Az emberi rasszok egymáshoz való viszonya tudományos módon még nem tisztázott. A legtekintélyesebb folyóiratokban is mind a mai napig heves viták folynak arról, hogy egymás mellé vagy egymás alá kell-e rendelni a különböző emberfajtákat. A harc nincs kiegyenlítve. Jogvédők oldalán, akik szenvedélyesen küzdenek az emberi egyenlőség álláspontjáért, tudósok ezrei, tízezrei dolgoznak, és dollármilliókat felemésztő kutatásokkal, felmérésekkel próbálják bizonyítani saját igazukat. Ezért is nagyon érdekes, hogy a frontot a túloldalon harcoló néhány tucat rasszista tudós is sikeresen tudja tartani már évtizedek óta. A lövészárkok jelenleg ott húzódnak, hogy vajon a barna bőrűek bizonyítottan elmaradott értelmi képessége genetikailag meghatározott-e vagy sem. (Kuruc.info: portálunk egyébként nem állítja, hogy csak a fehérek lehetnek intelligensek. Ázsia különféle színárnyalatú népei számos tiszteletre méltó magaskultúrát hoztak létre, a japánok, kínaiak, koreaiak intelligenciája, szorgalma közismert. A világszerte kitűnő munkaerőként számon tartott, képzett hinduké is, akik pedig egy helyütt éltek a hozzánk került cigókkal. Téves módon sokan hiszik, hogy az indiai hinduknak szerves köze volna réti niggereinkhez, ám csak annyi, hogy, valószínűleg nem véletlenül, elűzték a parazitizmuson kívül mást évezredek óta felmutatni képtelen kolompárékat. Sajnos Európa irányába - a szerk.) Ha kiderül, hogy a négerek biológiailag butábbak a fehéreknél, akkor az utóbbi hatvan év könyveit egyszerűen eltüzelhetjük, és alapjaiban kell megváltoztatnunk – mondjuk az európai bevándorláspolitikát.

Mindezek tükrében érdekes, hogy ma a politikában a kérdést eldöntöttnek tekintik, és tényként kezelik, hogy az emberi rasszok között nincs értékbeli különbség. Magyarországon is ez az álláspont a hivatalos, olyannyira, hogy ha valaki ennek az ellenkezőjét állítja, akkor annak szembe kell néznie a törvény erejével. Úgy is mondhatnánk, hogy Európában a jelenlegi politikai és társadalmi berendezkedés egy – még csak nem is erős – tudományos valószínűségre épül, vagyis néhány szépen hangzó eszme nevében kockára teszik az emberi civilizáció jövőjét. Mert mi van akkor, ha a tudományos vita végén a rasszistáknak lesz igazuk, és kiderül, hogy az emberfajták között súlyos értékbeli különbségek vannak? Ki lesz a felelős az Európába telepített alacsonyabb rendű emberek millióiért? Felelősségre lehet-e majd vonni a liberalizmus képviselőit, mert ilyen súlyos problémát idéztek elő a kontinensen? Fel lehet-e őket majd akasztani? És lehet-e rehabilitálni mindazokat, akiket egy tévedés következtében ítéltek, és bélyegeztek meg?

Ma a világban uralkodó eszmék alapja egy hazugság. Az Európai Unió alapja is az. Azt hazudják nekünk, hogy az emberi egyenlőség tudományosan bizonyított. Ez nem így van. Még semmi sincs bizonyítva és semmi sincs eldőlve. Az emberi egyenlőség jelenleg csak egy mítosz, aminek nincs kézzelfogható alapja. Ráadásul az irdatlan túlerővel harcoló maroknyi, felelősségteljesen gondolkodó tudós oldalán ott áll a legütőképesebb érv, amellyel a jogvédők egyszerűen nem tudnak mit kezdeni, és ez az érv nem más, mint a mindennapi gyakorlat. Idősebbeknek talán ismerősen csenghet ez a kifejezés. Bizony-bizony, a mindennapi gyakorlat bizonyító ereje a kommunista ideológia alapjául szolgáló dialektikus materializmus egyik legfőbb alapelve. Marx, Engels és Lenin könyvek tucatjaiban nyilvánította ki, hogy a mindennapi gyakorlat a legfőbb érv, amely előtt csak meghajolni lehet. Nézzük, ma mit bizonyít számunkra ez a legfőbb érv itt, Európában.

