Kedves Pityinger László, Dopeman! Elnézést, hogy már a címzéskor leostobáztalak, de mivel te magad használod ezt a művésznevet angolul, talán nem veszed sértésnek, ha én magyar nyelven hívlak úgy. (A dope-nak angolul több jelentése van: drogot és ostoba, hülye embert is jelent - a szerk.)
Mindenekelőtt fogadd őszinte részvétem a nagyszüleidért, valamint reményem az elkövetők elfogásáért és példás megbüntetéséért.
Ám, mint kitalálhattad, pont ezzel kapcsolatban szeretnék írni neked. Eme sajnálatos eset után történt megnyilatkozásaid, kiadott műveid ugyanis arról tanúskodnak, hogy te semmit nem változtál az elmúlt egy hónapban. Nagyszüleid halála sem ébresztett rá arra, hogy az általad „gettóceleb”-nek nevezett életmód helytelen.
Azok az embernek nehezen nevezhető lények, akik halálra kínozták és kirabolták nagyszüleidet, cigányok voltak. Hogy honnan lehet tudni? Egyrészt mindenki tudja, hogy az egykoron szebb napokat látott Pesterzsébeten az utóbbi időben megnőtt az etnikum részaránya, másrészt azt is tudja mindenki, hogy az ilyen eseteket, ahol szükségtelen, fölösleges erőszakot alkalmaztak, ráadásul idős, védekezésre képtelen személyek ellen, szinte kizárólag ők követik el. Íme egy múlt heti hír.
Rájuk sajnos mindig is jellemző volt az agresszió és a brutalitás, és a nagyszüleid megtámadása is valószínűleg megtörtént volna, ha van Dopeman, ha nincs. De könnyen lehet, hogy pont a médiában látott-hallott dolgok miatt gondolhatták, hogy bűnözni nem is baj, hanem menő, de legalábbis elfogadható. A gyerekekben alapjáraton benne van a hajlam az erőszakra. Egészséges, konzervatív társadalomban erről megpróbálják lenevelni őket, megmutatni nekik, hogy az nem járható út, hogy megverjük, aki nekünk nem tetszik, és elvesszük, ami nekünk kell. Ám manapság, a liberális jogvédők áldásos tevékenysége miatt már ilyesmit nem lehet.
Egyre nő az erőszak és az erkölcstelenség, főleg a fiatalok körében. Egész nap csak ez csorog a médiából. Sorozatok, filmek, reklámok, zenék, mind-mind, ha nem is nyíltan, de burkoltan, tudat alatt ezt sulykolják az emberekbe, így az ifjúságba is. Mi csapódhat le bennük, ha azt látják, kábítószeresek, bűnözők, nincsenek megvetve és letiltva a médiából, hanem folytatódhat karrierük? Hogy Stohl András műsort vezethet az ország egyik (sajnos) legnézettebb csatornáján? Hogy a börtönviselt Ogli G klipjeiben körbe van véve luxusautókkal és csinos, alulöltözött nőkkel? Vagy, hogy amerikai példákat hozzak: Charlie Sheen, Snoop Dogg vagy 50 Cent ünnepelt sztárok a tévében, nem pedig elítéltek egy börtönben? Az ilyen jelenség éppen azért súlyos, mert bár nem mondja ki nyíltan, mit szeretne elérni, a tudatalatti üzenet, valamint a társadalmi ingerküszöb kitolása hatalmas károkat okoz. Hogy megszokottá válik, hogy nincs következmény.
Azt írtad az egyik blogbejegyzésedben, miután a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság rászállt a Tilos Rádióra Ice-T egyik dala miatt:
„Dalaikban a bandatagok szemszögéből mutatták be az utcák világát, írtak a rendőri brutalitásról és korrupcióról, a bűnözésről, drogkereskedelemről, a prostitúcióról, a hipokrita politikusokról és mindazon dolgokról, amik a szemünk előtt zajlanak, csak nem szeretünk róluk tudomást venni. Manapság, hogy a híreket újra cenzúrázni akarják és a hatalom központosítása folyik a rap zene ismét fontos szerephez juthat, mint első számú hírforrás."
