Berlinbe repült az ukrajnai elnök, hogy ott a német kancellár társaságában online megbeszélésre üljön össze szerda délután Donald Trumppal és a NATO több európai tagjának vezetőjével két nappal Vlagyimir Putyin és az Egyesült Államok elnökének alaszkai találkozója előtt – írja a Reuters.
Zelenszkij Friedrich Merzcel külön is tárgyal, és délután közös sajtótájékoztatót tartanak, továbbá megbeszélés lesz a "tettrekészek" koalíciójának tagjai között is – értesült az Unian.
A megbeszélést Zelenszkij és a korábban közös közleményt kiadó vezetők – a német kancellár, a brit, az olasz és a lengyel kormányfő, a francia és a finn elnök, valamint az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen – azért kezdeményezték, hogy tisztázzák az európai álláspontot, mielőtt az orosz elnök és Trump Ukrajna rovására állapodnának meg, túlzottan az orosz érdekeket érvényesítve.
Putyin jó előjelekkel mehet a pénteki találkozóra, nemcsak azért, mert Trump különmegbízottja, Steve Witkoff találkozója után amerikai részről többször elhangzott, hogy Oroszország az általa indított háborúban az Ukrajnától elfoglalt területekből bizonyosan megtarthatna valamennyit, hanem azért is, mert a hét elején rég nem látott előretöréssel javította pozícióit Kelet-Ukrajnában.
Putyin közvetlen célja, hogy megszerezze Donyeck megye teljes területét – ehhez több komolyabb erődítés állja útját, részben a most orosz részről sikeres előretöréssel kimozdított frontvonalon Pokrovszk környékén, valamint északabbra Szlovjanszk és a megye ideiglenes székhelyeként szolgáló Kramatorszk térségében –, valamint, hogy bebiztosítsa a részlegesen ellenőrzött Herszon és Zaporizzsja megyékben megszerzett területek feletti ellenőrzést, és elfogadtassa a 2014-ben visszacsatolt Krím feletti orosz fennhatóságot.
Zelenszkij kedden azt bizonygatta, hogy Ukrajna nem vonul ki Donyeck megyéből, és nem ad át területeket az agresszornak, a front jelenlegi helyzete azonban nem az emberhiánnyal is küszködő és az utóbbi időben a hadvezetésben is akadozó ukrán hadseregnek kedvez.
Számháborúval próbálkozik Kijev, de ha az 531-18 aránynál kisebbet hazudtak volna, talán hihetőbb lenne
Az orosz-ukrán háborúban egyik fél sem különösebben árulja el, hogy mekkorák a saját veszteségeik, ebben most egy kicsit kivételt tett az ukrán elnök – vezeti fel a kijevi propagandaszámokat az Euromaidan Press.
Zelenszkij azt állítja, a frontvonalon a veszteségek továbbra is 1:3 arányban oszlanak meg, méghozzá a támadók javára. Ebben az esetben ez a negatív helyzet, mivel a több veszteséget jelent.
A zsidó politikus az augusztus 11-i adatokat hozta fel erre példaként:
  • az orosz oldal veszteségei: összesen 968 fő veszteség, 531 halott, 428 sebesült és 9 elfogott katona;
  • az ukrán oldal veszteségei: összesen 340 fős veszteség, 18 halott, 243 sebesült és 79 eltűnt személy.
Az elnök által közölt további állítólagos adatok:
  • a teljes személyi állományban 1:3 előny mutatkozik Oroszország javára;
  • tüzérség szempontjából 1:2,4-es fór mutatkozik Moszkvának;
  • de FPV-drónok tekintetében 1,4:1 előnyben van Ukrajna.
Azzal persze nem dicsekedett el, hogy az oroszok éppen számottevő sikereket érnek el a frontvonalon, különösen Donyeck megyében, ahol az elmúlt napokban komoly áttörésről számoltak be.
Frissítés: Macron szerint Trump csak tűzszünetet szeretne
Két nappal a tervezett amerikai és orosz elnökök közötti csúcstalálkozó előtt Donald Trump amerikai elnök több európai vezetővel is videókonferencián egyeztetett. A hívásra azután került sor, hogy több európai vezető is aggodalmát fejezte ki, hogy az amerikai–orosz csúcson Ukrajna nélkül Ukrajna számára káros megállapodást köthet a két elnök. Először az Európai Unió 26 tagállama adott ki közleményt – az egyedüli távolmaradó Magyarország volt –, majd Friedrich Merz német kancellár szervezett több videókonferenciát is szerdára, miközben Zelenszkijt is vendégül fogadta Berlinben.
Először kettőkor a két vezető az EU vezetői mellett a brit, a finn, a francia, lengyel, olasz állam- vagy kormányfőivel, valamint Mark Rutte NATO-főtitkárral tárgyaltak, majd délután háromkor ehhez a híváshoz csatlakozott három órakor Donald Trump és alelnöke, az egyébként épp Nagy-Britanniában nyaraló J.D. Vance.
A videókonferencia után először Emmanuel Macron francia elnök nyilatkozott, aki elárulta, hogy Donald Trump az alaszkai találkozón tűzszünetet akar elérni Vlagyimir Putyinnal.