A Kádár-korszak köztudottan a magyarországi cigányok aranykora volt. A hatalom horribilis összegeket ölt bele abba a programba, amely során cigány családok ezreit költöztették ki szinte erőszakkal a települések szélein fekvő sárkunyhóikból – amely körülmények között becslések szerint a csecsemőhalálozás még a huszadik században is meghaladta a 30%-ot – és cserébe új építésű, összkomfortos, civilizált lakásokat kaptak, amelyek ablakából éppen csak a muskátli hiányzott. A cigányoknak mindezért az ég adta világon semmilyen ellenszolgáltatást nem kellett nyújtaniuk. Természetesen kaptak munkát is és azzal együtt tisztes fizetést, amelyből elég szépen el lehetett éldegélni – bár meg kell jegyezni, hogy a cigányok egy igen jelentős része azokban az időkben sem dolgozott, amikor pedig kötelező lett volna.

Az emberiség történelmében népcsoport még sohasem kapott akkora lehetőséget, mint a magyarországi cigányság a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas években, és amit mi sem bizonyít jobban, minthogy a lélekszámuk az 1970 és 1990 között eltelt időszakban körülbelül megduplázódott. Ezzel szemben mit látunk, ha a cigányokra nézünk ma? Ugyanott vannak, ahonnan harminc évvel ezelőtt kiemeltük őket. A beléjük ölt irdatlan mennyiségű állami támogatással – amellyel autópályát építhettünk volna a Kínai Nagyfalig – csak azt értük el, hogy a duplájára szaporítottuk őket, vagyis a minőségi változás helyett mennyiségi változást értünk csak el. Az ingyen kapott gyönyörű lakásokból undorító putrik lettek, a felfalt milliárdos segélyek utolsó fillére is kárba veszett, és ha ránézünk egy találomra kiválasztott képviselőjükre, akkor meg kell állapítanunk, hogy az nem nagyon hasonlít egy civilizált emberre. Elmondhatjuk tehát, hogy a Kádár-korszakban Magyarországon egy irdatlan méretű és költségű tudományos kísérlet zajlott, amely a mindennapi gyakorlattal összhangban azt az eredményt hozta, hogy a cigányok biológiailag értéktelenebbek a fehér bőrű embereknél.

Jogi képviselőknek mégis van pofájuk azt követelni, hogy a cigányok kapjanak nagyobb lehetőséget az államtól, több segélyt a családoknak, ösztöndíjat a purdéknak, ingyen lakást, s még sorolhatnánk a felháborító igényeket, és sajnos azt kell hogy mondjam: mindezt meg is fogják kapni, megint. Lehet készülni, hogy gyermekeinknek már egy másfélmilliós élősködő réteget kell majd eltartani, és mindezért cserébe a cigányság kollektív hálájaként kapnak majd még több betörést, gyilkosságot, és kislányokon elkövetett nemi erőszakot. Ha a jelen kiábrándító, úgy a jövő – gyermekeink élete – egyszerűen undorító. Mégis, aki fel meri emelni a szavát a nyilvánvaló faji dekadencia ellen, azt bebörtönzik, ellehetetlenítik, és úgy kezelik mint egy utolsó rablógyilkost. Pedig a jövő, a romlás utolsó fázisa már itt kopogtat az ajtónkon. A rákos daganat elérte azt a méretet, amely már veszélyezteti a szervezet életben maradását. Az orvosok még bizakodnak, de mosolyuk mögött már több a keserűség. Az agónia elkezdődött.