Csakhogy te nem beszéltél ezekről, hanem reklámoztad ezeket. Te és a többi gangsta rapper, ahelyett hogy lebeszéltétek volna az ifjúságot erről, és életcélt, példát mutattatok volna nekik, csak propagáltátok az erőszakot, és legitimáltátok ezt a fajta életstílust. Ezek, akik ezt tették nagyszüleiddel, – hogy a Lopni című művedből idézzek – lopni mentek,... és senki nem szólt rájuk. Ők kiszívták a nagyszüleid vérét, és bár odaadták a kevés pénzüket, mégis jaj volt nekik. Lehet, hogy pont ezt hallgatták, mielőtt betörtek nagyszüleidhez?
Ez csak egy a szerzeményeid közül, de alig van olyan közülük, amelyik ne a prostitúcióról, kábítószer-fogyasztásról/terjesztésről, erőszakról, szerencsejátékról, vagy bűnözői életmódról szólna. Ki tudja, melyik hathatott rájuk inspirálóan? Vagy ha nem rájuk, valamelyik másik fiatalra. 
Hogy milyen lenne a rap, ha valóban csak beszélne a bűnözésről, de nem propagálná? Ilyen!
Fanka ugyanis elmondja, hogy ez az út nem vezet jóra, és ő a többi dalával, no meg életével mutat alternatívákat a reményvesztett fiataloknak: hit, család, hazaszeretet, becsület. (Ajánlom figyelmedbe a videoklipet is, nemcsak a dalt.) Részlet a Strici visszatér c. dalodból:
„Nem vagyok a családos apáknak az álma, 
Ha megvolt a lánya, utána jöhet az anyja, 
Szerinted gusztustalan, ha megb...unk egy kiskorút? 
De ha vérzik a ribanc, akkor b...ni is tud! 
És nekik ez nem is nagyon erőszak, 
Nem mondhatom, a lányaitok szívesen lesz..pna 
Engem és a csapatomat, a sok maffiózót” 
Ez pedig a Bűnöző c. számból:
„Bűnöző voltam 
Bűnöző vagyok 
Bűnöző leszek 
Bűnöző maradok
Mit szólnak hozzád a feministák? 
Ha nem tetszik valami, mehet az egyenjogúság 
Kegyetlen módon pofán b...om őket 
Mint szódás a lovát, úgy verem a nőket.”
Ez, kérlek szépen, kemény propagálása az öncélú szexualitásnak, a nők elleni erőszaknak, a szélsőséges, tapló, hímsoviniszta viselkedésnek. Nem hozok példákat a többi dalodból, van, amelyikben arról beszélsz, hogy kokainozol, egy másikban meg arról, hogy pár haveroddal vérbosszút hajtotok végre.
Te és Ganxsta Zoli már szülők vagytok, lányaitok vannak. De vajon hogyan lesznek nevelve? Így akarjátok majd felkészíteni őket az életre? Ilyen dalokkal? Hogy ezt látják, hogy az apjuk a gengszterséget dicsőíti, a nők gyakorlatilag meg csak szexuális segédeszközök számára? Mi lesz, ha később, már nagylányként, gangsta rappen nevelkedett suhancok fogják azt csinálni velük, amikről ti beszéltek, hogy csináltok a nőkkel?
Írod, hogy a ti korotokban a csibészeknek volt egyfajta becsülete, meg tartása, a maiak meg már semmilyenek, nem szent számukra semmi sem. De mitől legyen becsületük és tartásuk? Talán a te dalaidtól? Ugyan miféle becsülete lehet egy drogdílernek vagy egy stricinek? Amikor te voltál fiatal, azért volt meg nálatok a betyárbecsület, mert bár ti hajlottatok a rosszra, a környezet, a közerkölcs, a gondolkodás, no meg a korabeli filmek, műsorok megmutatták, hogy ez rossz, és elítélendő, mint ahogy azt is, hogy becsületesen kell élni. Ezzel szemben ma mi van? A politikusok lopnak, a médiából csak a moslék árad, valóságshow-k teszik elfogadható pénzszerzési eszközzé, no meg életcéllá a celebséget. Szóval mindenütt csak az jön le, hogy hajtsd a pénzt, akár erkölcstelen és/vagy törvénytelen módon is. És te nem azt mondtad, hogy ez rossz, térjetek vissza a becsület és tisztesség útjára, hanem hogy legyetek ti is ilyenek, mert más is ezt csinálja. Ha már megemlítettem a valóságshow-kat, meg kell jegyezzem, roppant hiteltelen volt a legutóbbi, médiatörvény elleni tüntetésen tett nyilatkozatod, amelyben elítélted a Való Világot, hiszen az első részében még te magad is szerepeltél, dalt is írtál hozzá.
