Őszintén bevallom, hogy sok nemzeti érzelmû honfitársamhoz hasonlóan az én szememet is szúrja a bíboros úr! Párizs után mi is megkaptuk a magunk Lustigerét, aki egyelőre azzal még nem kérkedik, hogy a nagyapja volt a krakkói csodarabbi (ne nevessük, mert az említett Lustiger párizsi érsek valóban ezzel dicsekedett!), de ha így folynak tovább a dolgok, akkor lehet, hogy megtörténik ez is. Jómagam származásom és családom révén sok szálon kötődőm a katolikus egyházhoz, nagybátyám pap, bátyám kispap volt, de érzelmeimet tekintve egyre inkább renegáttá válok, mert elviselhetetlen az az egyházi politika, amit a Vatikán és helytartói folytatnak világszerte - és számunkra különösen fájdalmasan - a Kárpát-medencében.

Nem állítom, mint a balliberális megmondóemberek, transzvesztiták és homokosok kéjjel teszik, hogy az egyházban mindenki romlott, a papok mind pedofilok stb., szerencsére minden vallásos szervezetben több az olyan ember, aki hittel, szívvel-lélekkel tenni akar saját maga és embertársai üdvösségért. A sajnálatos tény, hogy többnyire ezeket az embereket nem engedik előbbre jutni az egyházi hierarchián belül, hanem megmaradnak plébánosnak, jobb esetben püspöknek, mint a magyar kulturális felemelkedésért rengeteget tevő Prohászka Ottokár, a szentéletû Márton Áron, vagy a boldoggá avatott mártír, Apor Vilmos. A ritka kivételek között van Karol Wojtyla, aki a pápák hosszú sorából méltán emelkedik ki!

DE sajnos az a jellemző, hogy az olyan világosan és egyenesen gondolkodó emberek, akik nem félnek véleményüket is vállalni, mint például Vértesaljai László jezsuita szerzetes – aki eddig még elmulasztotta olvasni a Heti Válaszban vele megjelent interjút, az feltétlenül pótolja be – tapodtat sem léphetnek előre, mert kényelmetlen lenne az egyháznak a kendőzetlen igazmondás. Hosszú tanulmányt érdemelne meg az a kérdés is, hogy jelenlegi szekularizált és egyre erkölcstelenebb világunkban miként engedheti meg az egyháznak magának, hogy ne foglaljon határozottan állást azokon az erkölcsi alapokon, ami világnézetének gerincét adja. Ezáltal nem teljesítve azt az isteni parancsot, amit a hívek lelki üdvéért szent küldetése lenne beteljesíteni. S itt idéznem szükséges az Istenéhez és népéhez mindhalálig hûséges Mindszenty Józsefet, aki Emlékirataiban így foglal állást: "...határozott kiállással és a lelkipásztoroktól jövő egyértelmû eligazítással megakadályozható a vallásellenes - vagy társadalmakat és a közerkölcsöket romboló - mozgalmak hatalomra jutása. A hit meggyengülésének a jele, ha az egyház ateista mozgalmakkal szemben a pártpolitikában semleges álláspontot foglal el és hívei ily módon megtévesztett lelkiismeretére hagyja a döntést."

Mert csupán igazat kellene mondani, háttéralkuk és kompromisszumok nélkül, amihez általában nem fûlik a foga a magasra jutott nagyuraknak, mikor sokkal kényelmesebb és gyümölcsözőbb a hatalommal üzletelni. Az igazmondás jelenleg radikális cselekedetnek számít, és a felelősök félnek ettől, mint a tûztől! Marad a mismásolás, mellébeszélés, miközben folyamatosan erodálódik az egyház társadalmi hitelessége, és a gondolkodó, látó emberek részéről beléjük vetett bizalom. Amit jelenleg a katolikus egyház vezetősége folytat, a sunyi lapítás, az alattomos hallgatás a híveket és az egész országot lassan ellehetetlenítő balliberális diktatúra közepette, miközben legmagasabb szinten, az egyházi és vallási vezetők között zárt ajtók mögötti kézfogások történnek, az sajnos kimeríti a kollaboráció fogalmát. Pontosan ahogyan a szocialista korszakban, az egyház ugyanúgy igazodik, és asszisztál az ország tönkretételéhez, a nemzet lezüllesztéséhez, elaljasításához!

