilkos kommunista

Szobrot állít a marosvásárhelyi önkormányzat Stefan Gusa tábornoknak, az 1989-es temesvári, majd bukaresti véres események egyik vitatott kulcsfigurájának. A tiszt nevét viselő alapítvány kezdeményezésére született döntést valamennyi frakció – beleértve a tíz taggal rendelkező RMDSZ-t is – támogatta. Cserében a román pártok képviselői megígérték, hogy amint elkészül Sütő András szobrának dokumentációs terve, ők is megszavazzák annak felállítását.

Elképesztő múltba fordulást produkált a minap Marosvásárhely tanácsa, a magukat magyarnak hazudó RMDSZ-es tanácsosokkal együtt. Annak a kommunista tábornoknak (Stefan Gusa) állítanak szobrot, aki közvetlenül felelős az 1989-es forradalom idején történt temesvári és bukaresti sortüzekért. Akár nevezhetjük coming out-nak is, hiszen ismerjük Markó Béla, Frunda György, Verestóy Attila kommunista múltját. Ám azért az mégiscsak túlzás, sőt egyenesen bicskanyitogató, hogy a Ceausescu-diktatúrától minket megszabadító forradalmat épp három hónappal, annak húszéves évfordulója előtt gyalázzák meg a magyarság által fizetett pribék-politikusok.

Idézzük: „A tiszt nevét viselő alapítvány kezdeményezésére született döntést valamennyi frakció, beleértve a tíz taggal rendelkező RMDSZ-t is, támogatta. Cserében a román pártok képviselői megígérték, hogy amint elkészül Sütő András szobrának dokumentációs terve, ők is megszavazzák annak felállítását. ”

Az ember, hirtelen felindultsága miatt nem is talál szavakat. Gusa tábornok a kommunista diktatúra hadseregében teljesített szolgálatot, mint a Kárpátok Géniuszának is nevezett diktátor hű fegyverhordozója. Az, hogy ő adott volna parancsot a temesvári tömegmészárlás elkövetésére, több mint szóbeszéd. Az 1994-ben elhunyt Stefan Gusa volt az egyike azoknak a tábornokoknak, akik 1989 decemberében belelövettek a temesvári tüntetőkbe. A dossziéval foglalkozó katonai ügyészség 1997-ben Victor Atanasie Stanculescuval és Mihai Chitacal egyetemben bűnösnek találta – tegyük hozzá szomorúan, Romániában legalább volt némi felelősségre vonás.

Gusa még életében tagadta – mint minden komcsi – az ellene felhozott vádakat, mi több, a forradalom hősének tekintette magát, miután 1989. december 20-án a kaszárnyákba parancsolta a Temesvár utcáira vezényelt hadsereget. Döntését valójában a felbőszült, százezres tömeg nyomására hozta, akkor már négy napja tartottak a temesvári csaták, ráadásul a helyi munkások elfoglaltak egy vegyipari kombinátot, aminek a felrobbantásával fenyegetőztek, ha a katonaság nem vonja vissza az utcáról az embereit.

Gusának nemigen volt más választása, a többnyire egyszerű fiatalokból álló, sorkötelezettségüket töltő katonákból álló hadsereggel a háta mögött. Tudhatta azt is, hogy visszavonulása nem jelenti a forradalom leverésének a feladását, hisz a Securitate és az USLA speciális egységei több napon át tartották terror alatt a lakosságot. Arról is tudott, vagy részese volt a bolsevik tábornok, hogy a Securitate, a forradalom első napjaiban, több felkelő holttestét Bukarestbe szállította – egész egyszerűen kilopták a holtakat Temesvárról –, egy krematóriumban elégették őket, majd a hamvakat egy bukaresti csatornába szórták. Gusa ekkor még a kommunista Ceausecu mellett álló hadsereg tábornoka volt.

Egyszóval: Gusa bűnössége csak a kapitalista, neoliberális jelmezbe bújt bolsevikok számára kérdéses. Az RMDSZ-félék számára.

Érdekes, hogy mit mondott a helyi magyar tanácsos egy újságírói kérdésre válaszolva: „Én csak annyit tudok róla, hogy 1989 decemberében ellenezte az oroszok bejövetelét, amiért a románság szemében hősnek számít. A forradalmárok sem tiltakoztak a tervezet ellen, holott a városháza már három hónappal ezelőtt közzétette azt. Ha vér tapad a kezéhez, mint ahogyan ön állítja, nekünk miért nem szólt senki? Ön az első, akitől ilyesmiket hallok Gusáról”.

Elképesztő, hisz' az igazság az, hogy Romániában nem hallgatják el annyira a '89-es eseményeket, mint azt Magyarországon teszik, majd' minden évben, a megemlékezések idején elsorolják a főbb bűnősöket, köztük mindenkor ott van Gusa neve, akinek elítéléséről és haláláról terjedelmesen be is számolt a román sajtó, egyszer sem hallgatva el a szabadságért küzdők eltiprásáért tett erőfeszítéseit. Ilyen körülmények között meri azt állítani Benedek elvtárs, hogy „nem tudott róla”. Ez nyilvánvalóan szemenszedett és gyáva hazugság, vagy ami még rosszabb: igaz.

