Kriza Ákos csapata azzal vádolja a Jobbikot, hogy megalázzuk a nyugdíjasokat, csak mert kimondjuk az igazat. Kimondjuk azt, hogy a Fidesz egyetlen célja a Salkaházi-programmal az időskorúak megvásárlása. A kormánypárt az elmúlt években nyugdíjasok tömegeit tette tönkre Miskolcon is, és most azt hiszik, néhány ingyen koncerttel meg évi 10 ezer forinttal feledtethetik mindezt - írja közleményében Jakab Péter, a Jobbik miskolci frakcióvezetője.
Jakab szerint a Fidesz ennél jóval többel tartozik azoknak a nyugdíjasoknak, akiknek a gyermekeit a megalázó bérekkel elüldözték Miskolcról, akiknek az egészségét tönkretették a több éves várólistákkal, a Diósgyőri és a Semmelweis Kórház leépítésével, akiket kisemmiztek a Quaestor-botránnyal, akiknek elvették a magán-nyugdíjpénztári megtakarítását, akiket január 1-től építményadóval akarnak sújtani, ha nem tartják karban lyukói telküket.
Zoom
A 77 éves Magdi néni udvarát teleszemetelték a cigányok, erre fel őt akarta kitelepíteni a fideszes önkormányzat (a vérlázító történet a kapcsolódóban)
Sokaknak tartozik nagyon sokkal a Fidesz - állapítja meg a frakcióvezető. A Salkaházi-program csak álarc - folytatja -, ami mögött egy olyan városvezetés rejtőzik, amely nemrég egy 77 éves magyar néninek 3 napot adott arra a számozott utcákban, hogy összeszedje mások szemetét a portájáról, különben kilakoltatják. "77 évesen! Kik alázzák meg a nyugdíjasokat?" - teszi fel a kérdést jogos indulattal Jakab.
(Kuruc.info)