Székesfehérvárott az idén is megemlékeztek Prohászka Ottokár néhai megyéspüspök születésnapjáról. A nagy nemzetnevelő 1858. október 10-én született Nyitrán, pappá szentelése után előbb Esztergomban, majd rövid ideig Budapesten működött, s 1905 októberében a pápa székesfehérvári püspöknek nevezte ki. Hogy a szombati emlékmisén hányan voltak, hogy prédikációjában Spányi Antal püspök mit mondott, nem tudom, mert a nagy távolság miatt nem voltam jelen (az egyházmegye honlapjára pedig még nem került fel a szokásos, részletes beszámoló). Azon viszont ismét eltöprengtem, vajon miért cenzúrázza az egyház Prohászka Ottokárt.

Erről nem szoktak beszélni, pedig tény, hogy a rendszerváltozás utáni években megjelent Prohászka-naplót a szerkesztők megcsonkították.
1997-ben a szegedi Agapé Kiadó, a Távlatok című jezsuita folyóirat és az Ottokár Püspök Alapítvány közös kiadásában jelent meg a Naplójegyzetek című három kötetes, több mint ezer oldalas kiadvány. 1929-ben Schütz Antal piarista tanár a Prohászka Ottokár Összegyűjtött Munkái című 25 kötetes sorozatban már közzétette Prohászka naplóját Soliloquia címen (lásd a sorozat 23. és 24. kötetét), de ez a kiadás nem tartalmazta a nagy püspök összes fennmaradt naplójegyzetét. Voltak olyan naplórészek, amelyekhez különböző okokból nem fért hozzá Schütz, ezek a kimaradt szövegek kerültek be az 1997-es kiadásba. A szerkesztők (Barlay Ö. Szabolcs, Frenyó Zoltán és Szabó Ferenc) a három kötetes kiadvány első kötetéhez írt bevezetésben ezt állították:
Most, hogy újra szabadon elindulhatott „Prohászka ébresztése” /…/, egyik legsürgősebb feladatunknak azt tartottuk, hogy a kutatók számára közzétegyük Prohászka összes naplójegyzetét.
Az idézett szöveg olvasható (némi módosítással) mindhárom kötet hátoldalán, tehát az olvasó valóban azt hiheti, hogy a jelenleg ismert valamennyi Prohászka-naplójegyzet bekerült a kiadványba. Ez azonban nem igaz.
A Naplójegyzetek harmadik kötetét (szerkesztők: Frenyó Zoltán és Szabó Ferenc jezsuita atya) lapozgatva két oldalon is furcsaságot észlel az olvasó. A szöveget félreérthetetlen jelek szakítják meg, szögletes zárójelben négy pont: [….]. Tehát valamit kivágtak a szövegből, miközben sem a bevezetőben, sem lapalji jegyzetben nem említődik a zárójelek használatának az oka. A harmadik kötet hátoldalán ráadásul az olvasható, hogy „egyik legsürgősebb feladatunknak tartottuk azt, hogy kiadjuk Prohászka összes naplójegyzetét, elsősorban is kutatók számára”. (Az „összes” kurzívval szedve!) Akinek megvan az 1929-ben megjelent Soliloquia, pótolni tudja a zárójelek jelezte hiányt.

