Az ukrán katonák kifejezetten elégedetlenek az Egyesült Államok által leszállított Abrams harckocsik harctéri teljesítményével – derül ki egy CNN által készített harctéri beszámolóból, melyet a Portfólió szemlézett.
Zoom
A riport azzal kezdődik, hogy bemutatják: rengeteg diplomácia, képzés, felkészülés előzte meg a korábbi háborúkban jól teljesítő Abrams harckocsik ukrajnai bevetését. Az orosz drónok és az ukrán időjárás azonban teljesen felkészületlenül érte az amerikai Abrams harckocsikat és kezelőiket: az amerikai harckocsik egyszerűen nem működnek az elvárások szerint.
A páncélzat nem megfelelő ebben a korszakban. Nem védi meg a személyzetet. Ma már a drónok háborúja folyik. Szóval, ha kimozdulunk a tankkal, megpróbálják eltalálni. Elsőszámú célpont a harctéren – mondják ukrán harckocsizók az amerikai lapnak.
Arra is kitértek, hogy a „legendás” Rh-120-as löveg egyáltalán nem teljesít olyan jól, mint gondolták: ennek főleg az az oka, hogy páncéltörő lőszert kaptak csak hozzá, ez teljesen használhatatlan például épületek, gyalogsági állások ellen.
17 lövést adtunk le egy házra, és még mindig állt – magyarázta egy ukrán harckocsizó.
Hozzátették: még mindig jobbak, mint a szovjet tankok, de a tűzerő és a túlélőképesség mellett a műszaki megbízhatóság is problémákat okoz: az egyik Abrams harckocsi ironikus módon épp a CNN stábja előtt robbant le.
A CNN hozzáteszi: a harckocsik a NATO igényeinek megfelelően lettek kifejlesztve, megfelelő használatukhoz jelentős tüzérségi és légi támogatás kellene, de ez az ukrán haderőnek nincs meg.
Az ukrán kezelők azzal is viccelődtek, hogy legalább az oroszok el tudtak egyet vontatni Moszkvába, nekik bezzeg még ez se megy, mert a műszaki járműveik nem bírnak a túlságosan nehéz amerikai vasakkal.
A CNN videója itt tekinthető meg.