Az ellenzéki Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) nagy fölénnyel megnyerte a hétvégi csehországi képviselőházi választásokat - derült ki voksokat összeszámláló Cseh Statisztikai Hivatal szombat esti jelentéséből.
Az Andrej Babis volt kormányfő által vezetett mozgalom a leadott szavazatok 34,63 százalékát kapta meg, a második helyen a három kormánykoalíciós pártot magába foglaló Spolu (Együtt) koalíció végzett 23,29 százalékkal, míg a harmadik helyet a kormánykoalíció negyedik tagja, a Polgármesterek és Függetlenek (STAN) mozgalom szerezte meg 11,19 százalékkal - olvasható a statisztikai hivatal honlapján a szavazatok 99,81 százalékának összeszámlálásakor.
Zoom
Fotó: Reuters
Rajtuk kívül még további három párt került be a parlamenti alsóházba: a Cseh Kalózpárt 8,89 százalékot, a Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD) mozgalom 7,80 százalékot, az Autósok Önmaguknak párt pedig 6,78 százalékot kapott a voksoláson.
Ennek alapján a 200 tagú képviselőházban az ANO 80, a Spolu 52, a STAN 22, a Kalózpárt 18, az SPD 15, az Autósok pedig 13 mandátummal fognak rendelkezni.
A képviselőházi választásokon 26 párt, mozgalom és koalíció indult. A kommunisták által vezetett Stacilo! (Elég volt!) baloldali szövetségnek nem sikerült átlépnie az ötszázalékos parlamenti küszöböt.
A választási részvétel 68,92 százalékos volt, ami a harmadik legmagasabb az 1989-es rendszerváltás után.
Az ANO Csehország 13 régiójában végzett az első helyen, csak Prágában lett az első a Spolu koalíció.
Az SPD-vel és Autósokkal tárgyalna külső támgatásról
A csehországi választáson győzelmet arató ellenzéki Andrej Babis az eredmények közzététele utáni első sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy célja egypárti kormány létrehozása, amelynek támogatásáról a Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD) mozgalommal, valamint az Autósok párttal kíván tárgyalni.
Az Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) mozgalom vezetője kizárta, hogy tárgyaljon a jelenlegi kormánypártokkal, amelyek szerinte tönkretették Csehországot, és nem teljesítették választási ígéreteiket.
"Mi mindig teljesítettük ígéreteinket, most is így lesz. Célunk, hogy Csehország a legjobb hely legyen az élethez Európában" - szögezte le.
Babis megerősítette, hogy újra kormányfő szeretne lenni, s bízik abban, hogy a kormányalakítás nagyobb problémák nélkül fog lezajlani. Azt mondta, hogy a kormány félévente nyilvánosan beszámolna tevékenységéről.
Kérdésre válaszolva azt is kijelentette, hogy "kormányuk első ülésén elutasítják a migrációs paktumot".
Az ellenzéki pártelnök "történelmi sikernek" minősítette az ANO választási eredményét, s kijelentette, hogy politikai karrierjének "ez az abszolút csúcsa".
A sajtótájékoztatón Andrej Babis hangsúlyozta, hogy a választási siker "csapatmunka eredménye", és köszönetet mondott a választóknak a támogatásért.
Petr Fiala kormányfő sajtótájékoztatóján elismerte a kormányoldal vereségét, és gratulált Andrej Babisnak a választási győzelemhez. A kormányfő úgy vélte, hogy a mostani választásokon "a szélsőséges és populista erők győztek".
"A demokráciában a választások eredményét el kell fogadni, mi most ezt megtettük" – szögezte le újságírók előtt Petr Fiala.
"Győzött az igazság! "
Győzött az igazság! - írta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton közösségi oldalán miután, Andrej Babis pártja megnyerte a cseh parlamenti választásokat.
A miniszterelnök úgy fogalmazott: "Andrej Babis meggyőző fölénnyel győzött a cseh parlamenti választásokon. Nagy lépés Csehországnak, jó hír Európának".Gratulálok, Andrej! - írta Orbán Viktor bejegyzésében.
Frissítés: Szijjártó a V4 újraéledését reméli
Bravó, Andrej Babis - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton közösségi oldalán, miután Andrej Babis pártja megnyerte a cseh parlamenti választásokat.
Hozzátette, Bravó, ANO és Motoristé!
Újabb patrióta kormány Közép-Európában! Hamarosan újraéled a V4 is! - fogalmazott Szijjártó Péter.
(MTI)