Sajnos nincsenek már a fentebb említett szellemi és erkölcsi tekintélyek, hogy szembe merjenek fordulni az elembertelenítő liberalizmussal, és az abszolút immorális hatalommal. S hogy ne csupán általánosságokban beszéljünk, az okok között elsőrendû, hogy a hierarchia csúcspozícióit oda nem illő alakok foglalják el, karrierpapok (a szocialista korszak alatt békepapoknak hívták őket), akik között nagy számban vannak tisztán vagy részben zsidó származásúak! Számukra faji jellemző a gátlástalanság, a törtetés, a mindenki átgázolás, így nem csoda, hogy eredményesen tudnak érvényesülni a lelkükben nagy eszményekkel eltöltött gójokkal szemben, amelyek naivabbja fel sem fogja, hogy milyen küzdelem zajlik az egyházi szervezetrendszerben. A zsidó ugyanis uralkodó természet, genetikailag kódolva önmagában hordozza az uralkodni-vágyást, és mindenféle összeesküvés nélkül is vezető hatalomra tör, bármilyen közösségbe kerül, ezáltal kiszorítva a keresztényeket, s az egész világon – mint az élet minden területén – igyekeznek minél feljebb és feljebb törni. A zsidó vallás és rengeteg zsidó erkölcsi alapállása, az „istentelenek”, tehát nem zsidók, azaz gójok semmibevétele (a talmud alapján ugye állatként tekint rájuk a vallásosabb fajta), így nem okoz problémát a letiprásuk, háttérbe szorításuk. Hazánkról, a katolikus egyházról beszélve sajnálatos tény, hogy a zalai sváb parasztcsaládból származó (eredeti neve Pehm), megtörhetetlen gerincû és tartású Mindszentyt követő földije, a zalalövői Lékai Lászlót a börtön és elődje példája sajnos könnyen hajlíthatóvá tette. Ugyanis Mindszentyt rendíthetetlen kommunista-ellenessége a mindig kompromisszumra, és világi befolyásának minden áron való megőrzésére törekvő Vatikánban is népszerûtlenné tette, aminek következményeként 1974-ben VI. Pál pápa megüresedettnek nyilvánítja az általa betöltött esztergomi érseki széket, a prímás meg nem történt lemondására hivatkozva. Lékai és Paskai már tökéletesen megfeleltek a regnáló hatalomnak, mert gyakorlatilag semmiben nem foglaltak állást. Az elnyomó hatalomnak ugyanis maximálisan fontos szempont, hogy senki ne merje nyilvánosan megkérdőjelezni, kétségbe vonni primátusát, ezért is szereti, ha a pozíciót betöltő emberek erkölcsileg nem feddhetetlenek, nincs ambíciójuk a poszthoz való görcsös ragaszkodáson kívül, vagy csupán megtörtek testben és lélekben. Mindenkinek a gyenge pontját keresik, amivel zsarolják, magukhoz láncolják, ha valakinek nincs ilyen – mint Márton Áronnak és Mindszenty Józsefnek –, akkor a fizikai likvidálásuktól sem riadnak vissza.

A katolikus anyaszentegyházon belül, a papság körében közismert tény, hogy a Lékai bíborost követő Paskai László, majd az ő utódja, Erdő Péter is zsidó származásúak. Várszegi Asztrik érsekről nem is beszélve, aki állítólag a Fotex-vezér és MTK-tulajdonos Várszegi Gábor nagybátyja, és nyíltan hirdet liberális véleményeket. Míg Lékainál anyai ágon, addig az Erdő család apai ágon hordozza magában a héber vérvonalat, sőt utóbbiaknál a kis Péter gyermekkorában héberül beszélgetett a családon belül! Milyen szép gyermekkor…

Nem kívánom a faji determináció álláspontját hirdetni, bár kétségtelen, hogy vannak olyan genetikailag kódolt tulajdonságok, amelyek generációról-generációra szállnak minden fajtánál évezredek óta. Jelen írás nem a zsidóságról szól, ezért az ebbéli elméletet sem szeretném kifejteni, elég annyi, hogy ők minden körülmény között, gyakran mindenre tekintet nélkül igyekeznek vezetővé válni, mert lényegük a másokon való uralkodás vágya. Ezáltal hajlandóak bármilyen elvtelen kompromisszumra céljaik elérése érdekében, továbbá identitásuk is – jó esetben – kettős, ami azt jelenti, hogy a zsidóság mellett marad hely benne a magyar (vagy egyéb) kötödésre! Rosszabb esetben ez sem igaz, de így annál könnyebben fordítják el arcukat a népet ért sérelmek láttán.