A Reutersnek nyilatkozó francia elnök azt is elmondta, Trump biztosította őket arról, hogy Ukrajnával kapcsolatos területi kérdésről nem lehet Ukrajna nélkül tárgyalni, ami a francia elnök is támogat. Macron ezenkívül elmondta, egyértelművé tették Trumpnak, hogy Ukrajna számára biztonsági garanciákat kell adni.
"Feltételeket" szabnának a jelentéktelenné silányodott EU-tagállamok
A Trumppal folytatott egyeztetés után magyar idő szerint valamennyivel négy óra után Friedrich Merz német kancellár és Zelenszkij közös sajtótájékoztatót tartott Berlinben, ahol részletesebben beszéltek a találkozóról.
Zoom
Fotó: John MacDougall / AFP
A német kancellár először diplomatikusan megköszönte Zelenszkijnek, hogy személyesen részt vett, és szerinte találó, hogy ma került sor a videókonferenciára, miután 64 évvel ezelőtt ugyanezen a napon kezdték el építeni a berlini falat. Szerinte a fal akkor Németország és Európa szétválásának a szimbóluma lett, de azt sikerült leküzdeni, azonban Oroszország inváziója ismét szétválasztja Európát.
Merz ezután kijelentette, az európai vezetőknek az a céljuk, hogy a pénteki Trump–Putyin-találkozó jól sikerüljön, és ennek érdekében mindent megtesznek.
A sajtótájékoztatón a kancellár elmondta, hogy a videókonferencia során az európai vezetők három fontos követelést fogalmaztak meg, amiket szerinte Trump is elismert:
  • a további egyeztetéseken Ukrajnának is helyet kell biztosítani a tárgyalóasztalnál;
  • bármilyen nemű megállapodást először egy tűzszüneti megállapodásnak kell megelőznie – ezzel Macron szerint Trump is egyetértett;
  • Ukrajna hajlandó területi kérdésekről tárgyalni, ugyanakkor "a határait nem változtatja meg".
Merz elmondta, elfogadhatatlan, hogy egy ország erőszakkal változtassa meg a határokat, valamint Ukrajnának robosztus biztonsági garanciákat kell kapnia, hogy a jövőben Oroszország nem támadná meg ismét.
Merz szerint Trumppal konstruktív megbeszélést folytattak, és az amerikai elnök nagyrészt egyetért az európai állásponttal.
Van remény arra, hogy valami el fog mozdulni. Van remény arra, hogy Ukrajnában béke legyen – zárta Merz a sajtótájékoztatóját.
Zelenszkij még mindig azt hiszi, lesz szava a rendezésben
Merz után Zelenszkij beszélt röviden, mielőtt újságírói kérdésekre válaszoltak. Zelenszkij megköszönte Merznek, hogy csapatával megszervezték a videókonferenciákat és hálás az eddigi támogatásoknak. (Trump ugyanis megtanította köszönetet mondani, ez korábban nem volt jellemző, csak a fajtajellegesen pimasz követelőzés - a szerk.) Hangsúlyozta az európai egységet, valamint az európai szövetségesekkel folytatott intenzív koordinációt.
Az ukrajnai elnök elmondta, mindegyik vezető, aki részt vett a mai egyeztetéseken, békét szeretne Ukrajnában és Európában, valamint megállapodtak az alapelvekben, amit Donald Trump követni fog pénteki tárgyalásán orosz kollégájával.
– Ami Ukrajnát érinti, azt Ukrajnával kell megvitatni – összegezte utóbbit röviden az elnök, majd hozzátette, hogy Trump támogatja a tűzszünetet és a biztonsági garanciákat Ukrajnának. Azt is hozzátette, Oroszországnak "nem szabad" vétójogot kapnia Ukrajna NATO-hoz való csatlakozása kapcsán.
Új szankciók, Putyin (most nem halálos beteg, hanem csak) blöfföl stb.
Az "ukrán" elnök szerint új szankciók kellenek, mivel Putyin állításával ellentétben azok valóban hatásosak Oroszországgal szemben, és szerinte annak kell a fő üzenetnek lennie Alaszkában, hogyha Putyin nem hajlandó tűzszünetet kötni, akkor újabb szankciókat vethetnek ki Moszkvával szemben.
Putyin blöfföl – az egész frontvonal mentén próbál előretörni. Putyin arról is csak blöfföl, hogy nem érdeklik a szankciók, és hogy azok nem működnek – fogalmazott az elnök.
A találkozó után a "tettrekészek" koalíciója is tart egy egyórás egyeztetést, ahol átbeszélik az elhangzottakat a Trumppal és Vance-szel folytatott beszélgetésről. Donald Trump magyar idő szerint 17 órakor vesz részt egy nyilvános eseményen Washingtonban, így valószínűleg akkor az újságírók kérdezhetik az elnököt a szerdai diplomáciai egyeztetésről.
Egyébként a tárgyalásoknak már most volt egy diplomáciailag érdekes esete: míg Donald Tusk képviselte Lengyelországot az első videókonferencián, addig a Donald Trumppal folytatott egyeztetésen már az új elnök, Karol Nawrocki.
(Reuters - Unian - Euromaidan Press - Portfólió - Telex - Index nyomán)