Csütörtökön délelőtt tartotta meg szokásos évértékelőjét Vlagyimir Putyin, melynek elején a gazdasági helyzetről ejtett néhány szót. Mint mondta, a gazdaság növekszik, függetlenül a külső fenyegetettségektől. Az idei gazdasági növekedés 3.9 százalék lesz közlése szerint, ugyanakkor elismerte, intő jel, hogy 9 százalékos az infláció a hazájában, írja a BBC nyomán a 24.
Arra a kérdésre, hogyan lehet megküzdeni az emelkedő kenyér- és üzemanyagárakkal, az orosz elnök úgy felelt, egyes termékek fogyasztása jobban növekedett, mint az elérhető kínálat. Hozzátette, az oroszok a globális átlag dupláját fogyasztják el például húsokból, de az is baj, hogy nincs elég tej, hogy megfelelő mennyiségű vajat készítsenek, holott óriási a kereslet rá, ezért is emelkedik az ára.
A nyugati szankciók véleménye szerint nem kulcsfontosságúak a gazdasági nehézségeket illetően.
Ezt követően beszélt az ukrajnai háborúról, ahol szerinte a győzelem egyre közelebb van. Mint mondta, a helyzet drasztikusan változik, az orosz katonák négyzetkilométernyi területeket foglalnak el nap mint nap. A háború komplikált, de közel vannak ahhoz, hogy megoldják a különleges katonai akció elsődleges feladatát, mondta.
A novemberben Ukrajnában élesben tesztelt Oresnyik hiperszonikus rakétáról azt mondta Putyin: esélytelen, hogy nyugati technológiával hatástalanítani tudják azt.
Tartsunk egy kísérletet vagy egy párbajt! Válasszunk ki egy célpontot Kijevben, vigyék oda a nyugati légvédelmi rendszereket, és nézzük meg, hogy ki tudják-e lőni! Érdekes lenne számunkra.
🇺🇸🇷🇺🇺🇦‼️🚨 AMERICA CHALLENGED BY PUTIN!— Lord Bebo (@MyLordBebo) December 19, 2024
"Let's conduct an experiment. They can gather all their air defense in Kyiv in one place, and we will hit them with the Oreshnik! Let’s see what happens and if they can shoot it down!”
— Putin challenged the whole west to a missile off pic.twitter.com/sz7q9lXUrZ
A nukleáris doktrína megváltoztatásával kapcsolatban arról kérdezték Putyint, átment-e a Nyugat számára az üzenet, hogy Oroszország megfontolhatja a nukleáris fegyverek alkalmazását, ha egy atomhatalom által támogatott hagyományos rakétatámadás érné.
Erre úgy felelt: „nem tudom, ezt tőlük kellene megkérdezni.”
Bejelentette, hogy beszélni akar a Moszkvába menekült Bassár el-Aszad szír diktátorral. Állítása szerint még nem találkoztak, de tervben van.