Magyarországon Paskai érseksége óta tehát kezd tradícióba jönni, hogy a katolikus egyházban zsidó származással lehet előrejutni! Nyilván ez a magyarázata annak az egyébként meglepő ténynek, hogy néhány évvel ezelőtt a piliscsabai Pázmány Péter Katolikus (!) Egyetem rektori tisztségét a Hebraisztikai tanszék vezetője, a volt főrabbi unokahúga, Fröhlich Ida töltötte be. Lovas Pista szóvá is tette eme furcsa tényt, és az intézmény katolikustól szokatlan szellemiségét több cikkben, de sok helyen értetlen fülekre talált. Hiába is írta jogos párhuzamként, hogy mi lenne, ha a Jeruzsálemi Héber Egyetem vezetője egy kereszténységet kutató gój lehetne?! Erdő bíboros tehát valóban bíborban születhetett, és pályája töretlenül ível tovább, akár a Vatikán felé. Biztosan nem véletlenül írta róla az Inside the Vatican címû hivatalos pápai havilap, amely azzal hirdeti magát, hogy a legjobban informált arról, mi történik a katolikus egyház szívében, hogy a 10 legbefolyásosabb Vatikánon kívüli egyházi vezető közé tartozik. Mi, egyszerû magyar katolikusok vártuk, hogy valóban „új szeleket” fog-e hozni magában, ahogyan az egykori D-209 egyik nyelvi leleményével fogalmazott, szelíden pislogtunk, miután a MAZSIHISZ 2006-ban a „Magyarországi zsidókért” díjban részesítette, azok után, hogy bíborosságának egyetlen látványosan aktív tevékenysége nyomán sikerült boldoggá avattatni a zsidókat mentő és ezért mártíromságot is vállaló Salkaházi Sárát. Erdő saját maga ismerte be, hogy hivatalában fogadta – nyilván hitéleti kérdésekről tárgyaltak – Kóka Jánost, az egykori ferences „mintadiákot”, hiszen lehetséges, hogy a kapcsolat már az esztergomi alma materben szövődött! Némán figyeljük, ahogyan az egyházi vezetés szisztematikus munkával teszi el az útból az olyan karakán, véleményüket felvállaló és kimondó katolikus egyházfikat, mint Veres András püspök, a katolikus püspöki kar volt titkára, vagy Gergely István, a csíksomlyói hívek által kultikus tisztelettel övezett Tiszti. Tûrtük csendben, alázattal, hogy nincsen évek óta semmilyen előrelépés a híveket valóban érintő bármilyen ügyben (sem a csángók magyar misézése, sem a felvidéki magyar püspök kérdésében), és hogy a nyíltan nemzetvesztő, emberellenes hatalom intézkedései ellen sem lép fel valamennyi egyházzal karöltve a katolikus vezetés. A Magyar Gárda zászlószentelését elvégző plébánostól persze azonnal elhatárolódtak, sietve elzárkózva minden konfliktustól, ami a hatalomnak történő ellentmondás jelenthetne. Bennem van a kétely, hogy ezek az emberek vajon Barabást kiáltanának, ha nekik kellene választani?

Személy szerint én is meg kell törjem a hallgatásomat, nem lehet tovább tétlenül nézni, ahogy reverendába bújt zsidók követnek el annyi mindent a nemzeti szellem, nemzeti gondolat ellen. Játsszunk nyílt lapokkal, hagyjuk az embereket információhoz jutni, hogy saját maguk alkothassanak véleményt!

S ehhez hozzátartozik még egy történet, amit szintén nem tarthatok magamban, hogy tisztán lássuk azt az embert, aki a magyar katolikus egyházat vezeti: egy újságíró ismerősöm készített vele interjút másfél évvel ezelőtt. Jó magyar emberként, aki törődik véreivel, megkérdezte Erdő urat, hogy mikor lesz magyar püspöke az elszakított felvidéki területeken élő magyar hittestvéreinknek. A válasz az volt, hogy a kérdést az újságírók fújták fel, az ottaniaknak nem is kell magyar püspök, nincs rá igényük, egyébként is az 1760-as években tót származású püspöke volt Esztergomnak, és jó volt az úgy. Ismerősöm rosszat sejtve rákérdezett még a csángók magyar misézésére is, amire magából kikelve, vörösen ordítva válaszolt a bíboros úr: hogy veszi magának a bátorságot, nincsen csángó probléma, mert ők egy román népcsoport, akik kiválóan megvannak a jelenlegi körülmények között, - gyakorlatilag ismertette ezáltal a román nemzeti álláspontot.

Köszönjük szépen, bíboros úr, nincsen több kérdésünk!