Szidhatod az elitet és a rendszert, de TE MAGAD is része vagy! Te is arra buzdítod a fiatalokat, hogy olyanok legyenek, amilyenné az ’elit’, ez a liberális-globalista világhatalom szeretné tenni őket. Céltalanul tengessék az életüket, felejtsék el az erkölcsöket, válasszák a drog, a bűn, a züllés útját, a fiatalok lopjanak, a lányok legyenek ribancok. Te is felelős vagy azért, hogy a mai utcai bandák tagjai (ismételten a te szavaiddal élve) „nem oroszlánok, hanem dögevők”.Tudatosan vagy tudatlanul, de azokat szolgálod, akiket a nyilatkozataidban elítélsz. És ez nemcsak terád, minden más gangsta hip-hop előadóművészre vonatkozik. A Kartelre, Tysonra, Ogli G-re, Siska Finuccsira, mindenkire. 
Most jönne az, hogy „Azt ne mondjuk, hogy a gangsta rap miatt van bűnözés” – hidd el, ha nem is kiváltó ok, de mindenképp egyfajta katalizátor az események láncolatában. Mert választható alternatívaként mutatja be ezt az életmódot. Aki csak gondolkodott azon, hogy erre az útra lép, azt lehet, hogy ezek a dalok erősítik meg. Sok embert ismerek, aki ilyen zenét hallgat, mégsem bűnöző. De jellemzően azért, mert rendezett családi hátterük van, ahonnan kapnak értékeket és követhető példát. De akiknél ez nincs meg, azok könnyebben válhatnak eme káros szubkultúra tagjaivá. Eléjük nem kellene a rossz példát állítani.
Szerinted mit érez Jézus, amikor lenéz a Földre, és azt látja, hogy te, az egyik szeretett gyermeke a Sátán útját hirdeti? Bűnözés, önzés, kábítószer, erőszak, öncélú szexualitás, hazugság – ez a Sátán útja, jelenleg te ezen jársz. Mi van ezzel szemben? Becsület, munka, erkölcs, hit, család, szeretet – ezek Isten útjának építőkövei. Miért nem lehet azt hirdetni az ifjúság felé, hogy szeressék a hazájukat, a családjukat, tiszteljék múltjukat, a kötelességeiket tegyék meg, védjék a környezetet, segítsenek másokon? Hogy az egész napos facebookozás helyett sportoljanak? Hogy a lerészegedős-drogozós West-Balkán féle bulik helyett, magukat jól érezve szórakozzanak? Hogy a plázában lődörgés helyett a felélesztett cserkészmozgalom foglalkozásaira járjanak? Hogy ne bújjanak ágyba hetente mással, hanem egészséges, tartós, monogám kapcsolatot alakítsanak ki ellenkező nemű partnerrel, amely a szerelemre épül? Hogy az ego és a pénz dicsőítése helyett keressék Isten országát és igazságát?
Reméljük, hamarosan eljön egy szebb jövő, ahol a médiából ki lesz söpörve az a liberális salak, amelyik jelenleg gőzerővel mérgezi a teljes lakosság, de főleg az ifjúság lelkét. Ahol nem lesz Való Világ, sem gangsta rap, sem sátánista rock, sem bulvárceleb magazinok, sem kibeszélőshow-k, sem semmilyen más kultúrmocsok, csak színvonalas, tartalmas, szórakoztató, illetve ismeretterjesztő filmek, műsorok és zenék.
Kérlek, ezt a levelet ne a személyed elleni támadásként fogd fel. Krisztus azt mondja: szeressétek a bűnöst, de gyűlöljétek a bűnt! Imádkozom azért, hogy Dopeman befejezze pályafutását, és Pityinger László új emberként, ráébredvén eddigi helytelen életmódjára, példás családi élete, és valódi értékeket közvetítő rapszámai révén váljék a társadalom és a magyar nemzet hasznos tagjává. Mert befizethet az ember akármennyi adót – ha a bevételét népbutításból, lélekmérgezésből szerezte, a nemzet asztaláról sokkal többet vesz le, mint amennyit az állam asztalára letesz.
Adjon az Isten szebb jövőt!
Lamos Péter, a debreceni Jobbik Ifjúsági Tagozatának elnöke
(Kuruc.info)