"Hátrányos helyzetű" óvodások felzárkóztatására indul program Esélyteremtő óvoda címmel – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
Zoom
Tisztességes szegregálás helyett még mindig az integrációs lázálomba ölik a pénzt - csak remélni tudjuk, hogy gyerekeinket nem
Czibere Károly elmondta, a 4,2 milliárd forintos projekt európai uniós támogatásból valósul meg a következő három évben. A módszertani segítséget nyújtó programba mintegy 550 óvodát és 5500 gyereket vonnak be, valamint több mint 1100 óvodapedagógus továbbképzését támogatják.
Zoom
Czibere Károly "integrációs" államtitkár az Emmi által rendezett (!) Cigánykerék - Roma értékek fesztiválon
Az államtitkár kiemelte: szeretnének leszámolni az „elkülönítettség kultúrájával”, hogy a hátrányos és nem hátrányos, a "roma és nem roma" gyerekek együtt nevelkedhessenek. Álhumanista húrokat pengetve azt is hozzátette, minden gyereknek joga van ahhoz, hogy a lehető legkorábban megkapjon minden segítséget testi, lelki, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez.
El kell érni, hogy a családokból hozott halmozott hátrány ne determinálja a gyerekek életét, iskolai eredményességét és felnőtt életét. Ehhez járulnak hozzá egyebek mellett a Biztos Kezdet Gyerekházak, a hároméves kortól kötelező óvoda, az ingyenes óvodai étkeztetés bővítése, valamint a most induló Esélyteremtő óvoda program is – mondta Czibere Károly.
Decembertől újabb egymilliárd az óvodai "integrációra"
Szólt arról is, hogy decemberben indul majd az egymilliárdos keretösszegű Óvodai esélypontok című program, amely az integrációs pedagógiai rendszerben megszerzett tapasztalatok megosztását segíti majd.
Zoom
Az államtitkár a kázsmárki cigánysoron
Gloviczki Zoltán, az Esélyteremtő óvoda projektet megvalósító Oktatási Hivatal (OH) elnöke elmondta, az integrációs nevelési program már 2000-es évek eleje óta működik (hát eddig is sok hasznát láttuk - a szerk.), most azonban megújították, hogy rendszerszerűbb és fenntarthatóbb legyen.
Jönnek a cigány dajkák
Nagyobb figyelmet kap majd például az egyes gyerekek személyes fejlesztése, és "roma anyanyelvi dajkákat" is alkalmaznak majd. A fenntarthatóság érdekében szeretnék elérni, hogy az integrált nevelési hagyományok rögzüljenek, az óvoda és az iskola kapcsolata erősödjön, valamint az óvodák nyitottabbak és kommunikatívabbak legyenek a családok iránt – közölte.
Hozzátette, az óvodapedagógus-képző felsőoktatási intézményeket is bevonják a programba, hogy "a képzésben is gyökeret verjenek az integrált nevelés szempontjai".
(MTI nyomán)