Emmanuel Macron francia elnök magas rangú diplomatája kedden Moszkvában járt, ahol orosz tisztviselőkkel folytatott tárgyalást egyebek mellett az orosz-ukrán háborúról – közölte egy, a találkozóról tudomással rendelkező forrás, valamint két diplomáciai forrás a Reutersszel.
Az első forrás szerint Emmanuel Bonne, aki 2019 óta vezeti Macron diplomáciai stábját, a Kreml tisztviselőivel találkozott. Ennél több részletet nem közölt, csupán annyit mondott, hogy a megbeszélések célja a párbeszéd fenntartása volt a kulcsfontosságú kérdésekről, mindenekelőtt Ukrajnáról.
A francia elnöki hivatal sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta az értesülést, ugyanakkor közölte: "ahogyan az elnök tegnapi, rögtönzött nyilatkozatában is elmondta, technikai szintű egyeztetések zajlanak, teljes átláthatóság mellett, Volodimir Zelenszkij elnökkel és a fő európai partnerekkel egyeztetve."
A két diplomáciai forrás szerint a szövetségeseket előzetesen tájékoztatták a kezdeményezésről, és Bonne tárgyalásokat folytatott Jurij Usakovval, Vlagyimir Putyin orosz elnök külpolitikai tanácsadójával.
A francia elnök kedden arról beszélt, hogy fontolgatja a kapcsolatfelvételt Vlagyimir Putyinnal az ukrajnai háború ügyében.
- Fontos, hogy az európaiak helyreállítsák a saját tárgyalási csatornáikat - fejtette ki Macron, aki már decemberben is felvetette ennek a lehetőségét, amennyiben az amerikai közvetítésű tárgyalások megakadnak.
Macron szerint Moszkvában továbbra is csekély a hajlandóság a tűzszüneti tárgyalásokra, ennek ellenére nyitva hagyja a párbeszéd lehetőségét. Kedden hozzátette, hogy szakértői szinten már zajlanak megbeszélések.
A Kreml szerdán azt közölte, hogy mindössze alacsony szintű egyeztetések zajlanak Oroszország és Franciaország között, a két államfő esetleges egyeztetéséről azonban még nincs bejelentenivalójuk.
(Portfólió)







