Heti progresszió rovatunk keretében is volt már szó különböző videójátékokról, melyeket az LMBTQ-lobbi szolgálatába állítottak, sőt, konkrétan a Pókember kalandjainak első része is szóba került már. A játék felett bábáskodó Insomniac Games különösen ismeretes arról, mennyire túltolja a „tolerancia” szekerét, de amint hamarosan látni fogjuk, ennek is van azért határa, ha üzletről van szó.

Első sorban leszögezném, hogy a Marvel’s Spider Man 2 még nyugati léptékekkel mérve is különösen progresszívra sikeredett, melyet tucatnyi erről értekező cikkel is lehet bizonyítani. Számomra a TheGamer írása említésre méltó, nemes egyszerűséggel a cikk címének köszönhetően, amely szimplán csak annyit mond: „Queerness is everywhere in Spider-Man 2”.

Valóban, az LMBTQ tényleg teljesen leuralta a játékot, amely még nyugati mértékkel sem reprezentálja ennek a társaságnak a valós társadalmi beágyazottságát, a támogatottságát meg végképp nem. Ebben az esetben már nem elégedtek meg annyival, hogy New York utcáit szivárvány- meg transzzászlókkal nyomják tele, különböző street artok és ravaszul elrejtett apróságok hirdetik az LMBTQ nyomulását, de ha ez nem lenne elég, Manhattan egyik utcája az összes létező aberrált zászlót felvonultatja számunkra.

Hogy az univerzum egyik szereplője, Fekete Macska biszexuális, már egyáltalán nem is meglepő, sőt, az elmúlt éveket végiggondolva már-már inkább természetes és magától értetődő (igen, lassan az lesz a lázadó, aki simán „csak” heteró), de ami igazán nagy „újítás” volt az alkotók részéről, az az, hogy ezek az érzékenyítő tartalmak (nem csak a szexualitás témakörében) már nem kizárólag passzív, de aktív módon is megjelennek a játékban küldetések formájában.

Ennek az egyértelmű legalja, amikor Miles Morales (a fekete bőrszínű Pókember, ez is már olyan „természetessé” vált az évek során, hogy külön meg sem említem) iskolájában két egymásba szerelmes személyt kell összeboronálni. Ez önmagában még lehetne egy mellékes, „lazítós” szegmense a játéknak, ám mint aztán kiderül, két férfiról van szó a küldetésben. Sőt, a helyzet még ennél is rosszabb, hiszen nem egyszerűen csak összehozni kell őket – mivel már együtt vannak – hanem segíteni nekik, hogy „merjenek” együtt megjelenni az iskola Homecoming eseményén (utóbbit nehéz lefordítani, lényegében az öregdiákok látogatása egykori iskolájukba, de a lényeg, hogy két férfiról van szó). Érezzük a nyomást, az érzékenyítést? Már nem is arról van szó, hogy jöjjenek össze aztán távozzanak, hanem abban kell segíteni, hogy a „biztosan előítéletes” többségi társadalmat megkerülve segítsünk nekik, hogy merjenek szegények elmenni az eseményre ebben a „fasiszta világban”. Kissé kiforgatott értelmezése a „hős ott segít, ahol kell” elvnek.

Érzékenyítés egyébként más téren is van, például ún. „fenntartható fejlődést”, környezettudatosságot propagáló mellékküldetések alkalmával. Ezzel amúgy nincsen baj, kivéve, hogy nem igazán értem, mit keresnek egy alapvetően sztoriközpontú akciójátékban, valamint, hogy egyáltalán miért kell ezeket egy videójátékba beleerőltetni, főleg, hogy a játék stílusa és kiterjedt univerzuma inkább olyan mellékküldetéseket támogatna, amelyek, mondjuk, hozzátesznek a cselekményhez, kiszélesítik, kiszínesítik (nem úgy!) a világot stb. A környezettudatosságot pedig elsősorban a multinacionális vállalatoknál, a szuperhatalmak politikai-gazdasági elitjénél és a harmadik világ ijesztően szaporodó lakosságánál kellene tudatosítani, nem egy átlaggémernél.

Amúgy meg, ha már „fenntartható fejlődés”, ezt is sikerült egy kicsit LMBTQ-kompatibilissé tenni amolyan elborult módon, ugyanis az egyik tudós, aki egy méhpopuláció megmentésén dolgozik nembináris identitású. Ez mégis mi a f*sznak kellett ide, már bocsánat? Nem lett volna elég, hogy a méhek megmentésén dolgozik? Ugyanúgy nem értettem azt sem – s ez már nem környezetvédelmi téma – hogy mégis miért érdekes az, hogy megtanítunk valakit graffitizni egy süketnéma kislánnyal, merthogy van ilyen szegmens is? Még egyszer mondom, egy sztoriközpontú akciójátékban! Nem a süketnémákkal van a bajom, ne értse félre senki, de, hogy ez nem illik a Marvel’s Spider Man videójátékos univerzumába, az egészen biztos, e helyett bőven lehetett volna inkább a cselekményt bővíteni.

Mindezeket a játék launch trailere persze egyáltalán nem említi, és nem véletlenül, ugyanis mindennek van egy határa. Ez pedig a gazdasági érdek.

Arra már számtalanszor hoztunk tanúbizonyságot, hogy a nagyvállalatok, cégek, termékek stb. számára addig fontos a „diverzitás”, amíg az profitot termel. Annak ellenére, hogy a túltolt woke-ba már több vállalat is belebukott, bizony mind a mai napig több szektorban is extra profitra számíthat az, aki telepakolja a dolgait ilyen tartalmakkal. Legalábbis Nyugaton.

Ugyanis Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek megteszi, vagy inkább megteheti azt, amit csak kevesen. A játék cenzúrázottan jelenhetett meg ezekben az államokban, ami azt jelenti, hogy az összes LMBTQ-zászlót és egyéb csetreszt kiszedték belőle, az említett homoszexuális küldetésben pedig a két férfi már nem egy pár, csak barátok.

Ilyenkor nyal vissza az a bizonyos fagyi, ugyanis nem egy, nem két helyen láttam az „LMBTQ-közösség” hasznos idiótáinak felháborodását, mondván az Insomniac Gamesnek pusztán a profit a fontos, és ahol LMBTQ nélkül adható el egy játék, akkor ott úgy értékesítik. Nahát, micsoda meglepő váratlan fordulat! Egy cégnek a profitmaximalizálás a fontos, és nem mindenféle „queer ember” jogai? Nem is gondoltam volna!

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info

- Agresszív nyomulás - ostrom alatt a videójátékok világa is (I. rész)

- Agresszív nyomulás - ostrom alatt a videójátékok világa is (II. rész)

- Agresszív nyomulás - ostrom alatt a videójátékok világa is (III. rész)