Az RTL+ új sorozata, a Birodalom láthatóan nem egyszerűen bemutatni akarja a magyar pornóipar világát, hanem esztétikai, drámai és emberi köntösbe csomagolva próbál kulturális rangot adni neki. Mintha attól, hogy valamit szépen fényképeznek, jól megvágnak, ismert színészekkel játszatnak el, és "traumákról", "sorsokról", "döntésekről" beszélnek körülötte, maga a jelenség hirtelen nem az volna, ami: a test áruba bocsátásának iparszerű, piacosított formája, magyarul prostitúció.
 |
Lehet persze mindent emberi történetként elmesélni. A bankrablóét is, a stricijét is, a drogdílerét is. Ettől még nem kell elfelejtenünk, hogy a megértés nem azonos a felmentéssel, a bemutatás nem azonos a felmagasztalással, és a "tabudöntögetés" nagyon sokszor csak elegánsabb neve annak, amikor a szórakoztatóipar pénzzé teszi a züllést.
A pornóipart ma divatos munkaként, önkifejezésként, bátorságként és karrierként becsomagolni. Csak éppen ez a csomagolás hazudik a legtöbbet. Mert amit látunk, az nem a színművészet egyik különös mellékága, hanem a kiszolgáltatottság, a hiúság, a pénzéhség, a vágyipar és az emberi intimitás lealacsonyításának üzleti modellje. Az, hogy valaki szerepet játszik benne, még nem teszi színésszé abban az értelemben, ahogy egy valódi művész szerepet teremt, karaktert épít, emberi tartalmakat közvetít.
A színművészetben a test eszköz. A pornóban áru. A színpadon vagy a filmben az intimitás jelentést hordozhat. A pornóban fogyasztási cikké silányul. Ezt a különbséget nem lehet néhány megható interjúval, archív felvétellel, nosztalgikus kilencvenes évekkel és streaminges prémiumcsomagolással eltüntetni.
A legvisszásabb az egészben éppen az, hogy miközben a produkció nyilván árnyalni akar, valójában részt vesz abban a kulturális mosdatásban, amely a pornóipart legitim, sőt romantizálható közeggé próbálja átkeretezni. Pedig nem minden életút válik példává attól, hogy filmet forgatnak róla. Nem minden iparág kap erkölcsi létjogosultságot attól, hogy sorozatesztétikát húznak rá. És nem minden "tabu" ledöntése haladás; van, amikor egyszerűen csak újabb lépés a normalizált közönségesség felé.
Lehet erről sorozatot készíteni. Lehet róla beszélni. Lehet a szereplők emberi hátterét is vizsgálni. De ne tegyünk úgy, mintha a pornóipar pusztán egy színes, vad, izgalmas korszak kulturális emléke volna! Ez nem művészi bohémvilág, hanem a test, az intimitás és a szégyenérzet üzletszerű felszámolása, a kukkoló proli sekélyes nemi ösztöneinek a kiszolgálása.
És bármilyen igényesen van becsomagolva, attól még ugyanaz marad: csillogó papírba tekert erkölcsi leértékelés.
V.S.
(A szerző olvasónk.)