Vajon meddig késhet még a jelenlegi Európát másfélezer éve építő és működtető fehér bőrű emberek öntudatra ébredése? És ha majd feleszméltek, nem lesz-e már késő? Hiszen például Kolompár Orbánnak, a magyarországi cigányság szégyentelen képviselőjének már volt pofája megfenyegetni minket, hogy 2008 a cigányok éve lesz. Mit jelenthet vajon ez a félelmetes csengésű mondat? A kérdést úgy is feltehetnénk, hogy vajon mi jöhet még ezután? Vajon azt jelenti mindez, hogy 2008-tól elkezdődik a magyar családok módszeres irtása, és az ily módon megüresedett otthonaikba cigány családokat fognak majd beköltöztetni? Vagy talán azt, hogy ezen túl minden magyarnak messziről is jól látható megkülönböztető jelet kell majd viselnie, és görnyedezve meghajolni, valahányszor szembejön vele egy cigány? Vagy egyszerűen csak arról van szó, hogy törvényben fogják szentesíteni a cigányok élősködéshez való jogát, amit ha valaki meg mer kérdőjelezni, akkor azt azonnal falhoz állítják?

És mit tehetünk mi mindezek ellen? Nézzünk csak körül ebben az országban, és rá fogunk döbbeni, hogy menthetetlenek vagyunk. Fiataljainknak, akikben bíznunk kellene, jelenleg legfőbb gondja, hogy hogyan zselézzék a hajukat, egész nap a zenecsatornákat bámulják, ahonnan ömlik az alacsonyabb rendű néger kultúra zenéje, és aminek hatására már lassan ők is olyanokká válnak, mint egy utolsó gyapotszedő majom. Lányainknak, akiknek a méhében rejlik az ország és Európa jövője, már az óvodában azt tanítják, hogy négerekkel a legjobb, mert nagy a farkuk és észvesztően sokáig bírják, de azt senki sem mondja nekik, hogy ennyi erővel már elefántokkal is kezdhetnének, mert az is egy másik faj. És amikor néhány fiatal mindezek ellenére mégis kifejezi, hogy nem kér ebből a világból, és a társadalomból való kivonulásuk jeleként feketébe öltözik, agymosott közszereplők és politikusok ezrei támadnak habzó szájjal nekik, mondván, hogy Európában náci patkányoknak nincs helye.

Annyit náciznak minket, hogy nekem már kedvem lenne megtudni, hogy kik is voltak azok a nácik valójában. Mert azt már iskolában is tanítják, és mindenki állítja, hogy embert ettek, vért ittak, és úgy általában nagyon gonoszak voltak, de én ebben már egyre kevésbé hiszek. Hiszen egy sem maradt közülük, még hírmondónak sem, szinte mindet megölték, átnevelték, megsemmisítették, és akik mindezek után mégis életben maradtak, azokat még kilencvenéves fejjel is bíróság elé állítják, vagy minden nemzetközi jogot felrúgva egyszerűen csak felakasztják őket valahol Izraelben.

De én találkoztam eggyel, aki nemrég költözött haza, mert eldöntötte, hogy a szülőföldjén akar meghalni. De még él, nagyon is él, és ami a legfélelmetesebb: Mesél. A könyveivel nem bírok betelni – amelyeket általában németből fordít nekem – és történeteitől, élettapasztalatától egyszerűen tátva marad a szám. Tizenévesen ott volt a Berlini Olimpia megnyitóján, ahol karlendítéssel tisztelgett a pódium felé. Hallotta beszélni Hitler Adolfot, és azt mondja, még ma is beleborzong, ha visszagondol rá. Elmesélte, hogy milyen érzés volt fegyverrel a kezében végigmasírozni a Champs Elysées-n, hogy hogyan csókol egy francia nő, de elmesélte azt is, hogy hogyan tud sírni egy felnőtt férfi, amikor Drezdában kell halomba raknia a szénné égett német gyermekek tetemeit. Azt kívánja nekem, hogy soha ne tudjam meg mi az, hogy háború, de mégis büszkén mutogatja a bajtársai fotóit, akiknek mellkasát kivétel nélkül mind vaskereszt ékesíti.