Elsőként lássuk az 1919. július 29-én (tehát a vörös diktatúra idején) született Prohászka-naplójegyzetet. Zárójelben, kiemelve közlöm a kihagyott részeket, amelyek természetesen megtalálhatók a korábban említett, 1929-es kiadásban:
Foerster Fr. V. a zsidókról ír „Politische Ethik” c. művében: általános ethikai szempontokból. Nálunk nem ez a fő, hanem az, hogy megesznek, s védekeznünk kell [A CAPE-RAPE S A POLOSKAJÁRVÁNY ELLEN.] Teljesen igaz, hogy vannak derék zsidók; de a zsidóság idegen, a kereszténységet leszorító, honfoglaló, minket kisajátító, idegen hatalom. Tény, hogy általános emberszerető s liberális elvek alapján a kétszer-kettő négy dialektikájával megesznek. Már most mit hirdessünk? Azt, hogy igazság, testvériség, munka, haladás….? De hiszen ezen győz a rafinériájuk, más lelkiismeretvizsgálatuk, talmudi nézetviláguk! Csak folytassuk így, akkor plüre esünk. Zengjük hát az ethika elveit, kössük be szemünket selyemkendővel, üssük a dobot saját kilicitálásunkhoz s induljunk a vágóhídra, s magunk fújjuk az indulót hozzá? Itt egy rafinált, romlott, hitetlen s erkölcstelen faj garázdálkodásáról van szó, [POLOSKA-INVÁZIÓRÓL, PATKÁNY-HADJÁRATRÓL]; egy kérdés van: hogyan védekezzünk? Lehetséges-e a védekezés, vagy adjuk át az országot? Lehetséges-e az csak ethikai újjászületés, munka által? Vajon van-e jogunk kitiltani idegen elemeket, kik hirdetik, hogy új országot alapítanak a Duna-Tisza közt?
(Prohászka Ottokár Összegyűjtött Munkái XXIII. Bp., 1929, 354. o. – Prohászka: Naplójegyzetek III. Szeged-Székesfehérvár, 1997, 73. o.)
A állatvilág némely gusztustalan egyedeire való prohászkai utalás nem tetszett az 1997-es kiadás szerkesztőinek, ezért önkényesen (minden magyarázat nélkül!) megcsonkították a szöveget.
A másik szövegcsonkítás is érdekes. 1922. április harmadikán írta Prohászka püspök (a kihagyott részt ismét zárójelben, kiemelve közlöm):
Heil Juda! A derék S., zsidó vallástanító, mivel most rabbi nincs, beszédet tartott a zsinagógában az aranyborjúról, s buzdította híveit, hogy ne csaljanak, ne uzsoráskodjanak etc. Lett erre nagy gezéresz Izraelben. Nü – mondották – nem fizetjük magát! Nem adunk magának 60.000 K-t! S miért nem hagy minket keresni?! [Ó, IZRAEL, TE VÉN TETŰ, MÁR PATKÁNY SE VAGY AZ ÉN SZEMEMBEN.] S ezekről mondják, hogy a vallás tartja őket. A vallás nem tart, mert nincs! Sz. G. is ezt mondja.
(Prohászka Ottokár Összegyűjtött Munkái. XXIV. Bp., 1929, 101. o. – Prohászka: Naplójegyzetek III. Szeged-Székesfehérvár, 1997, 190. o.)
Ez utóbbi szövegrontást évekkel ezelőtt Barlay Ö. Szabolcs (a Naplójegyzetek első kötetének tudós szerkesztője, kiváló Prohászka-kutató) is szóvá tette, s felhívta a figyelmet arra, hogy Prohászka a „derék” zsidóval állítja szembe az elfajzott zsidókat, tehát a törlés teljességgel érthetetlen és értelemzavaró.
Vélhetően az átlagosnál súlyosabb zoológiai érzékenységben szenvedtek a cenzúrával élő szerkesztők, gondolhatná az olvasó. Ez azonban nem egészen igaz. Közeleg az őszirózsásnak csúfolt 1918-as forradalom évfordulója, érdemes tehát megnézni, hogyan vélekedett ennek a lázadásnak a vezéréről (és egyik patronáltjáról) Prohászka püspök:
A szájpadlás-nélküli gróf Károlyi fej-padlásnélkülinek is bizonyult, s mindenféle zsidó verébnek, kan- és nősténynek szabad ki-begyűlése volt e vezető üres padlásába! No, ott csapraütötték a zsidó bölcsességet; került zsidó rüfke Bédi-Schwimmer Róza adósságcsináló, kosorrú magyar követnek Bernbe, ahol a hotelben s a virágárusoknál csinált adósságait tán még most is fizeti Szilasy!
(Prohászka: Naplójegyzetek III. Szeged-Székesfehérvár, 1997, 83. o.)
A Károlyi Mihály által svájci magyar nagykövetnek kinevezett Bédy-Schwimmer valóban párját ritkítóan visszataszító, palacsintaképű rondaság volt, a „kosorr” azonban (a kanok-nőstények társaságában) maradhatott a szövegben, a szerkesztőket ez nem zavarta.

Bédy-Schwimmer Róza, a magyarországi feminista mozgalom úttörője
Prohászka írásaiban olykor a hirtelen, meglepő vágások a legérdekesebbek, mintha kameraváltások tanúi lennénk. Képzeljük el, hogy a kamera felhővonulást, gyönyörű, fákkal tűzdelt hegyoldalt mutat, aztán hirtelen váltás, valami düledező, külvárosi viskót látunk, patkányhad, kosz, mocsárvilág. Szép példa erre a hirtelen váltásra az alábbi naplójegyzet, amely az egyik közismert Szűz Mária-ünnepen, Kisasszony napján született 1921. szeptember 8-án:
Mi van abba a képbe, melyet lelkünkben hordunk, minden beleszőve…. mi minden!? Bűnösség és bocsátás, kárhozat és megváltás, nyomorgás s üdvösség, alacsonyság s felmagasztaltatás. Az mind ott játszik s szikrázik! Megszületett a legtisztább szüzesség s a misztikus anyaság. Az, ami „ewigweiblich”, az a szívbeli, kedélybeli melegség, a finom érzés, mely mint a lelki tisztaság s mint kellem és báj ömlik el, melyet ő hozott: hajnala és napkelete a szépségnek. Ah, Szent Szűzem, téged alakítalak, talán szintén sok rajzhibával, a naturalizmus rajzhibáival, de az áhitatom tiszta és gyermekded. Hiszen te tudsz mindent….s tegnap reggel láttam távolról ablakaidat az esztergomi szeminárium kápolnáján, távolról, a túlsó vasútról; undok, büdös zsidó-társaságban! Ah. Jessze gyökere, mi sarjadott ki belőled?!
(Prohászka: Naplójegyzetek III. Szeged-Székesfehérvár, 1997, 167-168. o.)
Ez az egyik kedvenc naplórészletem. Prohászka vonatról nézi az esztergomi szeminárium kápolnájának ablakait. Hosszú éveket töltött ebben az épületben spirituálisként (a kispapok lelki atyjaként), lelke szinte visszatér a meghitt falak közé, de az emlékezés áhítatába belerondít az „undok, büdös zsidó-társaság”. Az egész társaság büdös. Akárcsak a poloskahad. Ezt a szövegrészt szintén nem törölték a szerkesztők, a zsidóbűz maradt; csak bizonyos állatok említésével volt bajuk a szerkesztőknek: poloskával, tetűvel, patkánnyal. Történt pedig mindez 1997-ben, a nagy püspök halála 70. évfordulójának az évében, amikor állítólag már demokrácia, szabadság virult e tájon. Ráadásul egy elsősorban kutatók számára készült, szűk körben terjesztett kiadványban metéltek körbe bizonyos részeket!
Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök az elmúlt években többször elmondta, Prohászka Ottokár minden szava érvényes és igaz ma is. A püspök úrnak igaza van. Patkányt patkánynak, poloskát poloskának, büdös társaságot büdös társaságnak nevezni nem sértés, hanem száraz tényközlés. Kár, hogy ezt nem tudták az 1997-es cenzorok.
Bistrán Demeter
(Kuruc.info)