Ez utóbbi viszont siralmas képet fest a vidámságra amúgy sem sok okot – magyarán nullát – adó erdélyi magyar politikai elitről. Annak „jobb” és baloldalával együtt. Ahol a tehetségtelen politikusok egy húszéves lemezt tesznek fel újra és újra (autonómia), nem törődvén azzal, hogy az idő telik, a világ változik és a globalizáció kíméletlenebb ellenségünk lett a románoknál – lásd még a Csíkszeredában izraeliek által építendő pláza történetét –, ahol az RMDSZ-en kívüli erők vezéregyénisége lepaktál Markóval, alig két évvel azután, hogy Gyurcsányhoz hasonló kártevőnek nevezte a nemzetáruló politikust stb.

Tragédia! A legszomorúbb, hogy az értelmiség és a független gondolkodók hiányától szenvedő marosvásárhelyi – ez igaz egész Erdélyre – magyarság vélhetően tiltakozni sem fog szervezett formában a kommunizmus ilyetén újjászületése ellen. Az antikommunista magyar – mint annyiszor már az elmúlt években – ismét csak a demokratikus érzelmű, antikommunista román társaságára számíthat, ami nem nagy baj, csak rendkívül elkeserítő képet fest arról a magyarságról, amelynek kommunizmus alatti szenvedéséről még a bukaresti parlamentben is megemlékezett Basescu elnök, s amelynek vezetői most a mészáros komcsi tábornok szobrát kívánják felállítani az 1990-es véres március óta a magyar ellenállás szimbólumának is tekintett Maros-parti városban. Ha ennyi nem lenne elég, jöjjön még arcpirító nyilatkozat, ismét a helyi magyar elvtárstól: Benedek István hangsúlyozni kívánta, hogy a döntés meghozatalában számára és az RMDSZ-frakció számára sokkal fontosabb érv volt az, hogy Sütő András is részesüljön szoborban, mintsem hogy a tábornok személyével kezdjenek foglalkozni.

Mintha mindegy lenne, hogy mit és milyen áron érünk el. Nem akarok a halott író szószólója lenni, de kikívánkozik belőlem a kérdés: Ő vajon mit szólna ehhez? Mit szólna ahhoz, hogy egy kommunista mészáros, aki habozás nélkül lőtte volna le Sütő Andrást '89-ben, ha Marosvásárhelyen teljesít szolgálatot vagy ha épp az író van Temesváron, úgy kap szobort, hogy az ő nevével zsarolják a közgyűlés magyar tagjait? Kellett-e egyáltalán zsarolni őket?

Benedek elvtárs nyilatkozataiból kiderül, hogy egyáltalán nem. Számára, számukra csak üzlet volt ez az egész, üzlet két szoborállítás kapcsán, s az, hogy milliókat köptek szembe, tapostak bele a sokat szenvedett lelkükbe – magyarnak, románnak és szásznak egyaránt – számukra semmit sem jelent. Mint ahogy az sem, hogy egy nemzet arcát égetik szénné a totalitarizmus ellen küzdő nemzetek polgárai előtt. A marosvásárhelyi magyarság erejének és tisztánlátásának fokmérője lesz az, hogy kimegy-e tiltakozni a szobor felállítása ellen vagy beletörődik abba, hogy az általa választott képviselők mutyija döntsön mindenről, nem törődve azzal, hogy így a kereskedelmi forgalomba kerül az önbecsülés, a nemzeti öntudat és az egyén igazságossága.

Kíváncsian várjuk az antikommunista és a temesvári forradalomban keményen harcoló Tőkés püspök mit szól elvtársainak ehhez a lépéséhez? Futja-e tőle legalább egy kioktató nyilatkozatra – egyebet úgysem nagyon szokott produkálni –, vagy esetleg a közösen megszerzett konc – brüsszeli bársonyszék – felett érzett aggodalmában e felett is szó nélkül siklik majd át?

Egy valami azonban megbocsáthatatlan marad. A szégyenteljes alkuval, mely arról szól, hogy a komcsi mészáros szobra cserébe a Sütő-szoborért, a helyi magyar vezetők megtették azt, amire vélhetően senki sem gondolt volna. Majdhogynem napra pontosan négy évvel az író halála és húsz évvel a kommunizmus bukása után, ismét azok foglyává tették Sütő Andrást, akik ellen világéletében bátran küzdött. A kommunisták rabja lett, nyilvános emlékének lehetőségét is egy komcsi mészárosnak köszönheti. Undorító!

A Jobbikhoz hasonló, fiatalokból álló és tabudöntögető erdélyi magyar politikai mozgalom nemhogy szükségszerű, hanem megmaradásunk alapfeltétele! Ébresztő!