Ma már tudom, ahhoz, hogy szembefussunk egy villogó géppuskával, nem kell akkora bátorság, mint ahhoz, hogy megkérjük a szeretett nő kezét – még ha egy fekete uniformissal nők tucatjainak szívét lehet is meghódítani. Tudom, hogy a fiatal férfiak milliói egy olyan világ reményében indultak harcba, amelyben a nőknek eszébe nem jutott kikapartatni méhükből a magzatukat, hanem a legnagyobb dicsőség volt világra hozni egy gyermeket. Egy olyan világot védtek, amelyben a mai Európa súlyos problémáinak túlnyomó többsége egyszerűen nem létezett, és ahol a tisztes munkából élő családoknak nem kellett tartaniuk a megélhetési bűnözők hordáitól. És végül egy olyan világgal együtt haltak meg, amelyhez fogható még sohasem létezett, és amelytől a gonosz erők még ma is rettegnek, hogy Európában újra feltámadhat. Ők félnek, én reménykedem.

Arppi S. plusz kommentárja: csupán annyival egészíteném ki ezt a vitán felül művet, hogy (megint) rámutassak: a Kádár-rendszer mellett számos egyéb példát ismerünk a cigányság felemelését célzó próbálkozásokra. A legfontosabb példa a skandináv jóléti államok orkokat felemelni kívánó törekvése. Ezek az országok, mivel nagyon fejlett, export-orientált nehéz- és könnyűiparuk, valamint nagyon becsületes(en adót fizető, ill. politizáló), protestáns „bennszülött“ lakosságuk van, hihetetlen gazdagok, így van miből finanszírozniuk a különböző cigányprogramokat.

Az ottani romáknak fejenként havi euroezreket fizetnek segélyként (ami egy ottani középosztálybeli dolgozó átlagfizetése, vagy még annál is magasabb), hihetetlen sokat költenek az iskolai oktatásukra, a lakhatásukra (ingyenlakások stb. – akárcsak nálunk). Az eredmény? Siralmas. Egyszerűen siralmas. Finnországban, ahonnan a legtöbb írásos, konkrét, a cigánysággal kapcsolatos tanulmány, adat és statisztika áll rendelkezésre (és emiatt használjuk mi is hivatkozási alapként megannyi cigánycikkünkben), a cigányság egy fokkal sincs magasabb civilizációs szinten, mint Magyarországon. Pedig a finnek már 40 éve próbálkoznak a felemelésükkel, emberi ésszel felfoghatatlan pénzt és energiát beleölve. Teljesen eredménytelenül.

Egyszóval: a hiba NEM a mi készülékünkben van. Se a (fehér) finnekében. Se sehol máshol (még az arab államokban sem – lásd Irak példáját), ahol a cigányság szintúgy nem volt képes beilleszkedni. A probléma egyes egyedül a cigányság "kultúrájában" keresendő.

Ha valaki a romák számszerű finnországi iskolázatlansági, bűnözési, drogozási, szegregációs stb. mutatóira kíváncsi (amelyek, még egyszer, egy fokkal sem jobbak, mint nálunk), üsse be a “Finnország” szót a jobb felül található keresőbe, és olvasgassa kicsit a kilistázott cikkeket. Érdemes.

Kapcsolódó írásaink:
Cseh szenátor: repülőre vagy elektromos kerítés mögé a cigányokkal! + életképek

Szlovák rendőrség és hadsereg a cigánybűnözők ellen – a tények

A szlovákok bezzeg tudják, hogy kell bánni a cigánybűnözőkkel

Cigányvezér népéről: “Inkább lopjanak, mint gyilkoljanak!” +fotók

Tényszerű, HIVATALOS bolgár és szlovák cigánybűnözési adatok

HIVATALOS cseh & szlovák cigánybűnözési adatok

Bolgár gárda a cigányterror ellen: ha megmarad, zöld út a magyarnak is

Bolgár EÜ-miniszter: stop a 16 év alatti roma szülésnek!